Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Egy pesti polgár aggodalma Körbner Géza „pesti polgár" aláírással érkezett levél a szerkesztőségbe. (Az aláírás nehezen olvasható, ezért az esetleges névelírásért elnézést kérünk.) írója „megdöbbenéssel és megrökönyödéssel" olvasta egyik napilapunkban a tervet, hogy a Lukács fürdővel szemben, a Malom-tó környékén, több szállodát terveznek. Soraiból idézünk. „Kockázatos vállalkozás a fürdő, a fürdők forrásrendszerének újabb ilyen megzavarása... Köztudomású ugyanis, hogy pl. a Császár fürdőnél, mióta megépítették a Komjáti uszodát, egy-két forrás eltűnt. Hát gondolkozzunk csak jobban, milyen útra lépünk! A hegyoldal már eléggé meg van bolygatva, állandó veszélynek vannak kitéve a Lukács fürdőt ellátó források... vigyázzunk az irammal, nehogy amit megnyerünk a réven, elveszítsük a vámon." Továbbá nehezményezi, hogy a Lukács fürdő melletti parkban engedélyezték egy városképet rontó gyümölcsárusító bódé fölállítását. Ami a bódét, a városképet rontó építményeket, az engedély nélküli építkezéseket illeti, mások is, mi is sokszor felemeltük szavunkat ellenük. Hiába. Mintha a sajtó szélmalomharcot folytatna, a bódék elszaporodnak, a házak magasodnak, a zöldterületek fogynak. Megértjük, a tanácsok igyekeznek bevételeiket gyarapítani. De bármi áron? Elhatároljuk magunkat az egyre hangosabb szóbeszédtől, de éppen a városkép megóvásának, Budapest szépségének a megtartása iránti felelősségérzéstől áthatva, a tanácsok becsületének, tekintélyének az érdekében jegyezzük meg, hogy igen gyakran hallani — felelős vagy felelőtlen kijelentést, azt nem a mi dolgunk eldönteni — olyasmit, hogy a tanács az adott esetben tehetetlen, sőt vannak, akik összefonódást, korrupciót is emlegetnek. Reméljük, ok nélkül, de a választ a tanács illetékeseinek kell megadni: nagyobb határozottsággal érvényesítve a rendeleteket, körültekintőbben — ez nem akadékoskodást jelent — bánni az építési engedélyekkel. Ami az első, levélírónk szerint is fontosabb kérdést illeti, ismét, nem először leszögezzük: Budapest — és Magyarország — gyógyvizei a nemzeti vagyon pótolhatatlan értékei, kincsei, nemcsak számunkra, hanem túlzás nélkül mondhatjuk, földünk minden lakója számára fontosak. Ennek tudatában az életet adó vízzel, ennek keretében a főváros gyógyforrásaival külön számban is foglalkoztunk: Budapest, 1985/6. sz.: Életünk a víz — Napirenden a főváros vízellátása, múlt, jelen és jövő időben. Az ott megjelent írásokhoz nincs különösebb hozzátenni valónk. Legfeljebb dr. Beck Béla írásából idézünk (A gyógyító víz): „Az utóbbi időben a budapesti hévizekkel kapcsolatos szakmai előadásokon sokszor elhangzik a kérdés, hogy van-e elég gyógyvíz a gyógyfürdők, illetve a gyógy-idegenforgalom fejlesztésére. A következőkben arra szeretnék egyértelmű választ adni, hogy erre a célra bőven áll még rendelkezésre gyógyvíz." Ezután a kijelentés adatokkal alátámasztott bizonyítása következik, többek között megtudhatjuk, hogy a Lukács fürdő kútiai 7286 köbméter gyógyvizet adnak naponta. A cikkíró végső következtetése pedig: „A gyógyítás, a fővárosi termálvizek kihasználása érdekében kézenfekvő a nemzetközi együttműködés, hogy minél több gyógyszálló és fürdő építésére kerülhessen sor Budapesten." A következtetés logikus: ha van gyógyvizünk, azt fel kell használni. A gyógyításhoz azonban kórházak, szállodák, fürdők kellenek. Ezt senki sem vitatja. De itt szól bele dr. Beck Béla optimista, magabiztos hangvételű cikkébe levélírónk — és mások — aggodalma, mondván: példák bizonyítják, hogy az építkezésekkel megbolygatott források szennyeződnek, netán eltűnnek. Ez is igaz. A megoldás — úgy érezzük — a szakemberek kezében van, akik a jövő érdekét is szem előtt tartva, személyes felelősséggel kezelik vizeink, teljes vízállományunk, ügyét, és bízunk bennük, hogy össze tudják egyeztetni a megóvást a