Budapest, 1987. (25. évfolyam)

8. szám augusztus - Lázár Ervin: A Családfő

LEGSZŰKEBB HAZÁM Rácsok Kapualjból kapualjba futottam háztól házig. Csak az árkádok állanak, a boltozat hiányzik. Szoba sarok! Szoba sarok! Valaha benned álltam, mint leakasztott kép helye világít üres hátam. Ház És állt a fa az udvaron: gangok rácsával glóriás. És áll a fa a romokon: talpig-égben Jeremiás. A házavesztett kapuív felé a bronz-angyal gyalog... De mifelé? De mifelé, a mérhetetlen ablakok?! A holdi liliom-mezők — Próféta kézben ág kocog a mulandóság üvegén: isa, homu és por vagyok. A CSALÁDFŐ A borbély, ha bendzsózott, kicsit soványabb lett, és talán magasabb is. Látszott a szemén, hogy most nem a műhelyt látja, hanem valami különöset, olyant, ami tán még itt a városban sincs. Veréb megpróbálta kitalálni, mit láthat ilyenkor a borbély. Lovakra gondolt leggyakrabban meg nagy, ringó víztükörre, és volt egy dal, amitől mindig nyár lett. Ez olyan volt, mintha mezítláb járt volna a porban. A forró homok sütötte a talpát és körül akácfák álltak. Ezt a dalt játszotta a borbély, amikor bejött a szeplős fiú. Verébnek ismerősnek tűnt, hosszasan gondolkozott, hol látta, csak percek múlva jött rá, hogy nem látta soha. — Hajvágás vagy borotválás? — figurázott a borbély, mire a szeplős elnevette magát, és mondta, hogy csak hajvágás. A borbély le akarta venni a nyakából a bendzsót, de a szeplős azt mondta: — Bendzsózzon még kicsit. Nem sietek. A borbély visszaakasztotta a nyakába a madzagot. Később megnyírta a szeplőst. Csattogott az ollóval, és ügyesen nyomogatta a nyírógép nyelét. A szeplős hunyorgott, néhány szál haj a szempillájára esett. — A zene az nagyon szép — mondta félig kopaszon a szeplős. A borbély kezében megállt a nyírógép, egy darabig bámulta a fiú feje búbját, muris volt, hogy ez a félkopasz, szeplős kölyök azt mondja: A zene az nagyon szép. 38