Budapest, 1987. (25. évfolyam)

7. szám július - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Nyár van, nyár... Nyáron az ember jobban kigombolkozik, lelkileg is, ami azt jelenti, hogy észrevételeit nem tartja titokban, nem nyeli le a buszban kapott rúgásokat, az eladó gorombaságát és a többi örökzöldet, vagyis több a téma. Ezekből a nyári megjegyzésekből gyűjtöttünk össze néhányat, és adjuk közre őket. Nem az íróik személye a fontos elsősorban, hanem az, amit észrevesznek, szóvá tesznek, mert úgy érzik, amiről beszélnek, az közösségi ügy. Köszönjük a megjegyzéseket, leveleket, és főként köszönjük az említett közösségi magatartást. Térkép — tájékozódás Mérei Jánosné budapesti levelezőnk írja: „Nyáron sok külföldi látogat el fővárosunkba — és ne feledkezzünk el az itthoni vidékiekről sem —, akiknek nem könnyű a tájékozódás, a közlekedés ebben az óriási kiterjedésű városban. Hiába mondják, hogy amelyik városon folyó megy át, ott csak azt kell megjegyezni, melyik a jobb, melyik a bal part, és már nem tévedhet el az ember. (Vagyis elsősorban azt, hogy merre folyik a folyó! — A szerk.) Nem egészen így van. Budapesten gyakran látni térképet tanulmányozó idegeneket, akik többnyire tanácstalanul igyekeznek azonosítani a látványt a térképpel. Nem a térkép hibájából. Most mégis a Kartográfiai Vállalat Budapestről készített atlaszához szeretnék néhány megjegyzést fűzni (Budapest, 1986/87. 620012-17, tizenhetedik, javított kiadás, megjelent 85 ezer példányban). Előrebocsátom, ismeretlenül is tisztelem a térképészet szép szakmájának tudós művelőit, becsülöm munkájukat, és az is lehet, hogy tévedek, mégis megkockáztatok néhány észrevételt. Kérdezem, hol van a Magyar asszonyok bástyája? Ilyen táblát, megjelölést sehol sem találtam a Vár jelölt helyén keresve. Hol van a Sikló utca? A Sikló környékén biztosan nincs. Talán másutt létezik? Miért nincsenek a jegyzetekben feloldva az utcanév-rövidítések? Ezek elkerülhetetlenek, de mit mond az idegennek az, hogy M.u., H.u., M.F.u., ha ezek feloldása hiányzik, illetve csak bonyolult módon lehet rájönni a jelölésre. Apróság, de nem lényegtelen: a Martinovics-hegy nincs természetvédelmi területnek jelölve, holott az. Súlyosabb hiányosságnak érzem, hogy az üzemeket, gyárakat a térkép nem jelöli. Minden sportpálya, vendéglő megtalálható, de egyetlen üzem se. (A Budapesti Vegyiműveknek is csak a sportpályája van jelölve.) Miért? Nem képzelhető el, hogy valaki üzemet, munkahelyet keres Budapesten? Netán honvédelmi célból maradnak ezek a címek titokban, hogy az ellenség meg ne tudja, hol van Csepel, a Ganz-Mávag? Csak a nagy üres, szürke foltokból lehet következtetni arra, hogy ott gyárak lehetnek. Ez még a térképet böngésző és nem gyárat kereső szemet is bántja." Közlekedés — BKV Fővárosunk közlekedése állandóan napirenden van, mindig beszédtéma. Már-már hozzászoktunk a többnyire elmarasztaló véleményekhez, ezért adjuk közre örömmel a dicsérő vagy legalábbis megértő megjegyzéseket, melyek az utóbbi időben mintha szaporodnának, és kivétel nélkül a tömegközlekedésre, a BKV munkájára vonatkoznak. Az áttekintés céljából kiragadott mondatok ismét bizonyítják, hogy a lakosság közérzetét jóval nagyobb mértékben befolyásolja a tömegközlekedés színvonala, mint hinnők, érzékenyen reagálunk rosszra és jóra egyaránt. „Nyáron nem hordunk télikabátot, a buszokon mégsem nagyobb a tér. Ez összefügg azzal, hogy a járatok menetidejét, sűrűségét nem tudják — nem lehet? — mindig betartani, így egyszerre nagyobb tömeg zúdul egyegy megállónál a járműre. De mintha türelmesebbek lennénk egymáshoz, s ezt a türelmet a vezető egy-egy udvarias szava is erősíti. Már az is elég, ha bemondja a megállókat." „Sokféle megpróbáltatáshoz szoktunk hozzá, mi, pestiek, edzett utasok vagyunk. Olykor zavarban vagyok, hol is jár most a 4-es busz, Nagy-Budapest melyik tájékán, átmegy-e a Lánchídon vagy sem, de a kérdés rendszerint közmegelégedésre tisztázódik. Azt vettem észre, ha az emberek azt