Budapest, 1987. (25. évfolyam)
1. szám január - POSTA
posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 A Nyugati pályaudvar dicsérete Örömmel adunk helyet Tóth Dénesné budapesti lakos levelének, aki utazási tapasztalatairól számol be. ,, A vonatok zsúfoltak, sem a takarítás, sem a szellőzés nincs megoldva. Ez visszatérő panasz. Sok esetben helytálló is, de nem szabad általánosítanunk. Ugyanakkor legyen szemünk észrevenni a jót, mert az utóbbi időkben jóirányú változásokat is tapasztalhatunk. Például a MÁV alkalmazottak, kalauzok viselkedése majdnem mindig kifogástalan. Az utóbbi hónapokban többször kellett vonatra szállnom a Nyugati pályaudvaron. Megfigyeltem, a szolgálatba lépő vasutasok, kalauzok, vonatkísérők öltözéke kifogástalanul tiszta, rendes. A fehér inggel a munkát, az utazókat, de önmagukat is megtisztelik. Kérdéseimre mindig udvarias választ, felvilágosítást kaptam. S mivel a vonatok többsége tényleg zsúfolt, tehát a kalauz nehéz munkát végez, ez a tény igazán dicséretet érdemel. A vasúti kocsikat takarítják, hogy ennek nincs mindig kellő látszata, az talán a takarító személyzet létszámán, a kocsik eleve rossz állapotán vagy a takarítás helytelen módszerén múlik. De amiért írok, az elsősorban az, amit a Nyugati pályaudvaron vettem észre, mert észre kellett vennem: a pályaudvar hajnali, reggeli rendje, tisztasága. Kis túlzással mondhatom, a betonjárdákról akár enni is lehetett volna. Hogy egy-két óra múlva már más látvány fogad bennünket, az olyan forgalom mellett nem csodálható. Egyébként más pályaudvarokon is nagyobb a rend, a tisztaság, mint azelőtt. Ez köszönhető a vasúti alkalmazottaknak, takarítóknak, mindazoknak, akik megkövetelik a tiszta környezetet, de hogy így van, abban talán részünk van nekünk, utasoknak is." Levélírónknak minden bizonnyal igaza van, abban is, amikor a vasúti kocsik takarításának nehézségeiről szól. Tudjuk, mindig a szomszéd kertje a zöldebb, mégis, hadd számoljon be e sorok írója ilyen jellegű külföldi tapasztalatáról. Megjelent az öt tagú éjszakai takarító brigád. Nem egy-egy magányos, elhízott, járni is alig tudó nő szuszogott föl vödörrel meg söprűvel a vagonba, ők öten voltak, s mind férfiak. Egy ment elöl, a papírt, szemetet szedte össze, kiürítette a szeméttartókat. Mögötte a másik porszívózott, a harmadik a fémrészeket dörzsölte tisztára, a másik kettő pedig kétoldalt az ablakokat tisztította meg. Összehangolt mozdulatokkal mentek végig a vonaton. Bizonyára ellenőrizték is őket — talán maguk a tisztasághoz szokott utasok —, bár ellenőrt nem láttam. Lehet, hogy nem is volt rá szükség. Kis szemétből csak nagyobb lesz „Mert a szemét vonzza a szemetet, ez az első számú, megcáfolhatatlan axióma, ebből kell kiindulni a szemét elleni már-már szélmalomharcban" — írja Tordai Mihály budapesti olvasónk. „Fagylalt, tökmaghéj a buszon, könyöklés a felszálláskor, a közösségi magatartás hiányai, vagyis fejletlensége, ahogy az 1986/11. Budapest szám postájában írták, panaszolták a kedves olvasók a szerkesztőség aláfestő, egyetértő, a panaszokkal harmonizáló, azok kontúrjait még élesebben kivetítő gordonkakíséretével — mindez igaz. Lerágott csont, ahogy mondani szokás. De hallgassák csak meg, mi hangzik el a felszállás, könyöklés, lökdösődés közben, vagy akár csak baráti találkozáskor! Na, b... meg, hát te még élsz?! Na...b... meg, mért ne élnék... stb. stb. És ez még csak szinte már irodalmivá finomodott szöveg, bocsánat: benyögés. Nem huligánok, tántorgó részegek, neveletlen stricik szájából dől a folklorisztikussá vált szöveg, akiknek ugye — tudjuk — nehéz gyermekkoruk volt, apjukat leütötte a hajókötél, hanem kedves, hamvas arcú iskolás lánykák, angyalarcú fiúk kezdenek így a társalgáshoz, mivel az angol különórán éppen befejezték a társalgást. Tudom, ez