fejlesztéssel. A Vár és környéke Az elmúlt hónapokban számos megjegyzés érkezett hozzánk a főváros — idegenforgalmi szempontból is igen fontos — budai, I. kerületéből. Úgy érezzük, mindegyik a köz érdekét szolgálja. Bezárt üzletek „Nehéz a bevásárlás. Nagyon érződik a lebontott krisztinai közért hiánya. A Döbrentei téri közért pedig hosszú haldoklás után végleg kimúlt. Állítólag vendéglőt akarnak létesíteni a helyén. A Fő utcai üzlet, ahol egykor a Sőtér István által is megörökített Natasa szolgálta ki a vevőket, szintén bezárt már, néhány mikulás — még 1986-ról — porosodik a koszos kirakatüveg mögött. Ha a Ponty utca sarkán lévő közért szabadságolás miatt zárva, bizony nehéz helyzetbe kerülnek a környék lakói, mert a Batthyány téri nagy élelmiszer-áruház azért nem old meg mindent. Mellesleg a Fő utcai zöldséges is fölszámolt (most újra megnyílt — A szerk.), csak Horváthné tartja a frontot szép és drága áruival. Pedig a kisebb boltok jól illenek a környékbe, emberszabásúak, jó kapcsolat alakul ki a lakosság és az eladók között, ahogy a Lánchíd utcai egyszemélyes üzlet mindig vidám vezetője, gyermeknek, öregnek csak Marika, bizonyítja, hogy lehet jó közérzettel is hazatérni a vásárlásból. Sok ilyen üzlet és ilyen eladó kellene." Mesterségek ünnepe „A Várban, a Tóth Árpád sétányon augusztus 20-tól három napon át megrendezett népművészeti vásár nagyszerűen szolgálta a kultúrát, a hagyományőrzést, az ismeretterjesztést, na meg a kereskedelmet is. Végre nem giccseket akartak ránk sózni, ízléses árukkal vonultak fel a különböző megyék, tájegységek. A népművészek, kovácsok, faragók, szövők ott dolgoztak a szemünk előtt a sok hazai és külföldi érdeklődő nagy örömére. Gratulálunk a rendezőknek, a munkáikat bemutató iparosoknak, mestereknek." A kivágott gesztenyefa „Augusztus 10-én 7 óra 50 perckor megállt a Clark Ádám térről a Várpalotába vezető szerpentinen egy darus teherautó MP 20-1 jelzéssel. Állt, csak állt, aztán 9 órakor megjött a favágó is, aki motoros fűrésszel, igen nagy szakértelemmel egy óra alatt kivágta — a vágás részben felaprítással is járt — a meredély szélén álló gesztenyefasor egyik hatalmas fáját. A fa egyik ága valóban törött és száraz volt — de a vágás után látszott, hogy a száraz ág is egészséges, ahogy a fa többi része is —, de nem elégedtek meg az Öntőház utca fölé nyúló ág levágásával, az egész fát elfűrészelték. Most foghíjas a fasor, az egy méter magasra hagyott törzset, akár egy asztalt körül lehetne ülni — tort ülni —, s míg az Öntőház utcára eső fadarabokat példás gyorsasággal eltakarították, fönt, a fa töve körül szerteszét vannak az ágak, mintha bomba csapott volna oda. Olykor a külföldiek átlépnek a bokrokon, megcsodálják, értetlenül nézik a pusztítást, és a pusztítás el nem takarított nyomait. Mi is." Több olvasótárs nevében kéri Wagner Károly (1081 Budapest, Népszínház u. 18.) nyugalmazott autóbuszvezető, miközben megköszöni, hogy a szerkesztőség segített kiegészíteni „Budapest" sorozatát, írjon P. Szabó Ernő, „kinek írásait szeretem olvasni" a budavári palota Nádorkriptájáról. „Itt nyugszik az 1877-ben elhunyt József nádor, továbbá István nádor is, aki 1848-ban a magyar honvédsereg főparancsnoka volt. Valamint itt nyugszik a nádori család további 13 tagja, ide hozták az ürömi sírkápolnából József nádor első feleségének, Anna Pavlovna nagyhercegnének földi maradványait is." A kérés teljesítésére bizonyára sor kerül. A rendbe hozott kriptát 1987. október 3-án ismét felszentelték a magánemberként jelen lévő számos Habsburg családtag előtt, akik nemcsak a Habsburg, hanem a magyar hagyományt is megőrizték — fiatal, öreg egyaránt jól beszélt magyarul. A kriptát valószínűleg majd az érdeklődők is megtekinthetik, nem lesz akadálya annak, hogy írjunk róla. Kedves olvasóinknak, lapunk minden barátjának kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk!