Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - Gyarmati Szabó Éva: Közműépítés társadalmi összefogással

Alikőrgyártás nem tartozik a látvá­nyos iparágak közé. Sikereit nem közli és kommentálja kiemelt he­lyeken a sajtó, termékei viszont ott vannak az üzletek kirakataiban, a szépen te­rített asztalokon, meghitt családi és társadal­mi ünnepek velejárója az otthonokban és kö­zösségekben, egyszóval mindenütt, ahol a kulturált és civilizált emberi kapcsolatok hangulata ezt indokolja és megkívánja. Ugyanakkor —• sajnos — sokan egyenlő­ségjelet tesznek alkoholizmus és likőrgyártás közé. Tudjuk, hogy ez nagyrészt tájékozat­lanságból ered. Tény, hogy ivási kultúránk és szokásaink valóban nagyon sokszor bírál­hatók. De bármilyen furcsán hangzik is, ezek felszámolásán munkálkodunk. Termékeink összetétele, egyre igényesebb megjelenése, mind ezt a célt kívánják szolgálni. Ezzel egy­re inkább arra törekszünk, hogy a kulturált italfogyasztás része legyen a gasztronómiai élvezeteknek, hogy az ital emelje az étkezés élményét és igazodjék ahhoz. Ez a mottónak beillő program vezérelte a múltban a gyárat, és ennek igyekszünk eleget tenni ma is, célkitűzéseink megvalósítása so­rán. Hogyan kezdődött? Az ajtón belépve kí­vülreked a gyári zaj, a gépzúgás, üvegcsö­römpölés, a sárgás fényű, hangulatos terem­ben egyedül maradunk a múlttal. A falak mentén húzódó vitrinekben évtizedekre „fel­parcellázva" a gyár története. A bejáratnál öreg óra áll, több mint ötven évig szolgált a portán. Fáradtan csenget még ugyan, de mu­tatói valamikor negyedszázada, egy szomorú napon, fél hatkor örökre megálltak. Felette cégtábla: „Hazai Likőr-, Rum és Szeszáru­gyár R.T. Budapest VI. Forgách u. 9/b". És az üveg mögött egy életrajz seregnyi do­kumentuma. Birtokállási lap, adásvétel: Engl Bernát és Tsa., Eisele József és még né­hány telektulajdonos elidegeníti földterületét a Singer és Reichsfeld cég javára. A hatal­mas, fél asztallapnyi főkönyv első bejegyzé­se: 1910. október 24. Az építkezések megkez­désének dátuma. Az üzembe helyezést a cég­bírósági bejegyzés igazolja: 1911. Új gyár született Angyalföldön, s ahogy múltak az évek, egyre inkább elismert, jóne­vű likőrgyárrá fejlődött. A gyökeret eresz­tett, sikeres vállakózás aztán további földte­rületeket igényelt. A vevőkapcsolatok ápolá­sa, a jó minőségű termékek, a választékos csomagolás, az előnyös fizetési feltételek szé-ANGYALFÖLDI LIKORGYAR Gyár a Váci ú Alapításának 75. évfordulóját ünnepelte a közelmúltban — 1986. év végén — az Angyalföldi Likőrgyár. A jubileum alkalmából a jelen­kor egy kis kiállítással tisztelgett az elmúlt évtizedek, régenvolt kol­légák, valamint a ma is itt dolgozók előtt, egyszersmind megkö­szönve az iparnak azt a sok-sok munkát, amellyel a gyár mai arcula­tának kialakításához hozzájárultak. les körű alkalmazása mihamarabb egyenran­gú partnerévé emelte a céget a meglévő, mar­káns konkurenciának. A tablón látszanak az egyre nagyobbodó gyártelep kontúrjai. No és a lényeg: néhány példány az évtize­dek hosszú során át így-úgy át-, illetve meg­mentett korabeli sikeres termékekből. Göm­bölyű palackban hires Millenniumi keserű, kocka alakú üvegben Mocca likőr, füles kan­csóban Gourmand likőr, kőkorsóban pedig Allasch. Sárgult fényképek a gyárról, doku­mentumok, a mai szemnek kezdetlegesnek tűnő gépekről, technológiákról. Oklevelek, reklámok és, mert ilyen is volt, a gyár Szol­gálati és Fegyelmi Szabályzata, benne ponto­san rögzítve a kötelességek, de a jogok is. Ne feledjük, az 1910-es években bizony rangot és biztonságot jelentett a gyárban dolgozni. A munka, a fegyelmezett, jó munka egy nagy családdá olvasztotta a mindenkori kö­zösséget. A termelés, természetesen eltörpült a mai mennyiség mellett. Az I. világháborút követő konjunktúra idején a cég rentábilisan