is lerágott csont. De én nem vagyok képes megemészteni. Ugyanakkor biztos vagyok benne: a durva, trágár beszéd meg a könyöklés, a közösségi magatartás hiánya közt szoros összefüggés van. Ma már nem kell kiírni: Padlóra köpni tilos! Ma már csak szavakkal köpdösnek egymásra. S ami szomorú, ez nem káromkodás, hisz abban legalább indulat van, olykor humor, szellem is; nem, ez egyszerűen fröcskölő beszéd, társalgás, én úgy fogalmaznék: szemetelés szóval. " Levélírónk igazságát — sajnos — az élet igazolja. A jóérzésű emberek felfigyeltek erre a jelenségre már évekkel ezelőtt. A publicista Fehér Klára majdnem Tordai Mihály — és sokunk — gondolatát fejezte ki, amikor arról írt, hogy nemcsak a hulladék a szemét, hanem lassan elborít bennünket a nyelvi szemét, a trágárság. Véleménye szerint ugyanúgy büntetni kellene ezt a durvaságot, mint a szemetelést vagy a testi sértést, hiszen sértés ez is. Bizony, hogy az. Esterházy Péter humoros jellemzőként a legendássá vált ,Jűzfa" szót vetette be a köztudatba — ezt többen megjegyezték, mint ahányan a Termelési-regényt olvasták, de ez is eredmény —, és csak számoljuk össze egyszer, hányszor mondják ki szinte már semleges töltelékszóként a fiatalok, idősek elbeszélés közben az ominózus igealakot, mint akinek a nyelve mellett már az agya is előre beprogramozott pályán jár... Bizony ez szomorú. Ráadásul, akiktől a gyermek az anyanyelvét tanulja, a jövendő anyák, ma még lányok semmiben sem akarnak elmaradni a fiúktól. Az emancipációnak ez a ferde értelmezése nemcsak a nők alkoholfogyasztásában mutatkozik meg, hanem a „férfias", a normákon felülemelkedő beszédben, trágárságban is. Különösen a kisebbségi érzéstől gyötört félműveltek vélik, hogy ezzel a „jópofasággal" feledtetni tudják az űrt, ami a felszín mögött van. A veszélyre, ismételjük, sokan felfigyeltek már, többek között legutóbb A Hazafias Népfront Országos Tanácsa bocsátott ki felhívást ez ügyben — Felhívás a beszéd- és magatartáskultúra ápolásáért —, ebből idézünk. „Az anyanyelvi kultúra színvonalának emelése minden időben — és minden népnél — olyan eszköze volt az előrehaladásnak, amelynek segítésével a múltbeli hagyomány a jelen világhoz kapcsolódott, mintegy utat törve a jövő felé; ugyanakkor a nyelv a nép szellemi emelkedésének a feltételét, nemzettudatának egyik legtisztább forrását is jelentette. A közös dolgok közös intézéséhez nélkülözhetetlen a beszéd és a társas magatartás minden sajátosságának ismerete. A nyelv helyes használata nem pusztán a nyelvtani szabályok óvását jelenti, hanem a gondolat pontos, árnyalt kifejezését... Amikor a nyelv kötelességszerű ápolásáról és védelméről szólunk, nemzetünk jövőjéről is szólunk, a beszéd- és érintkezéskultúra színvonalának emelését az egész társadalom közös feladatának tekintjük. Felhívjuk minden magyar állampolgár figyelmét nyelvhasználatunk visszásságaira, viselkedéskultúránk elsilányodására, gondolatközlésünk elsekélyesedésére... Ezért kérünk minden magyar állampolgárt, hogy mindennapi magatartásában, egymással való érintkezésben ügyeljen arra, hogy beszéde, magatartása, viselkedése emberhez méltó legyen..." Előfizetés nehézségekkel Urbán Sándor /1063 Bp., Szív u. 56.) levélben fordult szerkesztőségünkhöz, előfizetés ügyben kéri segítségünket. „A Budapest 1986/9. számának folyóiratszemléjében említik a Víziközlekedés című lapot, melynek 1986/1. számában cikk foglalkozik a hazai hajóépítés történetével. Mivel a téma nagyon érdekel, elhatároztam, hogy a lapot megszerzem..." Ezután leírja, milyen kudarcokkal járt kísérlete. Mi nagyobb sikerrel járunk. A Víziközlekedés szerkesztőségének a címe: 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 11. Előfizetési díj egy évre: 96 Ft, egyes szám ára: 24 Ft. A lap megrendelhető a szerkesztőség címén. 48