Budapest, 1988. (26. évfolyam)
6. szám június - PESTI TÜKÖR
Új" pest-budai cégérek TETTAMANTI BÉLA rajza Telefonhálózatbővítés Újpesten A nagyszámú kötvényvásárlás eredményeként a tervezettnél gyorsabban bővítik a telefonhálózatot a főváros IV. kerületében. A VII. ötéves terv során 9-10 ezer vonal javítja az újpestiek kommunikációs lehetőségeit. A posta 8263 kötvényt bocsátott ki a IV. kerületben, több száz millió forint értékben. A kötvényekből eddig több mint hét és fél ezret vásároltak meg a helybeliek több mint kétszázmillió forint értékben. Csaknem négyezer kötvénytulajdonosnál már felszerelték a telefonkészüléket. Június 30-ig az l-es, a jövő év június 30-ig — a családi házas övezetben pedig szeptember 30-ig — a Il-es jelű kötvények tulajdonosainak készülékeit helyezik üzembe. A bővítés során szociális szempontokat is figyelembe vettek. A fejlesztés első ütemében 76 készüléket rászorultság alapján szereltek, illetve szerelnek fel. Káposztásmegyeren az önerő mozgósítása ellenére sem tarthatnak lépést az igényekkel, mivel évente 1500-1600 új lakást adnak át ezeken a területeken. Itt eddig 850 kötvényt hirdetett meg a posta, s közülük több mint 430 már elkelt, s körülbelük ugyanennyien jelezték vásárlási szándékukat. 384 kötvénytulajdonos lakásában már felszerelték a telefont. Az év végén átadott új lakóházak közelében az átlagosnál több nyilvános készülék felszerelésével enyhíti a posta a telefonhipesti tükör ányt. Ugyancsak több nyilvános állomást helyeznek el azokon az újpesti területeken is, ahol kevesebben vállalták a 25 ezer forintos kötvényvárárlási terhet. M. Városházi mozaik A nők világa Folytatódik az eszmecsere arról, hogy mi legyen a közös, budapesti és bécsi rendezésben tervezett világkiállítás fő gondolata. Ember és természet? Ember és szépség? Ember és művészet? A világ táplálkozása? Népek barátsága és együttműködése? Örök változás és megújulás? A társadalmi ötletroham méretét jelzi: sok száz javaslat hangzott el. Némelyik talán megmosolyogtatja az embert, de a vita elemzése mégis tanulságos, és több elképzelés másutt is befolyásolhatja a gondolkodást. A világhódító szőlő című javaslat abból indul ki, hogy ősidők óta nagy jelentősége van életünkben a bornak, és messze földön nagy hírt szerzett Tokaj és a dunántúli hegyek leve. A történelmi hagyományok ápolása ugyanúgy hat majd a termesztésre, mint a kereskedelemre. S ki tudja, milyen hatása lesz még a közös fejtörésnek, „A világ és a nők"... „A nők világa" vagy „A világ szebbik fele" ötletnek. Verseny a megbízásért Eddig három terület „kínálta magát" a világkiállítás színhelyéül: Óbuda, Kőbánya és Dél-Buda. Most — nagy meglepetésre — jelentkezett a Belváros is. Bemutatták elképzeléseiket a tévében. A Duna-parton és a Dunában tervezték meg a kiállítási csarnokokat. A táj csodálatos, szebbet aligha találhatnak, a metró kész, s felépítették itt a szállodákat is. Mi a Közlekedési Főigazgatóság véleménye? A hely, sajnos, kicsi. A két földalatti vasút találkozása eszményi feltételt teremt, de szükség van parkolókra is. A világkiállítást sok, Bécsből kocsival érkező vendég látogatja majd. A külső negyedek legnagyobb előnye: parkolásra viszonylag bőven van hely. Mód nyílik fejleszteni a szállodákat, a