Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - P. Szabó Ernő: A hétszázegyedik esztendőben

A hétszázegyedik esztendőben Ez a hely, ez a település, emberi közösség korántsem olyan fiatal, olyan történelem nélküli, mint amilyennek az új lakók szemében tűnik. Hiszen ott, ahol ma a tízemeletes tömbök sorakoznak, valamikor többnyire kertes házak álltak, s a lakóteleptől nyugatra ma is csöndes utcácskák futnak föl a hegyre. Itt régiek a házak és az utcanevek is: az Óbor, Kőbánya, Gyanta utca jelzi, mivel foglalkoztak az itteniek; a Dömös utca vitt a nyugatról szomszédos falu, Üröm, az Ezüsthegyi utca pedig az északi szomszéd, Budakalász felé. Vicus Vindonianustól Békafaluig Hétszáz évvel ezelőtt oklevél említette Békásmegyert, még korábban, 1254-ben a pilisi apátság okiratában Békafaluként szerepelt. Ám nem a középkori telepesek — a honfoglaló Megyer törzs egyik nemzetségének leszármazottai — voltak itt az első lakók. A közelben került elő a világhírű régészeti lelet, a budakalászi agyagkocsi, a tárgyak tanúsága szerint évezredek óta többékevésbé folyamatos itt az emberi település. A rómaiak Vicus Vindonianusnak hívták a helyet, s őrtornyokkal védték a barbárok ellen. Éltek itt illír és kelta törzsek, később szlávok, avarok, a török pusztítás után — akár Kalászon, Ürömön, Borosjenőn — német telepesek építették újjá a falut. A közösségnek, persze, ünnepekre s az ünnepeken lehetőleg kerek évszámokra van szüksége. No meg megfelelő színtérre, s az alkalomhoz méltó programra. Úgy tűnik, a közelmúltban Békásmegyeren minden szerencsésen találkozott ahhoz, hogy egyrészt a vállalható múlt néhány mozaikkockáját megmutassák a lakótelepen élőknek, másrészt az itt és most épülő környezettel kapcsolatos gondokra és lehetőségekre felhívják a figyelmet. Az első — ma ismert — középkori okleveles említés évfordulóján már készen volt a Csobánka téri közösségi ház — később, remélhetően, valóban a helyi művelődésnek, közösség kialakulásának színterévé válik —, s kiállítási anyag is kínálkozott. Jó gondolatnak bizonyult, hogy a múltat idéző fotográfiák mellett Andor Anikó kertészmérnök, városrendezési szakmérnök eddigi munkásságát mutassák be rajzok, fotótablók, színes diák segítségével, s a növényekkel berendezett belső tér az ismeretközlésen túlmutatva, az élmény erejével hívja fel a figyelmet a harmonikussá formált környezet fontosságára. Szokatlan dolog, hogy kert- vagy éppen környezettervező mérnök munkáit kiállításon szerepeltetik — ahogyan azonban a lakótelepi környezet mutatja, egyáltalán nem fölösleges felhívni a fi-12 gyeimet a sikeres megoldásokra, vagy éppen elemezni a kudarcok okait. A környezettervező olykor művészi igényességű munkát végez — máskor szinte reménytelen feladatra vállalkozik. A tízemeletes panelházak magasságából nem faraghat le, de a fák, bokrok csoportjainak kialakításával, a terep adottságainak kihasználásával megpróbálhatja ellensúlyozni a lakótelepi környezet negatív hatásait. Szerencsés esetben akár olyan intim, emberléptékű terek létrehozására is vállalkozhat, amelyek a régi faluközösségek — mondjuk, a régi Békásmegyer — életét jellemezték. Andor Anikó 1962 óta a LAKÓTERV munkatársa, 1975 óta irányító tervezőként dolgozik; több mint egy évtizede Óbuda, a III. kerület új lakókörnyezeteinek tervezésével foglalkozik. Óbuda II., III., IV. ütem, a Bécsi úti szabadidőközpont — közismert nevén: a Holdudvar —, a békásmegyeri lakótelep teljes területe, majd a kaszásdűlői lakótelep — íme, tervezői tevékenységének néhány színtere. Előregyártott elemekből készült kertberendezési tárgyaiért 1981-ben formatervezési nívódíjat kapott. Ezeket az elemeket több új lakótelep sétálóutcáin felfedezhetjük; megmagasítják a virágágyásokat, védőgyűrűt képeznek a fák köré, egyben pedig ülő-, pihenőhelyként szolgálnak. Egyfelől megkönnyítik, gyorsítják a parképítők munkáját, másfelől óvják a virágágyásokat a letaposástól, a fiatal fákat a kitördeléstől. Az előregyártott elemek alkalmazása csak egy részét képezi a környezettervezésnek, ahogyan például a békásmegyeri információs rendszer kialakítása is. A környezettervezés számunkra, laikusok számára alapvetően azonos a parktervezéssel, a panelépületeket jótékonyan takaró fák, bokrok elhelyezésével. A csupasz terep, sivár falak miatt háborgunk elsősorban — erre a szakember, persze, csak egyféle választ adhat maga mentségeként: a lakótelepi környezettervek annyi szűrőn mennek keresztül, míg megvalósulnak, hogy olykor évekkel később készülnek el a kelleténél, s csak töredékeket valósíthatnak meg abból, amit eredetileg elterveztek. Békásmegyeren, például, pénzügyi okok miatt háromszor terveztették át a környezetet. A pénz már induláskor is kevés volt, később tovább csökkentették a költségeket. A tervezők igyekeztek az eredeti elképzelésekből minél többet megmenteni, de a díszburkolatból előbb aszfalt, majd kavics lett, előbb csak csökkenteni kellett a játszóterek felszerelését, majd egy-két játszóteret egészen el kellett hagyni. Kaszásdűlőn, a Szentendrei út melletti zajvédő gát mögé eredetileg tavat terveztek, a nyári csónakázás, a téli korcsolyázás, no meg a látvány s főként a kedvező mikroklíma kialakítása kedvéért. Kétszeri áttervezés után a tó helyére százhúsz centiméter széles gyöngykavicsos út került.