Budapest, 1988. (26. évfolyam)

4. szám április - Veszprémi Miklós: Királyerdei kószák

részben behatárolja, nagyobbrészt azonban akadályozza a műszaki fejlesztést. Az import részegységek esetenként 5-20 százalékát teszik ki az adott gép értékének, a vásárlásukhoz szükséges devizát azonban egyre nehezebb megkapni. Pedig a képlet egyszerű: egy tőkés importból származó gép árán több részegység szerezhető be, ezáltal egy importgép árán akár öt-tíz hazai gépet lehet előállítani, így jelentős devizát lehet megtakarítani. Lehetne — ha minden szinten ilyen egyértelműen értelmeznék a gazdaságosságot. A KÖZGÉP évente 5-6 millió márka értékű terméket exportál, mégis mintegy közelharcot kell folytatnia, hogy „visszakaphassa" belőle — a piaci megrendelésektől függően — azt a 10-25 millió forint értékű, fejlesztési célt szolgáló devizát, ami elengedhetetlen az újabb exporthoz, az exportbevételek növeléséhez. A vállalat műszaki igazgatója úgy véli, hogy a KÖZGÉP-nek olyan gépek fejlesztését és gyártását érdemes forszíroznia, amelyek mind a szocialista, mind a tőkés piacon kis sorozatban gyártott vagy speciális gépek, tehát jól eladhatók. Ezeket a gépeket — a korszerű részegységek felhasználásával — ki tudja alakítani a KÖZGÉP is, s ami döntő, világpiaci áron, nyereségesen tudja gyártani. Ezeket, a tőkés importból beszerezhető részegységeket a KÖZGÉP megpróbálja kiváltani, jóllehet, a legtöbb esetben olyan berendezésekről és részegységekről van szó, amit a magyar ipar nem gyárt sorozatban, vagy a technikaitechnológiai felkészültség hiányában nem a megfelelő színvonalon állít elő, avagy gyártására nem is hajlandó vállalkozni. A gyártásfejlesztés, a gyártmányfejlesztés és a termékszerkezet-váltás azonban elképzelhetetlen korszerű technika, technológia nélkül. A háttéripar felzárkózásáig a korszerű, piacképes gépek fejlesztésének, gyártásának egyik alapvető feltétele az alkatrészek, tartozékok, egyes speciális berendezések importja. A KÖZGÉP is „kettős kötésben" van: behatárolja fejlesztési lehetőségeiket a vállalaton belüli technológiai színvonal, még inkább az a technikai nívó, ami országos szinten konzerválódott. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a vállalat szinttartó fejlesztéséhez sem elég az a pénz, ami a nyereségből a „házban" marad, akkor érthetők igazán fejlesztési gondjaik. Természetesen ezúttal sem adták fel a küzdelmet. Tőkés exportjuk fejlesztésére hiteleket is felvettek, hogy az átmeneti időszakban, amíg nehézségeik vannak, meg tudják tartani a nyugati piacokat. Ezek 10-15 éves kapcsolatokat jelentenek, jóvátehetetlen kár lenne elveszíteni őket. Ha azonban két-három évnél hosszabb ideig tart majd a „nehéz időszak", vagy más okok miatt nem tudják technikai színvonalukat emelni, gépeiket fejleszteni, ezzel összefüggésben a termelékenységet növelni, akkor a KÖZGÉP is a sereghajtók sorába kerülhet. Ez a veszély azért is reális, mert ha újabb vállalahagyják cserben régi partnereiket, s nem titkolják, számítanak arra, hogy lesz még e téren konjunktúra is... A KÖZGÉP gyártja — Nyíregyházán —, s szállítja a Postának a korszerű szóló és iker telefonfülkéket. A kereslet ez idő tájt hullámzó, de arra számítanak, hogy a vidéki nyilvános távbeszélőhálózat fejlesztésével ismét fellendül a telefonfülke-gyártás is. c< zép eredményekkel dicsekedhet a vállalat az útépítést szolgáló gépek, külö^ * nősen az aszfalt főző és a bitumenszóró berendezések fejlesztésében. Emellett foglalkoznak egyedi jellegű útépítő és építőipari fejlesztésekkel. Vállalják, hogy megtervezik, legyártják a speciális gépeket a rendelőknek. Mivel az útépítésben és az építőiparban is csökkent a beruházások száma, „kirándultak" más területekre. Igen komoly fejlesztésekről adhatunk számot, ami azért is méltó külön figyelemre, mert ezt nem egy nagy-, hanem inkább közepes vállalati kategóriába sorolható cég produkálja. így például kifejlesztettek egy speciális, erdőgazdasági feladatok ellátására alkalmas gépcsaládot, a magyar erdészet ezáltal olcsóbban — és nem devizáért — jut rönkszállító gépekhez. Fejlesztésük eredménye továbbá a 180 lóerős, mezőgazdasági célokra készült erőgép, amely nemcsak a KGST-piacon, hanem tőkés relációban is extra terméknek számít. Most fejezték be egy 110 lóerős, kanalas homlokrakodógép fejlesztését. Elvük: inkább tartalékban legyen két új konstrukció gyártása készen, mintsem kapkodni kényszerüljenek, ha a piac „jelentkezik". Ezek a gépek nem egy meglévő régi típus továbbfejlesztései, hanem valamennyi új szellemi termék. Egy-egy ilyen gép beszerzése tőkés importból 4-6 millió forintba kerül. Hasonló szintű, paraméterű gépet képes gyártani, kifejleszteni a KÖZGÉP is, ám éppen a színvonal érdekében ezekbe be kell építeni néhán olyan fő egységet, ami sem a magyar, sem a KGST-piacon nem található. Nehézségekbe ütközik például korszerű hidraulikus berendezések, vezérlőegységek, szivattyúk beszerzése, ezért van sok probléma, mert a háttéripar elégtelensége — a hiány és a korszerűtlen termék — \ tok kerülnek szanálás vagy csődeljárás alá, olyanok, amelyek szállítói voltak a KÖZGÉP-nek is, akkor a vállalat lehetetlen helyzetbe kerül. Akadnak a vállalatnak, persze, más gondjai is. Amíg számos gyárbanüzemben üres a felvételt hirdető tábla, mi több, átszervezik, leépítik — becsületesebb volna nevén nevezni: elbocsátják — a munkaerőt, addig a KÖZGÉP egyes területeken munkaerőhiánnyal küzd. A vállalatnak több termelőegysége van vidéken (Cegléden gyáregysége; Egerben, Tamásiban, Nyíregyházán, Veszprémben és Makón telephelye). Ezeken ugyan nincs számottevő munkaerőhiány, de az átcsoportosítás, amire a KÖZGÉP is rákényszerül a termékszerkezetváltás során (tudniillik, amelyik telephelyen vagy amelyik termékprofilban kereslet vagy felfutási lehetőség mutatkozik, oda kell irányítani a munkaerőt), még egy üzemrészen belül sem olyan egyszerű, hát még települések között (a lakáshiány, a családi körülmények, a szakmai átképzés gondja a problémák eredője). Ezenkívül vannak hiányszakmák, melyek utánpótlása országos szinten sincs megoldva. A budapesti üzemben állandóan kevés a munkáskéz. Mindenekelőtt kvalifikált hegesztő, szerkezetgyártó lakatos szakmunkások és horizontál-esztergályosok hiányoznak. Bármikor felvennének akár ötven szakmunkást, és szükség volna —- többek között — gépgyártó, szerkezetgyártó mérnökökre is. A szakmunkáshiányon megpróbált enyhíteni a vállalat saját erejéből is: hegesztőtanfolyamot indítottak, továbbképzéseket szerveztek. Itt ugyanis olyan korszerű hegesztőberendezések vannak, amelyek mellett akár fehér köpenyben is dolgozhatnak. Az már talány, hogy sem ez, sem a biztos munkát, megélhetést adó szakma, sem a korszerűen felszerelt gyár, a szociális létesítmények biztosítása, sem az iparban jó fizetésnek számító évi 91 ezer forintos átlagos kereset nem elég vonzó a fiataloknak. A vállalat vezetői arra számítanak mostanában, hogy a más üzemekben felszabaduló munkaerő előbb-utóbb a XX. kerületi Haraszti úti gyárhoz is megtalálja az utat... Két tervet készítettek a Közúti Gépellátó Vállalatnál 1988-ra: egy ún. minimumtervet, ami csupán a talpon maradást biztosítja, és egy másikat, ami ennél nagyobb teljesítményeket és feladatokat követel, de egyúttal több lehetőséget igér. Hogy az ország gazdasági helyzete és az új adózási rendszer milyen hatással lesz a vállalatra és ezen belül a dolgozók jövedelmére, ez végső hatásában még nem érthető, nem látható előre, s ez kellő óvatosságra intette a KÖZGÉP vezetőit és kollektíváját. De nem csüggedésre és megalkuvásra. A nehezebb utat választották: a perspektívát jelentő, kemény munkát követelő tervet vállalták. Aktuális idézettel kezdtük a Közúti Gépellátó Vállalat tevékenységéről szóló beszámolót, fejezzük be azzal az idézettel, aminek örök aktualitása van. Mint e bibliai ihletésű sornak: „Megmentlek — mondá az Úr —, ám de mozogj magad is." A KÖZGÉP „mozog", mégpedig előre, (x) 43