kiállítási csarnokokat pedig később jól hasznosíthatják. Elengedhetetlen viszont a jó tömegközlekedés megteremtése. Kis buszok a Várban A nyár elejére-közepére megérkeznek a kis buszok, s a Várban ezek váltják majd fel a régi nagy kocsikat. A cserét elsősorban leggazdagabb és legértékesebb középkori építészeti együttesünk megóvása kívánja. A súlyos kocsik veszélyeztetik a polgárváros ódon házait és pincéit. Ugyanakkor a BKV meghosszabbítja a vári járat pályáját dél felé, s így kényelmesebb lesz a palota megközelítése. Közben megvizsgálják: csökkenthetik-e kis buszokkal más történelmi negyedekben — egyebek között a Belvárosban — a zsúfoltságot. Itt nem az autóbuszokat váltanák fel, hanem mint nagy taxik mentesítenék a magánkocsikat. Terjeszkedjék-e a város? A városházi illetékeseket meglepte, hogy sok család nem fogadta el a Káposztásmegyeren és Csepelen felajánlott nagy lakást. Nyilván nem akarnak hosszú ideig utazni lakó- és munkahelyük között — gondolhatnánk. Valóban így van? A Szabadság-hegyi és Csillag-hegyi villák viszont magas áron kelnek el, pedig ezek is messze vannak. A visszautasítás leggyakoribb oka: ma a lakás nagy érték, és olykor jövedelmi forrás is. Kétszobás lakás 15-20 ezer forintos havi bérért kiadható. De nem Megyeren vagy Csepelen. Ezért a Belváros vagy Buda sokkal vonzóbb hely. Akkor tehát ne terjeszkedjék tovább a város? A budai hegyeket beépítették. Csak Pest szélén van mód bontás nélkül építkezésre. A megoldás? Növelni kell a távoli negyedek színvonalát. De sürgető tennivaló az is: a bérek fejezzék ki a valóságos értékkülönbséget. Csepel és Megyer is vonzóbb lehet, ha olcsóbb itt a lakás. Úgy csökken, mintha nőne A nagy építkezések hatására a fővárosban javult a lakáshelyzet. Mégsem csökkent gondjaink száma, inkább nőtt. Mi ennek az oka? Meggyorsult a családok elaprózódása. A legtöbb magányos ember megtartja kéthárom szobás lakását, hiszen pénzt hoz. Jó vagy nem jó, az üzletelés mindenképpen tény, s kifejezi, hogy kevés a lakás. Gazdasági életünk új jelenségeinek kibontakozásához is mind több és több helyiség kell. Ezért újra iroda, üzlet, műhely lesz sok otthonból. Temérdek lakást foglal el a vendégjárás is. A gazdasági kapcsolatok bővítése is megköveteli, hogy egyre több lakást építsenek. Nem minden vendégmunkás akar szállodában lakni. Már történt kezdeményezés, hogy a lakossági pénzen kívül nyugati tőkét is bevonjon a főváros a fejlesztésbe. Várható, hogy az effajta vállalkozáshoz is társulnak külföldi cégek. Dunai karnevál Lesz-e ismét budai karnevál telente? Lesz. A Mátyás-évforduló lehetőséget ad arra, hogy felújítsák a XV. századi színes, vidám, zenés felvonulásokat. S lesz-e a Dunán nyári karnevál? Ennek is sok híve van már. A középkori Európában gyakori volt a különféle ünnepségek alkalmából rendezett vízijáték. A festők is megörökítették, hiszen ez olykor módot nyújtott a női szépség mind „leplezetlenebb" bemutatására. A Duna a főváros egyik legvonzóbb ékessége, az idegenforgalom nagy lehetősége. Korábban több javaslat is készült jobb kihasználására. Most, hogy fellendült a vendégjárás, ezeket újra előveszik. S elkezdődtek a tanácskozások, hogy megvalósítsák a sok látogatót idecsábító nyári karnevált is. ACZÉL KOVÁCH TAMÁS 4