Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - P. Szabó Ernő: Kövek

REJTETT KINCSEK járói származnak. Idébb viaskodó szörnyek, griffek, sárkányok, oroszlánok, a jó és rossz küzdelmének megtestesítői. Felénk hajoló alázatos figurák, kezükben könyv, az élet könyve, amelyből az utolsó ítélet idején minden bűn és jótett felolvastatik. Hiába érvelt Clairvaux-i Bernát a „csodálatos rút szépség és szépséges rútság" ellen Apológiájában, hiszen úgy tűnik, a középkor emberének is éppen arra volt szüksége, ami szerinte elvonja a figyelmet a hitről: „A különféle formák oly gazdag és oly bámulatos változatossága jelenik meg mindenütt, hogy inkább akarózik a márványok közt olvasni, mint a kódexekben, s egész napot ezek egyenkénti megcsodálásával tölteni, mint azzal, hogy Isten törvényén elmélkedjünk." Elválasztható-e egyáltalán az elmélkedés és gyönyörködés? Lehetetlen nem csodálattal nézni azokat a plasztikákat, amelyek töredékesen, kiegészítve is az eredeti mű nagyszerűségéről beszélnek (a rekonstrukciót Szakái Ernő szobrászművész és munkatársai végezték). A Mária-kapu timpanonjáról van szó, amely a 14. század harmadik negyedében készült: formái a nürnbergi Lőrinc-templom szobraival s a prágai Parler-műhely alkotásaival állíthatók párhuzamba. A kaput, amely, úgy tűnik, túlélte a török időszakot, a jezsuiták tették tönkre: a 18. században befalazták, közben bizonyos részleteket lefaragtak, a timpanonon keresztül ablakot vágtak. Az 1963-as helyreállítás során megállapították, hogy a kapunak mintegy fele, a domborműnek pedig harmada így is eredeti, s a kiegészítéseket barna csíkkal jelezték. A domborművön, alul középen, a térdelő, utolsó imáját mondó Máriát látjuk, kétoldalt mellette a tizenkét apostol. Fölöttük Krisztus emeli magasba csecsemőként Mária lelkét, körülötte angyalok és egyházatyák. Legfölül a világot jelképező gömböt tartó, másik kezét áldásra emelő Atyaisten. A jelenet alatt a négy evangélista jelképe: az angyal, sas, ökör, oroszlán. Baldachinos szoborfülkék maradványai jelzik, hogy a kapu díszítését további plasztikák is gazdagították. Nemcsak a program nagyszabású volta, hanem újszerűsége miatt is igazi kincs a töredékes timpanon. Korábban az eseményt általában a bizánci hagyomány szerint ábrázolták: Mária az ágyon feküdt, elszenderedett. A budai domborművön is ott az ágy, a középpontba azonban Mária földön térdelő alakja került. Ennek a típusnak — amely nem az istenanyát, szentet mutatja, hanem inkább a mindannyiunkhoz hasonló embert — jóval későbbi megjelenése, a gótikus szobrászat csúcspontja lesz majd a Veit Stoss krakkói Mária-oltárán látható jelenet. P. SZABÓ ERNŐ 28