Budapest, 1988. (26. évfolyam)

4. szám április - Kelecsényi László: A múlt lépcsőin

Jubiláló művelődési ház tehetséges előadó évek múlva Svédországból üzent haza. Ott ugyan hidegebbek a folyók, mint nálunk, de talán nem akadályozzák meg abban, ha nadrágostul támad kedve sétálni bennük. Lányok is jártak ide, párosan vagy egyedül. Többen azzal az alig titkolt szándékkal ültek le, hogy megismerkedhessenek valakivel. Nem kell rosszra gondolni. Nem a luxusszállók bárpultjáról ereszkedtek ide alá. Középiskolák padjaiból, szűk bérházak sötét lakásaiból jöttek. Legalább annyira gátlásosak voltak, mint mi, akik azon merengtünk, hogyan szólítsuk meg őket. Néhány lopott csóknál aztán nemigen történt több, még ha létre is jött a mindkét fél részéről kívánt ismeretség. Nem voltunk olyan koraérettek, mint most ugyanabban az életkorban járó gyerekeink. Pedig akkor jött divatba a mini, s mi, az erősebbik nem képviselői elgyengülve bámultuk az egyre rövidebb, szinte semmit se takaró szoknyákat. Néha találgatni sem kellett, mi van randevúra érkező barátnőnk ruhája alatt. Ez az időszak volt a farmer, a mini, a hosszú haj uralkodásának ideje. A táskarádióból a táncdalfesztivál slágereit hallgattuk, mert az első beatlemezek megjelenése még váratott magára. A Kedvesben négy forintba sem került a dupla. Udvarán hangulatos kert fogadott. Épülete falán emléktábla hirdette, ott lakott hajdanán Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály. Most valamilyen pénzügyi intézmény emelkedik a helyén. A parkok és grundok eltűntek a Duna-partról. Az újságírónyelv nagyképűen szállodasorról beszél, ha a telkekre felhúzott építményekről esik szó. Az alsó rakpart megtelt várakozó buszokkal és kamionokkal. A padokat apránként kidöntötték a sokhengeres autódromedárok. Az olajos kockaköveken senkinek sincs kedve sétálni. A korzó amúgy is fölkerült a felső rakpartra. Meleg nyári estéken újragyártott Buchwaldszékekért tülekedik a jobb társaság ingyenes látványáért ácsingózó sokaság. A külföldiek mellett fölvonulnak még a rosszlányok, hiszen belőlük élnek, s megmutatják magukat újmódi szokásként egyre bátrabban a saját nemükért rajongók. Néha-néha feltűnik egy ismerős arc. Megnéz, aztán gyorsan elfordítja a fejét. Nem tudja, hová helyezzen emlékezetében. Pedig húszegynéhány éve a lépcsőkre járt ő is a világgal ismerkedni. De az egy másik világ volt. Az elmúlt nyáron fölkerestem újra régi törzshelyünket. Mióta nem jártam ott, az alsó rakpart fölé védőkorlátot emeltek, nehogy a sietős autósok a Dunába kössenek ki valahogy. Sütkérezni szerettem volna, s a túlpart látványában gyönyörködni. Néhány perc múltán szöknöm kellett onnét. Ugy éreztem magam, mintha egy forgalmas autópálya szélén ülnék. így múlt el a lépcsők romantikája életünkből, ahogy annyi más, hasonló varázslat is elszökött tőlünk. KELECSÉNYI LÁSZLÓ KERÜLETRŐL KERÜLETRE Minden egyes kerületnek megvan a maga sajátos arculata. A legnagyobb területű XVII. kerületet, például, sokan „alvókerületként" emlegetik, mivel az itt lakók többsége csak aludni jár haza, munkalehetőség híján másutt dolgozik. Az utóbbi években azonban újfajta kép kezd kialakulni a fővárosnak erről a részéről — egyebek között — erőteljes fejlődésnek indult közművelődési élete miatt. A centrumtól számítva Budapestnek talán ez az egyik legtávolabbi kerülete. Megőrizte kertvárosias-falusias jellegét: a családi házak többsége villaszerű, de akad jó néhány régi típusú parasztház is — nem egy közülük felújításra vagy lebontásra vár. Az egykori öt Rákos-menti település mai központja Rákoskeresztúr, itt a