Budapest, 1987. (25. évfolyam)

10. szám október - Seregi László: A Láng

NAGY MULTU GYARAK — Az, hogy baj van a Láng Gépgyárral, engem különösebben nem lepett meg. Nem azért, mintha járatos lettem volna dokumentumaink kevésbé publikus fejezeteiben, de észrevettem, észre kellett vennem, hogy az egész Váci úttal bajok vannak. Nehéziparunk ,,büszke fellegvárai", ha szabad magam így kifejezni, sorra összeomlottak, mint a kártyavár. Nincs ebben általánosítható tanulság? — Inkább azt mondanám, hogy nincsenek véletlenek. Főleg nem a mi ágazatunkban. Nemcsak a kazánok fűtöttek be — Ha nincsenek véletlenek, akkor kinek, illetve minek a számlájára írható, hogy a Lángot kihagyták a paksi beruházásból? S állítólag ezzel ártottak neki a legtöbbet! — Ezt kár vitatni, ez pontosan így játszódott le. Csupán annyit tennék hozzá, nem finomításképp, inkább a rend kedvéért, hogy egyéb tényezők is hatottak. De közülük, kétségkívül, a paksi beruházásról szóló döntés volt a meghatározó. — Aza döntés politikai indíttatásúnak minősíthető, vagy más szempontok is érvényesültek? — Az a döntés politikai indíttatású is volt, de egyéb szempontok is érvényesültek. Például a beruházó kényelmessége, de hát hagyjuk a múltat, ezen is túlvagyunk. — Nincs jogom nem tiszteletben tartani a kívánságát, de azért az is megfordul ám az emberek fejében: nem lehetséges, hogy a Láng nem tudott olyan gépeket gyártani, amelyek oda kellettek? Egy atomerőművel, ugye, nem árt, ha óvatosak vagyunk. — Anélkül, hogy elfogultsággal kellene vádolni, kijelenthetem: gépeink megütik, azokban az években is megütötték, a nemzetközi színvonalat. Végtére is svájci licencek alapján készültek, s szinte minden mutatójuk versenyképes. Üzembiztosak, s a fogyasztási adataikkal sincs gond. — Jó, kiesett egy nagyobb megrendelés. Elismerem, ez szorult helyzetbe hozta a gyárat. Még az is elfogadható, hogy abban az évben elmaradt az előirányzott nyereség. De ez csak egyetlen megrendelés. Vagy mindent erre az egy lapra tettek fel? •— Nem, de kiderült, hogy az a döntés mégiscsak több volt egyszeri kellemetlenségnél. Ugyanis elvesztettük a nyugati, de mondhatom: általános jó hírünket, referenciánkat. Gondoljon bele! Fellépünk egy versenytárgyaláson vagy bárhol, ahol komoly üzleti tét forog kockán. Tételezzük föl, hogy számunkra kedvezően alakulnak az események, amikor valaki, jóindulatból vagy sem, a lényeg szempontjából teljesen mindegy, előhozakodik az obligát kérdéssel: „Mondják, ha maguk annyira jók, akkor otthon miért nem kellettek?" Ilyen kérdésre nem lehet mit felelni. Ilyen kérdés után csak egyet tehet az önérzetes szakember: feláll, és kiviharzik a teremből. Bármit próbálna tenni, csak nevetségessé válna. — Nem egészen értek egyet azzal, amit kifejtett. Ha én valamilyen csoda folytán nyugati tőkés vállalkozó lennék, miután az a magyar leszegett fejjel kitámolygott, gyorsan elkérném a címét, leülnék vele — alkalmasint — fehér asztalhoz, és kifaggatnám, hogy mégis mit, mennyiért tudna ajánlani. Tudom, nevetséges ez a fajta hozzáállás, de — mondom — nem vagyok kapitalista. — A lényegre tapintott, azt hiszem. A tőkés vállalkozót ugyanis tényleg rá lehet bírni az üzletre, feltéve, ha amit felkínálnak neki, az jobb minőségű, mint az övé meg a többi cégé, és árban is előnyösnek bizonyul. Nos, sem minőségben nem állunk felette a nyugati kínálatnak, sem árban, ezt el kell ismerni. És hát egyéb megfontolások is létezhetnek. Ezek közül most csak egyet emelnék ki: a határidőt. Tapasztalaiból tudom, hogy nálunk csak akkor vannak rendben a dolgok, ha kifutott az árunkat, gépeinket szállító közlekedési eszköz. Tetézi a gondunkat, hogy a tőkés partner ezeket a kifogásokat (hogy 1. Még egy pecsét kell, 2. Hiányoznak az alkatrészek stb.) nem méltányolja. Keresi a biztos, megbízható partnert, s ha minket nem talál ilyennek, levonja a szükséges következtetést. — Ha jól sejtem, a Láng is az előbb lefestettnek