Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - Dr. Radó Dezső: Budapest jövőképéhez

FÓRUM Budapest jövőképéhez Vonzó jövőbeli fővárosképet vetített elénk Gáspár Tibor a Budapest 1988. januári számában, az új általános városrendezési terv ismertetése so-17 rán. E szép fővárost óhajtani, képességeinkhez és lehetőségeinkhez képest tettekkel is formálni mindannyiunk lokálpatrióta indíttatású kötelessége. Am a tenniakarás előfeltétele: szembesülni a valósággal, finomabban fogalmazva: a lehetőségekkel. Caspar I ibor a 2000-ig tartó előremutató fejezetben hipotézis jellegű számításokat közöl, amelyek szerint csökkenni fog a budai kerületek lakossága. A tények nem igazolják ezt az optimista feltevést, Buda lakossága duplájára növekedett 25 év alatt, és ma már megközelíti a 620 ezret. Ha a lakosságszám eléri a 640 ezret, akkor Buda népsűrűsége meghaladja a pesti oldalét. Évek óta 4-5 ezer között van a Budán felépített lakások száma, ami azt jelenti, hogy évente 8-10 ezer az új budai beköltöző. Budán 1986-ban 4386 lakás készült, s ez a fővárosban épült lakások 44 százaléka. Tekintettel arra, hogy Buda — ezen belül a hegyvidék beépítése — már 15 évvel ezelőtt is a megakadályozhatatlan folyamatok közé tartozott, semmi alapunk nincs feltételezni, hogy ez a folyamat önmagától megszűnik. Teljesen biztosra vehető, hogy Buda laksűrűsége még az ezredforduló előtt meghaladja Pestét. Ez az állapot az építési hatóságok túlzott engedékenységének következménye, és ennek összhatásaképpen romlik a város klimatikus helyzete, elviselhetetlen teher nehezedik a népgazdaságra, hiszen a Budára költözők csak az ingóságaikat viszik magukkal, munkahelyüket Pesten hagyják, s ezért jelentősen nő a hídközlekedés és a közműigény. Ha számításba vesszük a félkész épületeket, tervrajzokat és építési engedélyeket, nyilvánvaló, hogy sok ezer budai lakás hamarabb felépül, tehát Buda teljes beépítettsége befejezett vagy, jobb esetben, folyamatos múltnak tekinthető. Gáspár Tibor hipotézisei tehát csak akkor válnak valósággá, ha gyorsan kemény hatósági korlátozó intézkedések születnek. A 2000-ig terjedő elképzelések jelentős figyelmet szentelnek a budapesti zöldfelületek fejlesztésének. Ezeket az elképzeléseket is erősen megkérdőjelezi a valóság. A főváros biológiailag inaktívvá vált 1987 az az esztendő, amikor Budapest biológiailag inaktívvá vált, ami azt jelenti, hogy beépített területeinek részaránya elérte a 60 százalékot. Az egészséges és kívánatos arány 40 százalék lehetne. Ezt a beépítési arányt úgy „teljesítettük", hogy évente több mint háromszáz hektár szántóföldet vagy erdőt vontunk ki művelés alól, az elmúlt tíz esztendő alatt több mint háromezer hektárt. Akit a statisztikai adatok nem győznek meg, az a folyamatot vizuálisan is megfigyelheti. Módomban volt például megtekinteni a Budapestről 1978-ban és 1985-ben készült űrfelvételeket, amelyek elszomorítóak voltak: a beépítés folyamata olyan víziót keltett, mintha egy szürke betonhadsereg ostromolná mind nagyobb sikerrel a kétségbeesetten védekező növényzetet. Manapság kevesebb a pénz új építkezésekre, de új parkok építésére úgyszólván egyáltalán nincs. Csökkennek a tanácsok anyagi eszközei a meglévő zöldfelületek fenntartására is. Ilyen körülmények között eltökélten kellene védeni a meglévő növényzetet a naponta újult erővel meginduló támadások ellen. Divatos jelszavak hirdetik az idegenforgalmi és ellátási érdekek elsőbbségét. Ezek azonban álprioritások. Először is a termelésben keletkezett valutahiányt nem lehet a parkokba telepített szállodákkal pótolni, másodszor ezen a címen nem csökkenthetjük fővárosunk amúgy is fogyó zöldfelületeit. A példátlanul kedvezőtlen összetételű gépkocsiállomány másutt alig tapasztalható mennyiségű elégetlen szénhidrogént, nitrogénoxidot, szénmonoxidot és ólmot bocsát a budapestiekre. Belátható időn belül nincs remény e gépkocsiállomány lecserélésére. Ilyen körülmények között az egyetlen védekezési eszköz a növényzet, amelynek minden lombköbmétere 4,5 kilogramm szennyeződést szűr ki a városra zúduló több mint 400 ezer tonnából. Méltányoljuk, hogy a főváros eddig ellenállt a szállodaépítők mind hevesebb rohamának. Nem fogadható el azonban, hogy zártkörű klubokat létesítsenek a közkincsnek számító Margitszigeten, valamint penziót a XVII. kerület egyetlen ősparkjában, a Népkertben. Különösen furcsa — majdhogynem cinikus — az engedélyt kiadó XVII. Kerületi Tanács azon indokolása, hogy a penzió építését a kerület színvonalasabb ellátása indokolja. Nem jogos a lakosság ellátási érdekeire hivatkozni sem. Európa városaiban az ellátást üzlethelyiségekben oldják meg és nem parkokban. Figyelembe kellene venni azt is, hogy sok üzlethelyiséget nem használnak rendeltetésszerűen a fővárosban. Nem kellemes látvány, hogy ruházati cikkek és bazáráruk tömegét árusítják legszebb parkjainkban, például a Városligetben, amelynek „visszahódítására" a Fővárosi Tanács példátlanul nagy összeget fordított a vásárváros kiköltöztetés után. Az árusokhoz most a vendéglátóipar is csatlakozni kíván, s miközben nincs pénz rendbe hozatni a Városliget régi létesítményeit, úgy, mint az Ezerjó éttermet és a Liget sörözőt, van pénz 16 pavilont telepíteni a fák alá. Nem érv a zöldterület csökkentésére az olyan „ellátási érdek", amelynek ürügyén piacot építettek az albertfalvai és büfét a csepeli lakótelepre egyiket park, másikat játszótér helyett. Mikor a múlt században rendbe hozták és kiépítették olyan szép parkjainkat, mint a Városliget és a Városmajor, első lépésként kiköltöztették onnan a lacikonyhákat. Most visszaköltöznek utódaik, a hamburgerárusok? Az építési szabályok tekintélye Az sem hallgatható el — mert megvilágítja a Fővárosi Tanács nehéz helyzetét — hogy a sör-, hamburger- és bazárárusok gyakran külső nyomásra kapják meg engedélyüket. Ez rávilágít arra a gyengeségünkre is, hogy az építési szabályoknak nincs valódi tekintélyük. A rendezési tervek azért nem töltik be hivatásukat, mert kívánság szerint alakíthatók, és eltűrik megsértésüket. Hasonló okokból nem töl-38