látják, hogy van értelme a kényelmetlenségnek, a kerülőnek, a változtatásnak, akkor senki sem morog, sőt, inkább drukkolunk a vezetőnek, hogy át tudjon vergődni a mások — személyautók, rakodó tehergépkocsik — által illetéktelenül eltorlaszolt útszakaszon." „A felújítások, átépítések elkerülhetetlenek. A munkák a város szeme előtt folynak, a laikus is megállapíthatja, hogy tervszerűen, úgy, ahogy az ember az ilyen nagyszabású feladat megoldását elképzeli. Az eredményt már láttuk az Árpád hídon, a Petőfi hídon, biztosak vagyunk benne, hogy a Lánchíd is szebb lesz, mint valaha. A Mészáros és az Alagút utca átépítéséről ugyanezt lehet elmondani, s a közlekedési nehézségeket a vártnál jobban elviseljük. Ebben szerepe van az építőknek, a BKV dolgozóinak is, akik türelemmel végzik nehéz, felelős munkájukat. Máshová tartó üres buszok felveszik az utasokat, a vezetők elmagyarázzák, hova, merre lehet menni. Köszönet érte. Csak ne füstölnének még mindig úgy ezek a járművek!" Utazás fagylalttal „Figyeljék meg, ha valaki fagylalttal száll föl buszra, villamosra, sőt — láttam —, a metróra, az egész kocsi ideges lesz. Nem csodálom. íme, egy eset, a majdnem üres 7/A buszon történt. Egy fiatal anya 7-8 éves fiacskáját rántotta fel a buszra. Mindkettőjük kezében hatalmas fagylalt. A kisfiún mintha látszott volna valami bűntudat, szégyenérzet, de az anya igen határozott volt — egy ideig. Ugyanis az első rántásnál a fiú kezéből kiesett a fagylalt, rá a padlóra. Az anya dühös szikrázó szemmel ordított rá: Te hülye! — s nyilván megszokásból pofonra emelte tenyerét. Bal kezében a púpozott tölcsér fagylalt, jobbjával az anyai áldást készült megadni, aztán egy kanyar, az ő tölcsére a hátsó peronra esett. A fagylalt ott olvadozott, csordogált a padlón. A következő megállónál gyorsan leszálltak. Az asszony arcán nevetséges méltatlankodás, látszott, úgy érzi, vele történt aznap Budapesten a legnagyobb sérelem. Ismétlem, majdnem üres volt a busz. Nem ért senkit károsodás, csak a padlót öntötte el a szenny. Miért nem szól felszállásnál a vezető — ő látja —, ha valaki fagylattal a kezében akarja igénybe venni a tömegközlekedési járműveket? Dohányozni se dohányzik senki a buszban, ezt a szaporodó rossz szokást is meg lehetne állítani. Mi, utasok, nem szívesen tesszük szóvá, mert könnyen inzultus ér bennünket, ha csak szóval is, hiszen a normákat felrúgó emberekről, főleg fiatalokról van szó." Trágárság Küzdünk ellene, már-már népi összefogás meghirdetésével, a trágárság mégis szinte népi szokásunkká vált. Szomorú igazság ez, melyet Zuglói Zoltán kedves olvasónk is szóvá tesz. „A januári szám levelezési rovatában szó esik a trágár beszédről, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának idevágó felhívásáról. Kérdésem: olvassák-e ezt a felhívást a Magyar Televízió illetékesei, a magyar mozi- és tévéfilmek alkotói, valamint egynémely magyar színház igazgatói? Lehet-e joggal korholni a fiatalokat — és az idősebbeket — ronda beszédük miatt, amikor az általuk használt szavak használatosak színházban, moziban, tévében és — fájdalom — a nyomtatott irodalomban is." Kultúra a kirakatban Azért a szép szót nem lehet elnémítani — még trágársággal sem —, erre példa J.J. budapesti olvasónk levele. „Hosszú idő óta tapasztalom, hogy a Krisztina körúti felnőtt- és gyermekkönyvtár dolgozói mennyire figyelemmel kísérik a kulturális eseményeket, évfordulókat, és milyen szívvel, ötlettel hívják fel rájuk a figyelmet a kirakatban összeállított kis ismeretterjesztő kiállításaikkal. Köszönet kedvébresztő munkájukért." f' KÖVENDI JUDIT HALÁLÁRA Régi munkatársunkat gyászoljuk. Lapzárta után érkezett a hír, hogy Kövendi Judit hírlapíró életének 59. esztendejében elhunyt. Ő is a fényes szellők nemzedékéhez tartozott, pályáját ő is az ifjúsági mozgalomban kezdte. A Mesterházi Lajos vezetésével megújhodó Budapest egyik alapító szerkesztője volt. Igényes munkájával jelentős szerepet vitt lapunk arculatának kialakításában. Emlékét megőrizzük. 48