Budapest, 1987. (25. évfolyam)

8. szám augusztus - P. Szabó Ernő: Pest-budai városképek, 1800-1870

már ott a Lánchíd, s a lassan egybeolvadó városrészek mögött egyre több kémény füstöl. Mednyánszky képe alig-alig nevezhető vedutának: elementáris erejű festői vízió, amelyen szinte eltűnnek az egyes épületek, városrészek, a sötét barnásvörös tónusok közül csak néhány részlet dereng elő. A városkép két végletének is felfoghatjuk e műveket: az első pontos a részletekben, az utóbbi mindennél többet mond el egy kor sajátos életérzéséről. A magasból körbetekintve Aki ismeretlen városba érkezik, az általában igyekszik toronyból, dombról áttekinteni az egészet. Pest-Budán a festők a múlt században szívesen fölkapaszkodtak a Svábhegyre, ami a század közepéig szinte az őstermészetet jelentette, hogy megörökítsék a lombok közül kibukkanó Várat, a Duna fölött derengő Pestet (Ignaz Raffalt, Sandhof, Kelety Gusztáv), vagy hogy lejjebb ereszkedve, lefessék a Fácán fogadót, a Kochmeister-villát, a Normafát, megmutassanak egy-egy részletet a Zugligetből, Pasarétből. A másik, igen jó áttekintést nyújtó pontot a Gellért-hegy északi lejtőjén találták meg. Számos metszet készült innen, itt festette nagyméretű temperaképét Georg Nissen, aki valószínűleg nem volt jelentős művész, de igen lelkiismeretesen megörökített minden részletet, festménye így a kiegyezés előtti város hű tükre. A szabadságharc leverése után felépített Citadellából tucatnyi ágyú mered a lent nyüzsgő tömegre, a növekvő városra. A kép középterét a Vár-Lánchíd-pesti Duna-sor határozottan kirajzolódó együttese foglalja el, a távolabbi részek egybemosódnak, bár 31