Budapest, 1987. (25. évfolyam)

8. szám augusztus - Nóvák Gábor: Új vonások a szakmunkásképzésben

lyikben százezer forintba. Aki ennyi pénzt kiad egy-egy tanulóra, az nyilván azt szeretné, hogy legalább egy ideig nála dolgozzon. Csakhogy ez könnyebben elérhető jó fizetés és érdekes, változatos munka biztosításával, mint előírással. A pedagógusok alkalmazása körül is adódhatnak problémák. Kiváltképpen akkor, ha a gyár dolgozóinak munkaidejéhez akarja igazítani a pedagógusokét. Például úgy, hogy függetlenül az óráiktól, bent kell lenniük reggel nyolctól délután ötig. Vagy ha csökkenteni akarja a pedagógusoknak járó szabadságot. Egyébként a Művelődési Minisztérium említett két szakembere szerint a pedagógusokra vonatkozó jogszabályok akkor is érvényesek, ha a gyár az iskola gazdája. Arról pedig, hogy milyen legyen a munkarend, mennyi a fizetés, a szabadság, leghasznosabb, ha az iskola és az üzem vezetői megegyeznek. Ez azt is jelenti, hogy a mostani időszak akár kísérletnek is tekinthető. Annyi azonban már most sem kétséges, hogy a gyár sokat nyer az iskola fenntartásának elvállalásával. Közelebb kerülhet egymáshoz elmélet és gyakorlat az oktatásban, korszerűbb technikával ismerkedhetnek meg a diákok a képzés ideje alatt és az iskolai, illetve üzemi tanműhely közül az egyik feleslegessé válhat. A modern technikán alapuló gyakorlat révén szélesebb körű és alaposabb lehet a leendő szakmunkások tudása, szakismerete. Az erősödő szakképzés nyomán nem halványul majd az általános műveltség gazdagításának szempontjából jelentős közismereti tantárgyak szerepe? Gondoltak erre a minisztériumban, és a januárban megjelent rendelet előtt, tavaly szeptembertől lehetőséget adtak az iskoláknak arra, hogy az első évfolyamon az osztályt két vagy több csoportba osztva tanítsák matematika-, illetve magyar nyelv- és irodalomórán. A budapesti 7. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet fenntartója idén január elsejétől a Ganz-MÁVAG; a tanács dolga a szakmai felügyelet. Ez a gyár évekkel ezelőtt is szívesen vállalta volna magára az iskola gondjait, és most, amikor erre lehetőség adódott, állta a szavát. Igaz, úgy gondolták, évi húsz-huszonötmillió forint elég lesz a fenntartási költségekre, csak utóbb derült ki, hogy a diákok ösztöndíjával együtt negyvenkétmillióra rúg az összeg. De így is megéri a gyárnak, legalábbis ezt tudtam meg Buzgó Bélától, az iskola igazgatójától. — Ez a gyár eddig is sokat segített az iskolán — mondja az igazgató —, voltaképpen formális az átvétel. Iskolánk a gyár területén van, ennél szorosabb kapcsolat nem is lehet üzem és iskola között. Korábban is megnézhették, szakemberek jelenlétében kipróbálhatták az új gépeket a gyerekek — főként a harmadévesek —, január óta viszont még szabadabb a terep, nincs elzárva egyetlen drága gép sem a diákok elől. így még felkészültebb, naprakészebb tudású ifjú szakmunkásokat kaphat a gyár az iskolától. És aki korszerű gépeken tanul, az nem szívesen megy majd máshová dolgozni, mert ide köti az érdekes munka, a számos új megoldással kecsegtető modern gép. Buzgó Béla szerint még korai lenne megvonni a „kísérlet" mérlegét, hiszen csak öt hónapja van új gazdája az iskolának. Ám az már most látható, hogy a gyár vezetői nem kívánják megkötni a végzettek kezét az elhelyezkedésben, nem akarnak kizárólag a Ganz-MÁVAG-ban honos szakmákat oktatni, és nincs szándékukban nem gépipari szakmákat is indítani. Itt a pedagógusok változatlanul a régi rend szerint tanítanak, a szabadság és a napi elfoglaltság ideje sem változott, április elsejétől pedig éppen úgy ötszázalékos béremelést kaptak, mint a tanácsi fenntartású iskolák nevelői. A jutalomkeret is változatlan és megnyugtató, hogy a pedagógusok a gyári besorolás szerinti státusuknak megfelelően prémiumot kapnak. Az igazgatói poszt például főosztályvezetőinek felel meg. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak az iskola, a pedagógusok is jól járnak az új gazda keze alatt. Persze az új „felállásban" az oktatási törvényben foglaltaktól függetlenül is nagyobb önállóságot, több kezdeményezést, színvonalasabb munkát vár tőlük a gyár. Úgy is mondhatnánk, képességeik kibontakoztatását. És ha ehhez jó fizetés is társul, akkor valóban vonzó lesz az iskola a tehetséges tanárok és gyerekek számára egyképpen. Remélhetően, nemcsak a Ganz-MÁVAG-ban. NÓVÁK GÁBOR Gépekkel az elgépiesedés ellen Aligha lehet szebb álma ügyintézésre váró állampolgárnak, mint az, hogy a bürokrácia labirintusát kikerülve, egyik napról a másikra megoldódjék a gondja, s ne kelljen hetekig, hónapokig várnia aláírásra, pecsétre, tanácsi határozatra. Talán hihetetlen az egyszerű halandó számára, de ez az álma az iktatókönyvek, akták szám- és betűtengerében vergődő ügyintézőnek is, aki (többnyire) nem kedvtelésből, az ügyfél bosszantására húzza-halasztja a kérelem elbírálását, hanem kényszerűségből. Az adatfelvétel, a beadvány pontos leírása, iktatása, továbbítása a megfelelő előadóhoz, az elbírálás és a válaszadás, a hosszadalmas ügymenet időt s energiát pazarló, nemegyszer idegeket őrlő — kérelmezőnek, ügyintézőnek egyaránt. A gyors ügyintézés azonban korántsem álom. Legalábbis a XI. kerületben nem az, ahol a tanácson — a fővárosban az elsők között — január elsejétől iktatókönyvek helyett számítógépre bízzák a teljes ügyirat-nyilvántartást. Egyelőre hat mikroszámítógép végzi a munkát, a VII. ötéves terv végén azonban már negyven dolgozik majd — minden osztályon egy-egy. Mindez úttörő jelentőségű változást hoz a tanácsi ügyintézés menetében: modern gépek veszik fel a harcot a beadott kérelmek elgépiesedett kezelése ellen. Nem kis eredménnyel, hiszen ha csak azt vesszük, hogy a kerületben évente mintegy 50-60 ezer ügy végére kellene pontot tenni, mégis több száz, sőt, ezer elintézetlen akta marad, akkor szinte hihetetlennek tűnik a számítógép teljesítménye, a percek alatti ügyintézés. Természetesen mindez csak fokozatosan válhat valóra, egyrészt a számítógépek beszerzéséhez szükséges pénztől és az ügyintézők felkészítésétől függően. Ehhez azonban — mindent megelőzően — megváltozott szemlélet és nem kevés plusz munka kell, hiszen a gépbe sok ezer adatot kell betáplálni. A kerületi tanács számítógépes programját Magó Jenő rendszerszervező, a tanács számítástechnikai csoportjának vezetője dolgozta ki a tanácsi apparátus sajátosságainak figyelembevételével. Arra is gondolt, hogy a gépet nem számítástechnikai szakemberek, hanem az eddigi iratokkal küszködő ügyintézők fogják kezelni, tehát rendkívül egyszerű, könnyen megjegyezhető szisztémát dolgozott ki, amellyel pillanatok alatt lehívhatók a központi adatbankból a szükséges adatok. Tavaly, a második félévben kezdték kipróbálni a számítógépeket — a kézi iktatással együtt. Azért együtt a kettőt, hogy még időben fény derüljön a program gyenge pontjaira, hogy azt menet közben a gyakorlathoz lehessen igazítani. Az ügyintézők adatfelvételkor a megfelelő kódszámokat is lejegyezték, hogy valamennyi kérelem, elintézésre váró ügy betáplálható legyen a központi számítógépbe. A próba végül is olyan jól sikerült, hogy az idén a tanácsi vezetés teljesen megszüntette a kézi iktatást. Hatalmas távlatokat nyit a számítógép, hiszen nemcsak ügyintézésre használható. Minden olyan gazdasági, oktatási, kulturális, egészségügyi stb. területen érdemes alkalmazni, ahol tervek készülnek a munkához: tehát lényegében mindenütt. Például egy gombnyomásra meg lehet tudni, öt év múlva hány gyerek lép iskolába, mi a címe, telefonszáma a legközelebb lakó vízvezetékszerelőnek, vagy megkaphatja-e a kérelmező a kisipari engedélyt. Minderről a számítógép nemcsak a képernyőn tudósít, hanem, kérésre, hivatalos papíron is, mert össze van kötve úgynevezett nyomtatóval. így a lehívott adatokat nem kell lemásolni, legépelni, a számítógép készen adja az ügyintéző, illetve az ügyfél kezébe a szükséges okmányt. A kerületi tanács a testületi, népképviseleti munkában is kamatoztathatja az új segítőtárs ténykedését. A tanács elnöke például bármikor ellenőrizheti, melyik osztályon hol tart a munka, s mennyi az elintézetlen teendő. A tanácsülésre pillanatok alatt lekérhetők adatok a tárgyalt napirendi ponthoz, tehát a testület a legfrissebb információk alapján vitathat meg különböző témákat, és ezek alapján hozhat döntést. Nem mellékes szempont az sem, hogy a tanácstagok képet nyerhetnek saját körzetükről, az adatok összevetéséből azonnal láthatják, hol, mit kell orvosolni, miben kell a tanács segítségét kérni. A számítógép révén alkalom nyílik arra is, hogy a lakosság bejelentést tegyen a nem megfelelő tanácstagi képviseletre, a gép számon tartja ezt, miként azt is, hogy orvosolták-e a szóban forgó ügyet. Mindez nemcsak gyorssá, átláthatóvá teszi a kerületi tanács mindennapi munkáját, hanem korrektebbé is azzal, hogy a gép nem „fektet el" kényes ügyeket, jgy — várhatóan — a tanácsi vezetők és a lakosok felelőssége is nő egyéni és közügyekben egyaránt. GYARMATI SZABÓ ÉVA