Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - A piac olyan, mint az élet

Költözik a Nagycsarnok Jó néhány éve napirenden szerepel a főváros egyik ..leglátogatottabb" intézményének, a Tolbuhin körúti Nagycsarnoknak a felújítása. A csaknem százéves épület állaga leromlott (tartó- és födémszerkezetei helyenként életveszélyesek), épületgépészeti rendszere elavult, elhasználódott. A hatalmas csarnok fennállása óta nem kapott „új ruhát". de az elkövetkező négy esztendő alatt újjászületik. Legalábbis így tervezi a Fővárosi Tanács, melynek végrehajtó bizottsága március végi ülésén úgy határozott, hogy a teljes rekonstrukciót 1989 februárjában meg kell kezdeni, s a munkát 1992 júniusában be kell fejezni. A tervezett költség 1,5 milliárd forint, de hogy mennyi lesz a tényleges kiadás — és hogy ki kapja ezt a minden tekintetben nagyszabású megbízást —, az a nyilvános fővállalkozói versenytárgyaláson dől el. Hogy nem túlságosan hosszú-e a négy esztendő a felújításra — felépítése, mint ismeretes, két évig tartott —, ezt indokolni a szakemberek dolga, s bizonyára lesz is mit magyarázni a vásárlóknak. A csarnokot ugyanis bezárják a felújítás idejére. Mindenesetre ez a megoldás messzemenően jobb, mint a korábban felmerült szakaszos felújítás, mely állandó tumultussal, ködbe vesző határidővel és beláthatatlan költségekkel járt volna. Az ésszerűség kívánta így, hiszen az épület teljes rekonstrukciójával egy időben korszerűsítik a vásárcsarnok elavult technológiáját, így az árufeltöltést, árumozgatást, értékesítést. A pince feletti födém cseréje miatt le kell bontani a földszinti árusítóhelyeket. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak a/ épülel műemlék jellege megőrzésének, az eredeti szerkezeti megoldások és épületdíszek visszaállításának. Melyek a felújítási munkák főbb jellemzői? A csarnok alapterületét nem növelik ugyan, a kereskedelmileg hasznos területek aránya azonban növekszik. Az árufeltöltés fő színtere a Sóház utca; a belső árumozgatást felvonókkal oldják meg. Felújításra kerül az a jelenleg használaton kívüli alagút, amelyen a göngyöleget és a hulladékot az elszállítás helyére, az alsó rakpartra juttatják. A pincében, új létesítményként, háromezer négyzetméter alapterületű ABC-t, ezenkívül raktárakat, húselőkészítőket, valamint gépészeti és üzemviteli egységeket alakítanak ki. A földszinten továbbra is körbejárható paviloncsoportok és magánkereskedők árudái, az épület Csarnok tér felőli végében pedig az őstermelők kapnak helyet. A kétoldali galérián magánkereskedői árudákat építenek: a középső hídon pedig közétkeztetést is nyújtó éttermet nyitnak. A csarnok bezár — a piac kiköltözik. Szerencsés körülménynek is nevezhető, hogy a közelben, a csarnok déli kijáratánál ott vannak a Közraktár utcai volt Füszért-épületek, amelyeket a Fővárosi Csarnok- és Piac Igazgatóság megvásárolt, s itt építi fel az ideiglenes piacot több mint 60 millió forintos költséggel. Itt kapnak helyet a vásárcsarnok jelenlegi bérlői. Kártalanításként igénybevételi díj fizetése nélkül, de saját költségükön kell felépíteniük árusítóhelyeiket. Az ideiglenes piac megszűnése után a felújított és korszerűsített épületek közül az A és B épület, minden bizonnyal, fennmaradhat (ez a Csepeli gyorsvasút vonala tervezett Dimitrov térig való meghosszabbításának, illetve a dél-budai-rákospalotai metró Duna alatti állomásának, továbbá a Dimitrov téri aluljárórendszer kialakításának a függvénye), a Dunához közelebb levő C épületet azonban valószínűleg lebontják, mert a tervezeti új rakparti út nyomvonalába esik. A fennmaradó két épületben olcsó bérű turistaszálló, illetve többprofilú üzletház kialakítását tervezik. O. 1. sem volt akkora, mint amilyennek a külső kép mutatta: a csarnokok gazdaságos üzemeltetése érdekében az emeleten helyet kapott néhány lakás is, a földszinten kávéházat, vendéglőt nyitottak, üzletek, hivatalok működtek. S mindenütt „jó minőségű", szolid, tartós anyagot alkalmaztattak. A célszerűség, tartósság mellett takarékosság, hivalkodásmentes külső jellemzi az épületeket. Díszítőelemet szinte alig alkalmaztak. A legdíszesebb a Nagycsarnok homlokzata — egyszerre idéz gótikus lovagvárat, ókori bazilikát és vasúti pályaudvart —, azonban az építészeti tagozaton kívül itt is kevés a dísz. A díszítő motívumok általában állatfejek, növényfüzérek, az épületek funkciójára utalnak, az emberi szorgalmat szimbolizálják. Maga a homlokzat egyébként azt sem árulja el minden esetben, hogy mi látható odabent. Az István téri, Hold utcai csarnok beépült az utcasorba, de a Rákóczi és a Hunyadi téri épület tornyocskái, virágcserepes fönti lakásablakai is könnyen megtéveszthetik a szemlélőt. A belső tér azután nemcsak helyet biztosít a nyüzsgő tömeg számára, hanem azt is kifejezi, hogy milyen fontos tevékenységnek ad helyet. A Nagycsarnok a maga húsz méter széles főhajójával, hat-hat, tizenhét méter széles kereszthaj ójával középkori katedrálist idéz. Egy széles főhajóból és egy-egy mellékhajóból épül fel a három legkisebb csarnok. Két öthajós csarnok metszi egymást a Rákóczi téren, a középső tér kupolaszerűén kiemelkedik. Úgy metszik itt egymást az utak, olyan tökéletesnek tűnő szerkesztési rend valósul meg, a mind a négy oldalon három sorban elhelyezett ablakok olyan tökéletes kapcsolatot biztosítanak a föntről jövő fénnyel, hogy a szemlélődő azt a világot is szilárdnak, biztonságosnak, hosszú távon érvényesnek érzi, amelyben él. Betonkulisszák között Ezt a szép térélményt azonban ma már csak képzeletben vagy régi fotográfiákat nézegetve idézhetjük föl. A csarnokok belső berendezését is elérte korunk magyar betegsége, az átépítés, modernizálás, és ennek jegyében eltüntették az egykori fémvázas, drótborítású, embermagasságú árusítóhelyeket, amelyeken a pillantás áthatolhatott, s a vásárló azt is láthatta, mire számíthat a 29 szereknek, 236 ideiglenes hely a kocsiúton és 760 a karzatokon. A Rákóczi téren 376 állandó és 56 ideiglenes hely volt, de még a legkisebb csarnokban, a Hold utcaiban is 174 állandó és 80 ideiglenes helyet képeztek ki. Mondhatni, minden talpalatnyi helynek gazdája volt, a különböző szintek közötti összeköttetést, a lépcsők mellett, elektromos árammal működő felvonók szolgálták. Mindegyik csarnokot széles kocsiút osztotta ketté: a szállítók az egyik oldalon be-, a másikon kihajtottak. A főútra merőleges gyalogutak osztották tovább a belső teret, amely, persze, sehol