Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Guba Zoltán: Belvárosi körzet

Belvárosi körzet Kockás zakós, barna nadrágos, nyikorgó cipőjű ember sétálgat a Dohány utca 88. kapualjában. Tízet lép előre, tízet hátra. Sosem téveszt. Ura az indulatainak. A kabátja hajtókáján két jelvény díszeleg, valamilyen kitüntetés miniatűr változatai. Sötét van a kapuban, de azt érezni, ez az ember nem akárki. — Maga is ide vár? Barna vagyok, Barna Lajos — hadarja, aztán sétál tovább. Tanácstagi fogadóórára jött, dr. Guba Lászlót várja. Amíg nem beszél vele, nem lesz nyugta. — A tanácstól van? — kérdi. Rázom a fejem. Csak nem IKV-s? Egész az arcomhoz hajol, úgy várja a választ. Menteni kell a helyzetet. Cikket írnék, ki jön a tanácstagi fogadóórára. Mit sikerül intézni. És mi az, amit nem. — Ühüm — mondja Barna Lajos. Nincs ugyan semmi baja az újságírókkal, nem haragszik rájuk, de személyes ügyben jött, nem nyilatkozhat. Megint sétál. Gyorsul a tempó. Mindjárt hat, minek mindent így kicentizni. Mikor jön már ez a Guba? Ezt kérdezi. De dr. Guba hatkor sem jön. Később sem. Tóth Tiborné és Hábor Józsefné, a 34-es tanácstagi választókörzet két lakóbizottsági felelőse jön helyette. Újságolják, a tanácstag elvtárs BM-dolgozó, egy hétre vidékre kellett utaznia. Annyi ideje maradt csak, hogy felhívja Tóthnét, ma ne várják, tartsák meg helyette a fogadóórát. — Ma egyáltalán nem lesz? — kérdi Barna. — Nem. — Az meg, hogy lehet? Magyarázzák, hogy ezzel Barna urat semmiféle jogsérelem nem éri. A tanácstörvény értelmében a tanácstag, ha akar, tart fogadóórát, ha nem akar, nem tart. Azért vannak a lakóbizottsági felelősök, hogy a lakók, a lakóbizottságok és a tanácstagok között folyamatos kapcsolatot tartsanak. Lehetőleg tanácstaghoz akkor forduljanak, ha valóban szükséges. — Tessék jönni! Felvesszük a panaszát. — Nem, nem — rázza a fejét Barna Lajos. — Inkább vár egy hónapot? — Inkább várok. Az ügyem személyes jellegű. A 34-es, 35-ös, 36-os, 37-es tanácstagi választókörzet fogadóóráit a kerület VII/3-as párthelyiségében szokták tartani. Hatalmas terem, tele székekkel. Az emelvényhez megyünk, a piros drapériával letakart asztalhoz. Várunk. Úgy egyezünk meg, ha jön a panaszos állampolgár, megkérdezzük, van-e valami akadálya, hogy az újságíró jelen legyen a beszélgetésen. Ha nincs, maradok, ha van, kimegyek a folyosóra. így tisztességes. — Nem rokona véletlenül Guba elvtársnak? — kérdi Tóthné, hogy elkezdődjön a párbeszéd. — Nem vagyunk rokonok. Jó, hogy ezt tisztáztuk, mert már írhatom is a noteszba, hogy a tanácstag elvtárs sajnálja, hogy el kellett utaznia, de a szolgálat az szolgálat, ha menni kell, akkor nincs apelláta. Ezt üzeni. Azt mondja Tóthné, agilis ember dr. Guba. Új tanácstag, de felfigyeltek rá, beválasztották a végrehajtó bizottságba is. — Ma hárman jönnek — mondja valamivel később Tóthné. — Honnan tetszik tudni? — Körbejártuk a területet. Hárman jelezték, hogy eljönnek a fogadóórára. Ezt így szoktuk csinálni. — Önök minden fogadóórán jelen vannak? — Kivétel nélkül minden. — Milyen ügyekkel jönnek? — Tíz panaszos közül kilenc a házkezelőséget szidja. Ez az arány. Itt az első panaszos, Tumpek Lajosné a Rákóczi út 50-ből. Azt mondja, komplex gondokról szólna, elnézést, ha kicsit hosszú lesz, de sok minden kikívánkozik belőle. — Képzeljék — kezdi a beszédét —, Csaba elvtársnő, a ház lakóbizottsági elnöke lakógyűlést hívott össze. A lakógyűlés komoly dolog, maximum fél évente, évente lehet összehívni, de Csabáné elbökte a dolgot, csak a fél házat értesítette, és hivatalos ember sem jött el. A lakógyűlést meg kéne ismételni. Háborné, mert az ő területe a ház, beírja a noteszébe: „Új lakógyűlést összehívni!" Aztán int, lehet folytatni: — A világítóudvarban két éve törött a csatorna. Rab Viktor, a VII/3 IKV vezetője megígérte, majd megcsinálják. Ázik minden, de semmi sem történik. A pinceajtókat feltörték, csövesek költöztek be, tüzet is raktak, ott is alszanak. Gyors intézkedés kéne! — Megmondjuk Guba elvtársnak. — Csabáné azt mondja, kaputelefont meg központi antennát kap a ház. Az antenna is, a telefon is lakásonként hétezer forint. Muszáj fizetni. Miből? Nekem 3500 a nyugdíjam. A házban csupa kispénzű lakik. — Az antenna nem kötelező, ezt Csabáné rosszul mondta, de a kaputelefon szükséges beruházás. Az ára úgy hatezer forint lakásonként. De a lakó csak a felét fizeti. Van még valami, Tumpekné? Bólint, persze, hogy van. Ennyiért be sem jönne. Ott van a házmester dolga. Almásiné meghalt, új házfelügyelő jött. Cigányemberek, de az egész ház meg van elégedve. Söpörnek, mosnak, ragyog minden. — De Demecsné, a rajonvezető le akar venni az ügyeleti pénzükből. Aztán ez az éjjel-nappal közért háza. Szegény házfelügyelő 120 forintot kap havonta tisztítószerekre. Hát mire elég az? Saját bukszájából vesz Ultrát, miegyebet. Tumpekné lendületbe jön, azt mondja, az a házfelügyelő dolog kacifántosabb, mint gondolnánk. Valamelyik guberáló kiborította a járdára a kukát, a közterületi felügyelők megbüntették a házmestert ötszáz forintra, hogy az nem söpröget. Pedig söpröget, erre tanú az egész ház. Ez is a noteszba kerül. Felírjuk azt is: házfelügyelő úgy vette át a házat, hogy a liftkezelésből nem vizsgáztatták le, így liftkulcsot sem kapott. D. bácsi a negyediken szíves, gyalog kell feljárnia. A héten megkapta a harmadik infarktusát. A házmesterlakásból elvitték a telefont, most, ha valaki rosszul lesz a házban, szaladhatnak az aluljáróba telefonálni. — Ez lenne vázlatosan a helyzet. Ja, és a házmester el akar menni. Pedig, ha elmegy, nem is tudjuk, akkor mi lesz. — Ezt is megvizsgáljuk! — Kérem, mindenki tudja, a Csabáné magát választotta a lakóbizottság elnökévé. Ez úgy történt, a férjem engem eltiltott az elnökösködéstől, hogy ne idegeskedjek, akkor Csabáné felállt, hogy akkor ő lesz az elnök. Ez a hatalommal való visszaélés! Itt a petíció. Huszonkét lakó aláírta, szeretnénk, ha Csabáné lemondana, és Ságiné lenne az új elnök. Ebben kérjük Guba elvtárs segítségét. Üzenet érkezik: T. gyereke belázasodott, orvoshoz kellett vinnie, ne várjunk rá! K.-val, aki ígérte, bejön, nem tudjuk, mi van. Várunk, hátha megjön. Vagy jöhet más is. Beszélgetünk. — Az a baj, az IKV tehetetlen — mondja Tóthné. — Azért tehetetlen, mert olyan embereik vannak, akik csak kávézni tudnak meg kvaterkálni, melózni azt nem. Egy a kivétel, Keller Csaba lakatos, őt mindenki dicséri. A többieket senki nem szorítja munkára. Az ember bemegy panaszra Rab Viktorhoz, a vezetőhöz. Az átadja a munkát Demecsnének, a rajonvezetőnek. 0 vagy kifogást keres, hogy nincs pénz, nincs anyag, nincs ember, vagy kiadja a mun-9