Budapest, 1987. (25. évfolyam)

1. szám január - Zádor Anna: Budapesti magángyűjtemények

BUDAPESTI MAGÁNGYŰJTEMÉNYEK Majovszky Pál 1871—1935 A 20. század elején Budapesten kialakult magángyűjtemények közt különleges hely illeti Majovszky Pálét. Nem azért, mert a többi gyűjtőtől eltérően nem festményeket, szobrokat vagy iparművészeti tárgyakat gyűjtött, hanem grafikát: metszeteket és főleg rajzokat. Abban is eltért kortársaitól, hogy nem a tágan értelmezett olasz renaissance alkotásait gyűjtötte, hanem főleg a francia művészek alkotásait, ezekből is a 19. századi és a szinte kortárs mesterek műveit. Mindez lehet egyéni ízlés vagy akár különcség következménye; Majovszkynál más indok forgott fenn. Módszeresen gyűjtött, azzal a határozott céllal, hogy kiegészítse a Szépművészeti Múzeum értékes grafikai anyagát. így vált lehetségessé, hogy amikor röviddel halála előtt szeretett és féltett gyűjteményét a múzeumnak ajándékozta, az zökkenőmentesen illeszkedett az ott meglévő anyagba: ugyanúgy volt passzpartuzva, ugyanolyan kemény fedelű, jól záródó, fél méternél nagyobb dobozokban volt tárolva, mint a már meglévő múzeumi anyag. Majovszky Pál 1871-ben született Besztercebányán, és 1935-ben halt meg Budapesten, ahol életét töltötte. Diákkori emlékeim szerint családja Madách Imre családjával állt rokonságban, hiteles adatom erre nincs, de emlékezem, milyen jól ismerte és mennyiszer emlegette Az ember tragédiáját. 1894-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, ahol Lippich Elek utódaként a művészeti osztály élére került. 1902-től szerepel kritikusként több fővárosi lapban. Korán kezdett metszeteket gyűjteni, néhány képet is vásárolt olyan, nálunk alig ismert festőktől, mint Andreas Zorn vagy Akseli Gallen-Kallela, akikkel feltehetően barátságban állt. Ezt a 200 darabot alig meghaladó metszetgyűjteményét ugyancsak a Szépművészeti Múzeumnak ajámdékozta 1914-ben, amikor jelentős rajzgyűjteményre tett szert. A század első évtizedében ugyanis valaminő családi örökséghez jutott, és elhatározta, hogy ezt teljes egészében olyan rajzkollekció vásárlására fordítja, amely méltóan egészíti ki a múzeum akkor igen soványan dotált gyűjteményét. Szakértőként a grafikai osztály vezetőjét, Meiler Simont kérte fel, és vele együtt vásárolta Párizsban 1911 és 1914 közt a mintegy 260 rajzot. A gyűjtemény nagyobb részét francia mesterek művei alkotják, nyilván ők álltak a legközelebb Majovszky ízléséhez. E vásárlás a 19. század egészét átfogja, a század első fele művészeitől, főleg Delacroix alkotásaiból is sikerült kimagasló példányokat szerezni; az impresszionizmus képviselői közt pedig alig van olyan, aki ne szerepelne méltó alkotással Majovszky gyűjteményében, akár festő, akár szobrász legyen is. De nem szorítkozott ezekre, a nálunk akkor gyűjtési szinten teljesen hiányzó mesterekre, hanem művészet iránti érzékenysége kiterjedt az angol művészetre is, amelyet a modern művészet fontos előfutárának tekintett. Sőt, azok közt a mesterek közt a 18. század nagyjait is begyűjtötte. Hogarth és Bonington vagy a praeraffaeliták alkotásai nálunk ekkor jóformán ismeretlenek voltak, még kevésbé vonzották a gyűjtőket. Érdekes jellegzetesség, hogy nemcsak vázlat vagy önálló mű, nemcsak tájkép vagy arckép, nemcsak színes vagy egyszínű lap vonzotta Majovszkyt, hanem a karikatúra is. Gavarni és Daumier éppúgy kedvencei voltak, mint Rowlandson, akiről — a művet mutatva — ízes kiselőadást tartott nekem. Ekkortájt a karikatúra valamiféle másodlagos műfaj volt, múlékony és nem „előkelő", ezért volt meglepő, hogy Majovszky annyira értékelte. Sajnos semmiféle adat nem maradt arról, hogyan, kiktől és mennyiért szerezte be gyűjteményét, erről előttem soha nem beszélt, és mivel Meiler Simon 1921-ben külföldre távozott, és ott is fejezte be életét, az ő erre vonatkozó esetleges adatai is elvesztek. E két említett csoporton kívül kisebb számban és rangban szerepelnek a német művészet képviselői, hiszen egyetlen gyűjtemény sem lehet teljes és minden ízében egyenrangú. Hogy ilyen gyűjtemény ekkor egyáltalán megszerezhető volt, azt Majovszky annak a körülménynek köszönhette, hogy a múzeumokat és gyűjtőket ekkor általában nem érdekelték a rajzok. Az említett, több lappal szereplő, német mestereken kívül találunk Majovszky gyűjteményében olyan mestereket is, akik valahogyan belenőttek a francia festészetbe, noha máshonnan származtak. Ilyen például a holland Yongkind vagy a három szép lappal képviselt Van Gogh. A Nunneni kert télen című, 1884-ből származó lap kopár fáival, a tájrészlet sivárságával szinte e nehéz sorsú festő szimbolikus arcképe lehetne. Megemlítendő, hogy Majovszky nem gyűjtötte tudatosan a hazai mesterek rajzait. Mégis elég szép sorozat kerekedett magyar mesterek műveiből is, köztük elsősorban Rippl-Rónai több mint 20 lapját említjük. A mester Majovszky baráti köréhez tartozott, és nyilván ez magyarázza a nagyszámú lap szereplését a gyűjteményben. Ez az alig három év alatt keletkezett értékes rajzgyűjtemény felemészthette a rendelkezésre álló örökséget, de az 1914-ben kitört háború is megakadályozta a további gyűjtést. Majovszky Pál 1917-ben kérte nyugdíjaztatását, valójában azért, mert nem értett egyet hivatali vezetői kultúrpolitikájával, azonban megrendült egészségére hivatkozott. Ez, sajnos, megfelelt a valóságnak, noha ekkortájt még többé-kevésbé egészségesnek tűnt. A Majovszky-gyűjteménynek nemcsak magas színvonala, sokrétűsége volt ritka, hanem az a, mondhatni, etikusság, amit tulajdonosa e téren képviselt. Sem hiúság vagy reprezentáció, sem vagyonmegőrzés vagy valamiféle tezaurálás nem vezette — noha ezek sem megvetendő indokok —, hanem az a kötelességtudat, hogy amihez szinte váratlanul jutott, azt megossza nemzetével. Keveset tudunk arról, mi más művészeti alkotás jutott e rajzgyűjteményen kívül birtokába, de a lakását díszítő néhány, többnyire barátoktól származó festményt (Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Akseli Gallen-Kallela) meg kell említenem. 41