Budapest, 1988. (26. évfolyam)

5. szám május - Kiss Károly: Újlak is élni akar

épületétől, íme, ennyi múltőrző szellemi hozama van Óbudán a félreértett rekonstrukciónak. Szerényebb célt ígért, de gazdagabb eredményt hozott a főváros VII. kerületében a házkezelőség irányításával folyó, rehabilitációnak nevezett művelet. Ebben az esetben a rehabilitáció fogalma valójában azt jelenti, hogy a régi, emeletes háztömböket korszerűsítve újjávarázsolják; nem látványos munka ez, hiszen jobbára a körutak övezte épületdzsungelben zajlik. Pontosabban: az ott sorakozó, jószerint az avatag eklektika vagy a meghatározhatatlan ízlés jegyében fogant lakóházakban kell új, korszerű emberi hajlékokat teremteni. Ezt a kitűnő példát követik már Angyalföldön és a Terézvárosban is. Lám, mily tanulságosak is az urbanisztikai szemlélet fél évszázados változásai! SZENTJAKABFALVÁTÓL ÚJLAKIG A mai Budapest egyik halódó városrészének számít Újlak. Neve az elmúlt századokban szorosan összefonódott a történelmi Óbuda sorsával. A Nagyszombat utcától a Császár fürdőig s a Dunától jobbára az Ürömi út, illetve a kiscelli dombsor lakott vonaláig elterülő táj nagyobbik fele szerencsésen elkerülte a pusztítva építő városrendezés figyelmét, noha a mai Újlak telep üléselőzménye már régen elenyészett a történelem viharában. Pedig a városrész múltja a magyar középkor fényes századait idézi: itt állt egykor Szentjakabfalva; névadója a tiszteletére emelt királyi alapítású templom. Fontos közlekedési csomópont volt e táj: a délről — vagyis Budáról — vezető Nagy út itt ágazott kétfelé; a Duna mentében Visegrád irányába, másrészt a kiscelli dombok tövében Qobbára a mai Bécsi út nyomvonalán), a pilisi völgyekben kacskaringózva Esztergom, illetve Bécs felé. Vámhely is- működött Szentjakabfalván, ennek jövedelmét előbb az óbudai klarissza nővérek élvezték, majd később az óbudai királyi vár jogaihoz csatolták. Középkori vásárhelye a mai Zsigmond téren volt, csak később helyeződött oda, ahol a néhány bódéból, düledező viskóból álló összevisszaság ma is piacként szolgál. Ez a Kolosy téri elárusítóhely alighanem a város legdrágább, ugyanakkor legszűkebb választékú piaca. A két szomszéd vár, Buda és Óbuda között fekvő Szentjakabfalva mégsem vergődhetett szerepéhez méltó rangra, hiszen még az itt szedett vámjövedelemből sem részesült; régi jelentősége is mindinkább elhalványult, a XV. század végén már Óbuda külvárosaként tengődött. A török hódoltság idején, éppen kulcsfontosságú stratégiai helyzete miatt teljesen elnéptelenedett; a Buda fölszabadítására tett hadikísérletek következtében katonai fölvonulási területté, kietlen csatatérré vált. Az egykor gazdag Szentjakabfalva a XVI. század végére már lakatlan rommező volt. Buda fölszabadítása után az Ausztriából ideköltözött telepesek csakhamar benépesítették a jó fekvésű tájat. Ekkor Neustift, vagyis Újlak néven, külvárosnak minősítve Buda közigazgatásához tartozott. A telepesek elég hamar, 1706-ban már egyházat is emeltek, ennek helyén áll a mai egytornyú Újlaki-templom. Elcsatolva Óbudától, Buda külsőségeként gyarapodni kezdett; a hozzá tartozó dombvidéken már a középkorban is gazdagon termő szőlőkertek sorakoztak. Ezt az elvadult szőlőkultúrát a messziről jött telepesek nemcsak hogy birtokukba vették, de ismét megművelték és fölvirágoztatták. A XVIII. század közepén már éppen olyan jó híre volt az újlaki dombok nedűinek, mint a sas-hegyi vagy az óbudai boroknak. A táj adottságai megfelelő ipari tevékenységet is kínáltak; előbb serény vízimalmok működtek a Duna újlaki partjánál, szerepüket később átvették a gőzmalmok. Ma már hírmondója sincs az egykori Újlak jeles malomiparának. A városrész másik ipari sajátossága volt az építőanyaggyártás. A kiscelli dombsor agyagos vonulatára telepített téglavetők láncolata a Szépvölgyi útnál kezdődött; az itt talált kékagyagból már a középkorban is kiváló tetőcserepet égettek, s ezt a hagyományt folytatták az újlakiak egymást követő nemzedékei. Még századunk második felében is termelt a már régen elavult újlaki tégla-18