működött, de a hú­szas évek végén az egész világot megrendítő válság nyomán mégis nehéz helyzetbe került. A gazdasági kényszer szülte szorításból első­sorban a szakmát szerető, kiváló szakembe­rek leleménye segített kiszabadulni. A piaci igények kutatása, azok magas színvonalú ki­elégítése, a kor ízlésének megfelelő, kiváló minőségű termékek gyártása, s nem utolsó­sorban az akkori időnek megfelelő elsőrendű technika alkalmazása segített úrrá lenni a ne­hézségeken. Annyira, hogy a két világháború közötti időben a gyárnak sikerült megerősí­teni pozícióját. Egy sor jó minőségű, újfajta asztali, szalon- és krémlikőrt készítettek, ezen felül néhányféle finom rumot és bran­dyt is gyártottak. Ezekből is — szerencsére — több üveggel be tudunk mutatni az utó­kornak. Továbbsétálunk néhány métert, és a vit­rinben újabb évtized következik. Hazánk fe­lett egyre több a sötét felhő, egyre nehezebb minden. A munkavégzés technikai feltételei szintúgy, mint az emberi kapcsolattartás be­csületes normáinak betartása. A háború lassan Angyalföldre ért. 1945 ja­nuárjában több belövés érte a gyárat, épület­károk keletkeztek. Február első napjaiban átvonult a front, a készletek nagy része, menthetetlen. A likőrpince két alkalommal is kigyulladt — a tűz nyomai még ma is látha­tók a hordókon —, víz nem lévén, még az volt a szerencse, hogy hó viszont bőven akadt, azzal oltottak. Károk számbavételével indult a munka. Ravaszul elrejtett néhány vagon málnaszörp és néhány va­gon finomszesz az induló vagyon. A termelés csak nagyon lassan normalizáló­dott. Létszámokok miatt a gyár államosítá­sára csak az utolsó hullámban került sor. A gyár új neve ekkor: Angyalföldi Likőrgyár Nemzeti Vállalat. A vitrinben megtekinthe­tők az államosítás dokumentumai, helyeseb­ben az erre az alkalomra készült leltár. Itt vannak az infláció pénzkarikatúrái is. Az ál­lapotok érzékeltetésére talán elég annyi, hogy valamikor 1946 júliusában negyvenöt­billió adópengőbe került egy liter rum — egy fél óráig. Majd szinte percenként drágult. Aztán ismét felülkerekedtek a szakmai szempontok. A gyárban előállítottak olyan kiváló — részben ma is forgalomban lévő — termékeket, mint az Altvater, a Chartreuse, a Borbolett, a Zöldnarancs likőr és a Paprika pálinka. S ha most megfordulunk, a terem másik oldalán megláthatjuk azt a kis labora­tóriumrészietet, amely a gyár pincéjéből va­ló. Ezek között az állványok, üvegek, vegy­szerek között dolgozott évtizedekig Kupai Sándor a gyár és az ipar nagy egyénisége. Sokféle termék gyártása fűződik nevéhez. Többek között az előbb felsoroltak is. Le­gendás alakját még nagyon sokáig együtt fogják emlegetni a gyárral. Az akkori időszak gazdaságpolitikai el­képzeléseinek megfelelően a gyár a további egy-két évtizedben — néhány összevonást követően — különböző nagyvállalat irányí­tása alatt végezte munkáját. Mindinkább a mennyiségi szempontok kerültek előtérbe. A vezetés minden igyekezete ezeknek az igé­nyeknek a kielégítésére irányult. A falakon látható fényképek, tervrajzok, elképzelések, létrejött és meghiúsult álmok egyaránt ezt, és az egyre nehezebben megvalósítható minő­ségvédést célzó igyekezetet reprezentálják. A tablókon kiállított, ezekből az időkből szár­mazó díjak, oklevelek, elismerések bizonyít­ják, hogy az erőfeszítés nem volt hiábavaló. A sorozatos beruházások nyomán a gyár fej­lődött. A hetvenes években jelentős exportte­vékenységet is folytatott, és a kiállított palac­kok tanúsága szerint kooperációs kapcsola­tot is tartott külföldi — az olaszországi Iso­labella — céggel. 1971-ben került a Forgách utcai épületre egy új, minden igényt kielégítő szociális léte­sítmény. Ugyanez év tavaszán pedig elkezdő­dött és 1972 végén befejeződött egy vasvázas palackozócsarnok építése. Egyik polcon lát-42

Next

/
Thumbnails
Contents