leggyorsabb a fejlődés, itt változott legtöbbet a környezet az elmúlt 15-20 év során. A múltat itt csupán a tájház őrzi. Az V. ötéves terv idején nagy lendületet vett a mára befejeződött lakótelep-építés, amely nemcsak a városrészközpont arculatát, hanem a lakosság összetételét is alaposan megváltoztatta: immár a fiatalok vannak túlnyomó többségben, az idős emberek aránya a húsz százalékot sem éri el. Mindez számos új feladat elé állította a tanácsot, amelynek mindenekelőtt bölcsődéket, óvodákat, iskolákat kellett építenie (a 12 általános iskola fele újnak számít!). A lakosság növekedése a közlekedésben is érezteti a hatását, szélesíteni kell a zsúfolttá vált főútvonalat, és halaszthatatlanná vált a csatornázás és a gázhálózat fejlesztése is. Van tehát mibe fektetnie a pénzt a tanácsnak. Ezeknek az alapvető feladatoknak a megoldását azonban itt úgy segítik, hogy közben nem szorítják háttérbe a közművelődést. A kulturális életnek nincs nagy múltja ebben a kerületben, de 25 esztendeje — amikor kialakult az egységes művelődésotthoni hálózat, megépült a Dózsa Művelődési Központ, és a rákosligeti meg a rákoskerti kultúrotthont ennek klubjává alakították át, valamint megépítették a Képzőművészeti Emlékházat és a Rákosmenti Helytörténeti Gyűjteményt — virágzásnak indult. Amikor a növekvő gazdasági kiadásokat a legtöbb helyütt a művelődésen igyekeznek megspórolni, itt nem elvesznek az erre szánt költségekből, hanem hozzátesznek. Az utóbbi években alaposan fellendült a kerületben az olvasási kedv, s ebben a könyvtárosok mellett nagy szerepe van a pedagógusoknak is, akik rendhagyó irodalomórákkal, író-olvasó találkozókkal, egy-egy mű filmadaptációjának megismertetésével és sok más, színes programmal igyekeznek megnyerni a gyerekeket a könyveknek. Hogy nem sikertelenül, számok bizonyítják: ugrásszerűen megnőtt a rendszeres diákolvasók száma, 2200-ról csaknem négyezerre. És ez nem kevés, ha tudjuk, hogy a kerületben mintegy tízezer tanuló van. De a felnőttek sem maradnak le a gyerekek mögött: az öt közkönyvtárban 1982-ben 4500 olvasót tartottak nyilván, ma pedig 6600-nál is többet. A kerület mozihálózata igazából soha nem volt kielégítő. A Jókai filmszínházat bezárták, a Marost fel kellene újítani. így a művelődési központ vállalta, hogy heti két alkalommal „besegít". A vasárnapi és a hétfői vetítéseknek sok látogatója van. A gyerekekre külön is gondoltak: minden héten működik mese- és napközis mozi, kialakult a klubmozi, és az utóbbi időben tért hódított a videózás. A Dózsa Művelődési Központ, természetesen, nemcsak filmvetítésekre vállalkozik, hanem a más közművelődési, szórakozási, szellemi központja. Figyelme a lakosság minden rétegére, korosztályára kiterjed, de mivel a fiatalok vannak túlnyomó többségben, programjainak jelentős részét nekik kínálja. Minden második látogató kis- vagy nagydiák, így nagyon szoros a művelődési központ kapcsolata az iskolákkal, a pedagógusokkal, akiknek a segítségére messzemenően építhet. Csaknem minden negyedik, ötödik látogató nyugdíjas. A Dózsát negyed századdal ezelőtt a lakosság igénye hívta életre, hiszen a kerületben nem volt széles körű kulturális munkát végző intézmény. Ha akkor nagyon kellett ez a művelődési központ, ma különösen kell, hiszen időközben a lakosságnak nemcsak létszáma gyarapodott — több mint 80 ezren élnek itt —, hanem igényei is megnőttek. Az emberek megszokták, hogy helyben lehetőségük van a tartalmas művelődésre, szórakozásra. Miként azt is természetesnek veszik, hogy a központ évről évre bővíti programkínálatát. Csak az elmúlt évben, például, húsz-21