Budapest, 1987. (25. évfolyam)

1. szám január - Oszlay István: A Váci utca „folytatása”

A VÁCI UTCA ,,FOLYTATÁSA'' TER VEK A BEL VÁROS DÉLI RÉSZÉNEK RENDEZÉSÉRE A Budáról áradó autófolyam az Erzsébet híd pesti hídfőjénél valósággal kettévágja a Váci utcát. Az idegen, netán külföldi, aki a Vörösmarty tér felől sétál bámészkodva az elegáns belvárosi sétálóutcán, az egyetem hatalmas épülettömbjének végén megtorpan. És elbizonytalanodik. Átellenben piszkosszürke, megtépázott házfalak között áramlanak véget nem érő sorban, kétoldalt „faltól falig" parkoló autók között, bodor füstöt pöfékelő gépkocsik. Lárma, benzinbűz, alig egy-egy színfolt. Pázsitnak, virágnak, fának nyoma sincs. Itt folytatódnék a Váci utca? Amúlt év januárjában folyóiratunk interjút közölt Szűcs Istvánnéval, az MSZMP V. kerületi bizottságának első titkárával (Müller Tibor: Merre tart a Váci utca? 1986/1-2. szám) a Belváros e reprezentatív utcájának múltjáról, északi szakaszának még javában folyó átépítéséről, felújításáról — és természetesen szó esett a jövőről, a munkák folytatásáról is. A kerület első titkára ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: ,,Nem mostohagyerek a déli városrész, csak tudomásul kell vennünk, hogy nem lehet egyszerre minden gondot megoldani, csak ahogy erőnk és gazdasági körülményeink engedik. A következő öt évben csak arra futja, hogy egy távolabbi rehabilitáció feltételeit megteremtsük. E témában már pályázatot írt ki a Fővárosi Tanács a városrész rehabilitációjának terveire." A pályázat azóta sikeresen lezárult, az egész kerületrész rehabilitációjára készült tervekből most állítják össze a leghasznosíthatóbb megoldásokat, az egyes épülettömbök felújításának sorrendjét, az elsők kiviteli terveit. Tehát a Váci utca ,,folytatódik"... A városépítészeti értékek megőrzése A Belváros részei közül (az északi a kormányzati negyed, a középső a kereskedelmi-pénzügyi szféra) tulajdonképpen a déli rész funkciója szerint hagyományosan kulturális-oktatási központ és nagyobbrészt lakónegyed. A terület a 13. század elején fallal körülkerített város, utcahálózata lényegében már a középkorban kialakult. E történetileg értékes városrész ma elhanyagolt, szlömösödött terület. A házak átlagéletkora meghaladja a száz évet, jó részük fennállása óta mégcsak „sminkelve" sem volt. Az elmaradás, többek között, azzal magyarázható, hogy fejlesztéséhez nem akadtak „érdekelt" pénzügyi források. Ami pedig az épületek állagát illeti, a kerületi IKV pénzéből jobbára csak toldozgatásra-foltozgatásra futotta. Érthető tehát, hogy a lakosság türelmetlen, s jogos az igénye a komfortosabb lakásra és lakókörnyezetre. Ennek a Kossuth Lajos utca—Múzeum körút—Belgrád rakpart által határolt területnek a rendezésére hirdetett országos, nyilvános és titkos tervpályázatot Budapest Főváros Tanácsa több más intézménnyel (köztük az egyik legérdekeltebbel, az V. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottságával) karöltve. A pályázat kiírását hosszú vajúdás előzte meg, s volt egy sikertelen kísérlet is. A Fővárosi Tanács V.B. 523/1984. számú határozata azonban nem ismert pardont. Ekkor bízta meg Gáspár Tibor, Budapest főépítésze dr. Takács Saroltát, a Városrendezési és Építészeti Főosztály mérnök főelőadóját az újabb pályázat előkészítésével, kiírásával és lebonyolításával. Takács Sarolta egyébként a városközpontok átépítéséből doktorált. A zsűri elnökéül Stadinger Istvánt, a Fővárosi Tanács elnökhelyettesét kérték fel, aki aztán keményen „beszállt" a szervezésbe. Jelentős segítséget „hozott" Lázár Antal, a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkára is, aki a zsűri titkáraként az ügy érdekében mozgósította a szövetség vezetőségét. így is csaknem egyesztendei szívós munka vezetett eredményre: az előkészítés után, 1985. július 8-án hirdették meg a tervpályázatot, és december 18-án volt az ünnepélyes díjkiosztás. Jóllehet, a tervpályázat elsősorban városrendezésre szólt, lényegében a terület rehabilitációját vázolta fel. A pályázóknak tehát komplex tervet kellett benyújtaniuk, ami nemcsak az építészeti, hanem a közlekedési megoldásokra és a közművek cseréjére is tartalmazott javaslatokat. Elsődleges szempont volt a meglévő és megmenthető régi épületek — vagyis a várostörténeti emlékek-értékek — megőrzése, az egész terület építészeti arculatának kialakítása. Követelményként szerepelt a városrész korábbi funkciójának megtartása is, de kérték a tervezőket, hogy az idegenforgalom „idecsalogatása" érdekében kisebb házak átépítésével vagy a foghíjak beépítésével próbáljanak kialakítani vendéglátóhelyeket. Jelentős összeggel járult hozzá a pályadíjhoz a Belkereskedelmi Minisztérium is, jelezve, hogy javítani szeretnék ezen a területen a kereskedelmi ellátást. A kerületrész közlekedési rendszerének megoldására kétütemű tervet kértek a pályázóktól, mégpedig egy közeli és egy távlati megoldást javasolva. Valamennyi pályaműnek foglalkoznia kellett a közművek rekonstrukciójával, s nem utolsósorban minden pályázónak feladata volt kijelölni azt a két tömböt, ahol — elképzelése alapján — megkezdenék a munkát, tehát a tömbök rehabilitációját. Reális tervek, józan álmok — utópiák A tervpályázaton ötvennégyen indultak, de csak tizenegyen tudtak megbirkózni a feladattal. A zsűri kilenc pályamunkát díjazott (összesen egymillió forinttal), ezek mindegyike tartalmazott közeli-távoli megvalósításra alkalmas terveket. A bíráló bizottság úgy fogalmazott, hogy a tervpályázat javaslatai alkalmasak az egész terület és ezen belül az egyes tömbök rehabilitációjára, a környezet minőségének javítására. A tervezőknek, jóllehet tisztában voltak anyagi lehetőségeinkkel, nem voltak földhözragadt elképzeléseik, talán úgy jellemezhetnénk terveiket, hogy józan álmokat vázoltak fel. Persze voltak, mint mindig, fantasztikusnak tűnő vagy éppen szerencsésnek nem mondható ötletek is, mint például a Károlyi-kert alá tervezett nagy garázs, ami, nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb a tér 6