találtatott?! — Sajnos a paksi döntés miatt idáig általában el sem juthattunk. A nyugati piacon referencia nélkül nem lehet boldogulni. Azzal se könnyű, de annak hiányában szinte kilátástalan a helyzet. Pedig, újra hangsúlyoznám: műszakilag nem vagyunk gyengébbek. — Nem volt más lehetőségük? — Ha arra gondol, hogy hazai megrendelésekkel pótolhattuk volna a kiesést, kénytelen vagyok kiábrándítani. Itthon is összesűrűsödtek a gondjaink. Korábban évente akár 200 gőzkazánt is legyárthattunk, de a távfűtés elterjedésével innen is lassacskán kiszorultunk. — Ne haragudjon, de mifelénk se most kezdték építeni a lakótelepeket! Láthatták volna, hogy erre a termékre nem lesz szükség!? Nem képzelhető el, hogy a Láng is rátett azért egy-két lapáttal, hogy azok a bizonyos gondok, amiket az előbb emlegettek, tovább sűrűsödjenek? — Kérem, ne várja tőlem, hogy bíráljam az elődeimet. Ez nem lenne ízléses. Arról nem beszélve, hogy egy ekkora vállalatnál, mint a Láng, rajtuk kívül mások is beleszóltak a piaci tervek formálásába. — Mondana erre példát? — Igen. Például egy időben arra ösztönöztek minket, hogy gyártsunk a mezőgazdaságnak hulladéktüzelő berendezéseket. Megtettük, legyártottunk vagy harmincat belőlük, aztán csodálkoztunk, hogy nem tudunk rajtuk túladni. Miért? Rossz volt a konstrukció? Nem! A bajt az okozta, hogy elfelejtették megkérdezni a mezőgazdasági szakembereket, egyáltalán kell-e nekik ilyesmi vagy sem? — Ma is raktáron van a 30 berendezés? — Tízet már eladtunk... Persze, mi is hibásak vagyunk, mert szerződés nélkül álltunk neki a legyártásuknak. De hát elfogadtuk a felettes szervek tájékoztatását! És különben is: milyen alapon vontuk volna kétségbe az állításukat, hogy ezekre a gépekre szükség van? Nekünk nincsenek információink, legalábbis nem kellő mélységben, arról, mit is vár a mezőgazdaság. Meg, s ez sem mellékes körülmény, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság is támogatta ezt az elképzelést. Rá meg igazán nem fogható, hogy napi szempontok érvényesítését tartaná a legfontosabbnak. A kudarcok évtizede — Azt nem firtatom, hogy az esetet követte-e felelősségre vonás, hiszen ehhez nem férhet kétség. Inkább az érdekelne, hogy mit szólna, ha valaki a Láng elmúlt évtizedét a kudarcok évtizedeként jellemezné? Elfogadná? — Nem fogadnám el, mert bizonyos területeken sikerült előbbre lépnünk, s ezzel megteremtettük egy későbbi, remélhetően, bekövetkező fellendülés feltételeit. Még ebben a rendkívül rossz gazdasági helyzetben is jutott pénzünk arra, hogy fejlesszük a gőzturbina-, az atomerőművi és a vegyipari gépgyártás műszaki hátterét. Hogy szükség volt-e ezekre a beruházásokra, nos, ezt megkérdezheti a laikus. A szakember azonban nem. Hiszen neki tudnia kell, hogy ebben az iparágban hamar kihullik a rostán, aki nem fejleszt, aki elmarad a vetélytársaitól! Ez a hármas beruházás, ehhez nem fér kétség, nagyon megterhelte a kasszánkat. Még most is nyögjük a különféle számlákat! — A beruházás okozta végül is a pénzügyi csődöt? Nem akarok tamáskodni, de elképzelhető, hogy ez a fejlesztés sem épült kellően megalapozott prognosztikára? — Nem, ez nem képzelhető el. Sőt nincs kizárva, hogy már megint késésben vagyunk. Egyébként valamennyi felettes szervünk egyetértett a fejlesztések szükségességével, és anyagilag is támogatta terveink valóra váltását. Egyedül ugyanis, a jelenlegi szabályozók szorításában, erre aligha lehetnénk képesek. — A pénzügyi csőd mégis vitathatatlan. Nem véletlen, hogy most is, miközben beszélgetünk, dolgoznak a Szanáló Szervezet munkatársai. Mikor fejeződik be a revízió? — Szeptemberben. Már nagyon várjuk. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy megint rosszul gazdálkodunk. És mindenkinek, különkülön nem mondhatjuk el, hogy ezt a revíziót két évvel ezelőtt kellett volna lebonyolítani. De hát akkor még nem létezett a Szanáló Szervezet. — Ennyire feszélyezi a revizorok jelenléte? 12