Budapest, 1987. (25. évfolyam)

1. szám január - Taxner-Tóth Ernő: A Károlyi-palota

volna említenem: Kazinczy Ferenc, Szemere (Pál) és Kölcsey..." Az árvíz eseményeit Wessselényi is megörökítette naplójában. ,,A Károlyiházba néhány száz menekvő vette magát" — írja, s más forrásokból is tudjuk, hogy itt szállást és élelmet kaptak napokig. Wesselényi azonban még egy érdekességről szól: ,, Waltherr, a Károlyiék levéltárnoka, a levéltárért sopánkodott, mely roskadó szállásán maradt (az Üllői úton, ahol Bártfay is lakott); tanácsomra 40 frt pénzen fogadott egy ladikot, mely azon rövid utat 3-szor megtegye." így menekült meg a Károlyi nemzetség irattára, amit aztán Waltherr javaslatára a palotában helyeztek el. Bártfayék április 9-én költöztek be ide, s ettől kezdve a palota általuk lakott szárnya Pest legélénkebb irodalmi szalonja lett, ahol naponta megfordultak a kor legnagyobb írói s olyan nagyságok, mint Deák Ferenc vagy Wesselényi Miklós. „Gróf György" is bebenézett bizalmas munkatársához, de tartotta a rangjából adódó társadalmi távolságot. Nem így a sokkal közvetlenebb Wesselényi, aki szoros baráti kapcsolatban állt Bártfayval. Nála tette utolsó látogatását 1839. február 9-én, közvetlenül fogságba vetése előtt. Bártfay László Károlyi-palotabeli szalonjában főleg azok voltak mindennapos vendégek, akik a polgári átalakulásnak nem csupán hívei voltak, de maguk is polgári szellemben, polgári körülmények között éltek. „Gróf György" — különösen 1849-ig — kívül tudta magát ezen a körön. Ugyanakkor nem csupán Széchenyi és Wesselényi barátai közé számíthatjuk, de felesége révén sógorságban állt Batthyány Lajos gróffal is. Politikusként az ellenzék mérsékelt szárnyához tartozott, 1848-ban István nádor Szatmár megye főispánjává nevezte ki. A nemzetőrségben őrnagyi tisztet vállalt, 1849-ben pedig nyilvánosan üdvözölte a Pestre bevonuló Kossuthot, noha a Habsburg-ház trónfosztásával nem értett egyet. Haynau letartóztatta, azonban nem a Károlyipalotában, hanem Csurgón fogták el. Károlyi Györgyöt nem végezték ki, nem börtönözték be, hanem 150 ezer forintos pénzbírság ellenében szabadon bocsátották. Felesége, akinek jelentős szerepe volt kiszabadításában, szintén nem lehetett mindennapi asszony: egyik címzettje volt Petőfi ritkán emlegetett, Batthyányi és Károlyi grófnék című versének. Arcvonásait pedig Barabás Miklós rajzáról ismerjük. 1848/49-ben a palota szomorú szerepet játszott: itt fogták el Batthyány Lajost, a király által kinevezett, de ekkor már rég lemondott miniszterelnököt. Windischgrätz előnyomulásakor Batthyány — „Gróf György" fivére, Károlyi István társaságában — békeközvetítőként kereste föl a császári megbízott táborát, ahonnan válasz reményében tért vissza Pestre. 1849. január 9-én este sógornőjénél vacsorázott a Károlyi-palotában, amikor egy tiszt és harminc (!) fegyveres letartóztatta — miközben ugyanitt volt beszállásolva Jellacic, aki nem csupán étkeztetést követelt a grófi asztaltól, de ehhez pezsgőt is. Noha senki nem gondolta, hogy Batthyányt a törvények lábbal tiprásával kivégeztetik, a letartóztatás körülményei „Gróf György" számára különös tanulsággal szolgáltak: a császári hatalom semmibe vette arisztokrata előjogaikat. A palotában fogták el Károlyi Istvánt is, és ide költözött be — Jellacic után, a császári csapatok második bevonulásakor — Haynau tábornagy. Itt írta alá a halálos ítéleteket egy azóta átalakított helyiségben, a jelenlegi könyvtártól nem messze. Éberle Gábor íróasztalának fényképét is közli idézett könyvében. 1850. február elsején a „hiéna", ahogy a kortársak nevezték, nagy táncestet adott itt. Ám az ő ideje is lejárt, hamarosan nyugdíjba küldték: július 8-án kora reggel hagyta el a Károlyi-palotát, Óbudára ment, majd onnan Bécsbe hajózott. KÁROLYI MIHÁLY LE AKARTA BONTATNI... Az ötvenes évek közepén a palota társadalmi élete jelzi, hogy a polgári forradalom nem múlt el fölötte nyomtalanul. Itt volt az a tanácskozás, amelynek nyomán Deák Ferenc országos gyűlést indított a Vörösmarty-árvák javára. Itt tanácskoztak olyan polgári vállalkozásokról, mint az Első Magyar Általános Biztosító Társaság és a Földhitel Intézet megalapítása. Károlyi