Budapest, 1987. (25. évfolyam)

11. szám november - Gyarmati Szabó Éva: Utak, pincék, üregek

FÓRUM Ismét szegényebbek lettünk A Vám utca, jobbra a ,, vas tuskó" talpköve ...múltunk egy tárgyi emlékével. Nem állt útjában a fejlődésnek, inkább gazdagította kedves színfoltként sivárosodó életünket. Mégis áldozatul esett a hely adottságaival nem számoló tervezésnek, a gondatlan munkának, a lelketlen krajcároskodásnak. Az I. kerületi Iskola utcai óvoda építésekor le kellett bontani a bognárok egykori céhtanyájának épületét, amelynek Vám utcai sarkán céhjelvény, egy vastuskó állt. Ezt korábban múzeumba mentették, de a bontást szemlélve ráakadtam a tuskó kőtalapzatára. Felhívtam rá a Fővárosi Műemléki Felügyelőség figyelmét. Védelem alá helyezték, és az intézkedés hatására, megfelelő módon megőrződött a kő az új létesítmény kerítésének sarkán. Most azt szorgalmazom, hogy állítsák fel a tuskónak legalább a másolatát — remélem, nem hiába. Az építkezéssel egyidejűleg felújították a szemközti sarkon álló házat — jó érzékkel — XVIII. századi formájában. A tuskót és az ódon házat a Vám utcának az Iskola és a Donáti utca között húzódó rövidke szakasza, illetve annak múlt századi kockakövezete kötötte össze, és alkotott vele hangulatos együttest. A simára kopott kövek a Várban feltárt és megőrzött középkori utcakövezet pár évszázaddal ifjabb testvérei. Maradhattak volna, ha a felületes tervezéssel párosuló gondatlan földmunka meg nem rogyasztotta volna a kövezet szélét. Ez azonban még nem okozott végzetes kárt, az útburkolat kijavítható lett volna. Persze többletköltséggel, amit a vétkes tervezőnek, kivitelezőnek együttesen kellett volna viselnie. Sajnos nem ez történt. Az I. Kerületi Tanács láthatólag egyaránt szabadulni igyekezett mind az esetleges költségtől, mind a pereskedés bonyodalmaitól. A kövezetet bontásra ítélte — ez volt a legegyszerűbb megoldás —, és az utcácska aszfaltburkolatot kapott. Ezzel a megoldással megbontották az összképet, értelmetlenné vált az ódon házikó megőrzése is. Hadd ejtsek egy könnycseppet kedves utcarészletem múlása felett, hadd csikorduljon egyet a fogam ennyi hanyagság, ostobán rövidlátó „takarékoskodás" láttán. Minden, az építkezésben közreműködőnek pedig szívemből kívánom, hogy legalább egyszer kényszerüljön behajtani a Vám utca 6. számú ház kapuján — az útburkolat felújítását végző szövetkezet ugyanis elfelejtett kocsibejárót építeni liozzs JERÖME RENÉ KERÜLETRŐL KERÜLETRE Utak, pincék, üregek Buda legdélibb területe, a XXII. kerület az utóbbi években egyre gyakrabban hallat magáról: az erőteljesen megindult fejlesztés mellett váratlan útbeszakadásokról, megsüllyedt, megrepedezett, életveszélyessé vált épületekről, omló támfalakról érkeznek hírek. Az itt élők, a veszélyeztetett zónák — mindenekelőtt a városközpont — lakói, érthető módon, nem érzik teljes biztonságban magukat. Csupán a vakszerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt egyetlen súlyos baleset sem. Talán nem sokan tudják, hogy hazánk 26 egyik legkiterjedtebb üreg- és pincerendszere ez alatt a városrész alatt húzódik. Csaknem száz kilométer a szövevényesen tekergő pincék hossza — Egerhez hasonlóan. Nagy részét borkezelésre, gombatermesztésre és -tárolásra, valamint raktározásra használják. A nagy múltú római kori település, a hajdani Promontor lakosainak legfőbb megélhetési forrása a szőlőtermesztés és a borászat volt — ez utóbbi ma is jellemző —, mindenekelőtt ennek köszönheti kiterjedt pincerendszerét. És még valaminek: a múlt században elszaporodó, nincstelenek lakta barlanglakásoknak, amelyekből még a felszabadulás után is több mint négyszázat tartottak nyilván. A mészkőbe vájt, hírhedett „ősemberi" otthonokat csak a 60-as évek derekára sikerült teljesen felszámolni. Rossz szellemük azonban ma is kísért: az útbeszakadások, talajsüllyedések azt sejtetik a szakemberekkel, hogy számos barlanglakást a múlt században nem szakszerűen „temettek" be. A föld alatti város egyre gyakrabban mér súlyosabbnál súlyosabb csapást a föld felettire — s ez szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a kerületi tanácsot, amely immár húsz esztendeje harcol a veszély elhárításáért, s ebben a Fővárosi Tanács nagy anyagi áldozatokat vállalva igyekszik segítségére lenni. Ám sohasem volt elég pénz. Végül is az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium országos hatókörű pincebizottsága elé került a probléma. A bizottság tagjai megalapozottnak találták a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat által készített jelentést, és a segítség javasolt módjával is egyetértettek. Az ország és a főváros pénzügyi helyzete azonban nem tette lehetővé, hogy a VII. ötéves tervidőszakra igényelt 400 millió forintot megkaphassa a kerület: csupán 225 millió áll rendelkezésükre a pincerendszer rekonstrukciójára. Azonban ez is óriási eredménynek számít, hiszen korábban nem kaptak ennyi központi támogatást: csak a közutak alatti veszély elhárítására volt anyagi fedezetük. Az előkészületi munkálatokat nehezítette, hogy a kerület föld alatti részéről nincs központi nyilvántartás. A tulajdonjog tisztázatlansága is sok gondot okoz: más a tulajdonos fent és más lent, ráadásul a lakók sok kárigénnyel jelentkeznek, folyik a pereskedés. A hivatalos helyszínrajzokon csupán a tavalyi évtől kötelező utalni arra, hogy támfal vagy pince feltételezhető-e. Nincsenek tehát könnyű helyzetben a tanács vezetői és a munkálatokban érdekelt vállalatok szakemberei. A közelmúltban elkészült „Részletes műszaki beavatkozási programból" — az üregkutatás és -feltárás, a mérnökgeológiai vizsgálatok, fúrások nyomán készített térképből s a helyszíni vizsgálatokból, valamint a lakókkal folytatott beszélgetésekből — ki-