György vezető szerepet játszott abban a mozgalomban is, amely megmentette a Nemzeti Színházat az anyagi csődtől. Halála után pedig olyan nevezetes látogatói voltak a palotának, mint 1881-ben a walesi herceg, majd két év múlva egy bálon maga Ferenc József. A palota következő híres lakója Károlyi Mihály volt, aki 1910-ben le akarta bontani, hogy helyébe bérházakat építtessen. A közvélemény tiltakozása azonban megmentette e páratlanul érdekes műemléket, amit Károlyi Mihály 1917-ben nagy átépítésekkel korszerűsíttetett. A jelentős átalakítások miatt kellett átköltöztetni az addig itt őrzött levéltárat a Szentkirályi utcába. Az Országos Levéltár részlegeként ma is ott találhatók a Károlyi család iratai azokban a szekrényekben, amelyeket egykor Waltherr László csináltatott. A palotában lakott Károlyi Mihály, amikor miniszterelnök, majd köztársasági elnök lett. Innen ment emigrációba, s ide költözött vissza özvegye — ideiglenes pesti tartózkodásának idejére — a hatvanas évek közepén. Emlékirataikban mindketten szólnak a palotáról és ottani életükről. A palotát 1928-ban a Fővárosi Képtár kapta meg. A harmincas évek második felében nagyszabású átalakításokat hajtottak végre Waldner Gyula tervei alapján. Ekkor készült a déli szárny klasszicizáló homlokzata: itt ugyanis korábban — a Harruckern-ház miatt — tűzfal volt. Korszerűsítették a fűtést, és a negyvenes évek elején az utcai teremsor egyik helyiségében — az úgynevezett „erkélyes" és a „tükrös" terem között — elhelyezték Lötz Károly múzsákat ábrázoló mennyezeti freskóját, amelyet a Liszt Ferenc téren lebontott Wodianer-palotából hoztak át ide. A Fővárosi Képtár az ötvenes évek végéig számos nagy sikerű kiállítást rendezett. Ekkor hozták létre anyagából — a mai Néprajzi Múzeum épületében — a Nemzeti Galériát. Mikor a Nemzeti Galéria innen a Várba költözött, a Károlyi-palota bútoraiból nem egy szép darab oda került. Napjainkra a Károlyi-palotában az egykori fényes berendezésekből alig néhány tárgy maradt csupán. Az épület „gazdája" a Petőfi Irodalmi Múzeum, ez a fogalom azonban bonyolult társbérletet takar. Az épületben ugyanis jelenleg három lakás és három másik múzeumrészleg is található. Míg a Petőfi Irodalmi Múzeum a Művelődési Minisztérium, az utóbbiak egyike a Fővárosi Tanács felügyelete alá tartozik. Súlyosbítja a műemlék fenntartásának gondjait az alatta húzódó metróvonal és az elképesztő forgalom, amit a Felszabadulás téri közúti aluljáró szerencsétlen ötlete a Károlyi Mihály utcára terelt. Senki nem csodálkozhat rajta, hogy az állandó remegést a régi szerkezetek nehezen viselik. Az sem hallgatható el, hogy a Károlyi grófok nem múzeumnak építették palotájukat. Gondot okoz ez a kiállításrendezőknek is, de ennél sokkal súlyosabb kérdés, hogy a földszinti helyiségek többsége nincs alápincézve, ennek következtében használhatatlanul nedves. Az épület teljes felújítása nem csupán elodázhatatlan és költséges, de hosszadalmas és sok gonddal járó feladat is. Legújabb szakasza a hetvenes évek közepén kezdődött, s félő, mire befejeződik, bizonyos munkákat újra kell kezdeni. így például számítani kell a külső homlokzat újabb felújítására is, ami remélhetően azzal jár majd, hogy a palota timpanonjába visszakerül az onnen esztétikailag hiányzó címer. Ifjúságunknak a Károlyi-kerthez köthető szép hangversenyélményeit minden bizonnyal örökre száműzte innen a nagyvárosi forgalom zaja-dübörgése. A város ma annyira nem veszi észre a palotát, hogy gyanakodva kérdeztem nemrég egy kitűnő művészettörténésztől: tényleg szép-e, vagy csak én látom annak? Tényleg szép válaszolta, különösen annak, akinek tudatában a belső architektúra különleges nagyszerűsége is belevésődött. A Petőfi Irodalmi Múzeum arra törekszik a maga szerény lehetőségeivel — miközben nem feledheti a jövővel szembeni kötelezettségeit, tudományos-kutatási feladatait —, hogy az építészeti szépségekhez minél többet adjon hozzá azokból a szellemi értékekből, amelyek Bártfay László korában voltak otthonosak itt. A Bártfayszalon ugyanis egyszerre volt az élő irodalom mozgalmas központja s a nemzeti művelődéstörténet értékőrző feladatainak letéteményese. TAXNER-TÓTH ERNŐ 38