Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Taxner-Tóth Ernő: A Tudományos Gyűjtemény

nagy többségével Horvát Pesten találkozott. E kor azonban nem tett éles különbséget tudós és író között, a költészetet is tudományos tevékenységnek tekintette. A „tudós hazafi" igen gyakori megszólítása volt a szépirodalom művelőinek is. Élénken élt a köztudatban a felvilágosodás vonzalma az ésszerűséghez és a klasszicizmus szabálytisztelete. A kor költői úgy vélték, hazafias és társadalmi kötelességet teljesítenek. Virág Benedek, a Berzsenyinek példát mutató költő, a tízes években azt tartotta legfontosabb feladatának, hogy kielégítse a magyar közönség olvasmányos magyar történelem iránti igényét, s megírta — Marczibányidíjjal jutalmazott — Magyar Századait. Horvát említett műve világossá teszi azt, amit más forrásból is tudunk, hogy a pesti értelmiség élénk társasági életet élt, tagjai naponta találkoztak egymással. Schedius Lajos, Jankovich Miklós, Kultsár István, Vitkovics Mihály házában vidám „lakomákon" vettek részt, amelyeknek elengedhetetlen része volt az irodalmi-tudományos-közéleti kérdésekkel is foglalkozó pohárköszöntő. A napi találkozások bőséges alkalmat kínáltak a hírek és — főleg — az olvasmányok megvitatására. Alighanem erre a pezsgő társasági életre utal Kölcsey, amikor Kazinczyhoz írott híres lasztóci leveleinek egyikében arról szól, hogy a „pestiek" körében „alkalmam volt látni s megítélni, miben feküdjenek a Litteraturai dolgok... az új ideák, új filológiai vizsgálatok s új következések". A pesti értelmiség gerincét azok alkották, akik szellemi munkából éltek. Mindenekelőtt az egyetem tanárai: történészek, teológusok, filozófusok, esztéták. Az említett Czinke Ferenc nem tartozott a társaság belső köréhez, annál inkább Schedius Lajos, aki a tízes években várt nagy esztétikai műve helyett a selyemhernyó-tenyésztést népszerűsítő füzetet írt. És a teológiát tanító Fejér György, aki lexikont fordított, és történészként szerzett magának nevet. Közéjük tartozott az ügyvéd Vitkovics Mihály, a gazdasági szakíró Pethe Ferenc, a lapkiadó-vállalkozó Kultsár István, a rézmetsző Karacs Ferenc, az orvos Forgó György, az egykori református tanár, Mokry Benjámin, a katolikus egyházi nyugdíjából tengődő Virág Benedek és a megélhetési lehetőséget kereső Horvát István, aki Pestre kerülése után előbb nevelő, majd titkár Ürményi országbíró házában, aztán pedig a Nemzeti Múzeum könyvtárának az „őre". (A hőn áhított egyetemi katedrát jóval később nyerte el.) A magyar nyelvűségért vívott küzdelem első vetései beértek. Sokfelé kikeltek azok a magok, amelyeket Bessenyei és Kazinczy hintettek el. Megjelentek Csokonai és Berzsenyi versei, Dugonics regényeinek széles körű sikere után van már átütően népszerű költői is: Kisfaludy Sándor. Hamarosan Pestre települ Kisfaludy Károly, hogy 1819-ben learassa az első nagy színházi sikert. Döbrentei Gábor 1814-ben kiadta Kolozsvárott az Erdélyi Múzeumot. Az első kötetre négyszázötvennégyen fizettek elő. Ennek a Döbrentei személyéhez kötött vállalkozásnak a sikere érthetően foglalkoztatta a pesti értelmiségieket. Annál is inkább, mivel a második számot már Pesten nyomtatták. Egyre többet beszéltek saját folyóirat indításáról. Tervezgetéseikben Trattner János Tamás javaslata hozott fordulatot: 1816-ban fölajánlotta, hogy magára vállalja egy új folyóirat kiadásának költségeit. Nagy jelentőségű esemény ez. Az első eset művelődésünk történetében, hogy nem az ügyszeretet hozott létre folyóiratot. Az 1817 elején meginduló Tudományos Gyűjtemény üzleti vállalkozás. Kiadójának van nyomdája, kiépített terjesztési hálózata, s munkatársaitól nem áldozatot és szívességet kér, hanem megfizeti munkájukat. Célja nyilvánvalóan a magyar nyelven olvasók számának a növelése és ezzel saját könyvkiadó piacának a szélesítése. Sikere mindenkit meglep: előfizetőinek száma nyolcszáz körül mozog. Rendszeresen megjelenik, s azt adja, amit a szélesebb olvasóközönség a leginkább vár: „tudós értekezéseket" a magyar állapotokról, viszonyokról, a nyelv, az irodalom, a történelem, a természettudományok és a technika fejlődéséről. Míg Kazinczy gondolatai — levelezésének hatalmas mérete ellenére — csak szűk körben hatottak, a Tudományos Gyűjtemény országos nyilvánosságot teremtett. „...embert emberré, polgárt polgárrá, Nemzetet Nemzetté formálni" Kazinczy Ferenc, a széphalmi magányában élő nagy tekintélyű irodalmi vezér kezdettől gyanakvással tekintett a vállalkozásra. Részben ez, részben a birtokának elhagyásával jelentkező anyagi gondok megoldhatatlansága akadályozta abban, hogy elvállalja az új folyóirat szerkesztését. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy erre a „pestiek" se nagyon akarták rábeszélni. Tudták, persze, hogy Kazinczy neve tekintélyt kölcsönözne vállalkozásuknak, határozott és ellentmondást nem tűrő egyénisége azonban olyan szerkesztői felfogást ígért, amivel sem a kiadó, sem az „írók" nem értettek egyet; s ez számos tollforgató távolmaradását jelentette volna, s minden bizonnyal nem váltotta volna be a remélt olvasótábor jelentős részének a várakozását. Kazinczy fiatal tanítványa, Kölcsey Ferenc viszont meglátta a maga nagy lehetőségét az új vállalkozásban. Oly mértékben, hogy szatmári birtokát elhagyva Pestre költözött, és azt remélte, itt megélhet írói jövedelméből. Kiss Jánosról, Csokonairól, Berzsenyiről írt kritikáit azonban nem fogadták jelentőségüknek megfelelően, sőt, a lap mögött álló pesti értelmiségiek vitatták megállapításainak helyességét. E sikertelenség csüggesztően hatott a társasághoz nem szokott fiatalemberre, pesti letelepedését azonban az tette végleg lehetetlenné, hogy nem tudta íróiszerkesztői-fordítói munkával biztosítani megélhetését. Kazinczy fenntartásainak, Kölcsey elmenekülésének, az irodalomtörténet jogos kifogásainak alapvető oka a szerkesztés „összevisszasága". Az első szerkesztő — Fejér György — hamarosan vitába bonyolódott a kiadóval, s a változó összetételű szerkesztőbizottság sem tudott közös nevezőre jutni. A pesti értelmiség majd minden tagja jogot formált arra, hogy beleszóljon a Tudományos Gyűjtemény ügyeibe. Könnyen lehet azonban, hogy éppen ez, a lap hasábjain uralkodó vitaszellem tette a folyóiratot népszerűvé. Mindjárt az első számban olvasható Folnesics Lajos támadása Pestalozzi korszerű nevelési elvei ellen, amire Schedius Lajos már a következő számban megsemmisítő ellenérvekkel válaszolt. A Tudományos Gyűjtemény első száma Kisfaludy Sándortól vett mottóval jelent meg. Munkatársai — Fejér György, Jankovich Miklós, Schedius Lajos, Horvát István, Kultsár István, Folnesics Lajos — valamennyien pestiek voltak. Kazinczyt igen bosszantotta, hogy magasztaló szólamokat olvasott benne Himfy új drámájáról. Nem vette észre, hogy Schedius Lajos eleve elhibázottnak minősítette Kisfaludy Hunyady Jánosát, mivel a költő epikus témát erőszakolt drámai formába, és nem a mű világából vett eszmékkel, hanem magyarkodó szólamokkal igyekezett igazolni hőse nagyságát. Érdekes módon Kazinczy azt nem kifogásolta, hogy az első években meglepően kevés nyelvi és irodalmi kérdés került kifejtésre. Kölcsey kritikái, valamint Kazinczy vitazáró tanulmánya, az Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél (1819) kivételek. A lap legértékesebb írásai — húzzuk alá: a maguk módján — a politikai gondolkodás fejlődését segítették elő. Fejér György Rousseauval vitázva azt fejtegette, hogy az ember nem lehet magányos, mert része a haza közösségének, amit az iskolák, akadémiák, egyetemek, az irodalom, a színház együttes hatására kialakult közös műveltség tart össze. Schedius Lajos — kissé nehezen követhető megfogalmazásban — kimondja az abszolutizmus korszerűtlenségét. A nemzetet „organikus képződménynek" nevezi, aminek belső — erkölcsi, szellemi — ereje van. Ezzel szemben a nép, szerinte, lazább fogalom, mivel külső tényezők — kormányforma, országhatár — alakítják ki. Ezekben az években a Habsburg-birodalom nem magyar nyelvű sajtójában megszaporodtak a magyarellenes hangok. Hátterükben az udvarnak azt a törekvését kell látnunk, hogy Magyarországot nagyobb rész vállalására kényszerítsék a birodalom közös terheiből és nyomasztó államadósságaiból. Ennek érdekében támadták a „magyar önzést", annak megtestesülését, a magyar alkotmányt és az abban lefektetett nemesi adómentességet. Később Fejér egy bécsi lappal vitázva jellegzetes módon azzal érvelt, hogy egyenlő terheket, nagyobb adókat akkor lehetne a „magyaroktól" elvárni, ha az ország a birodalom gazdaságpolitikájának eredményeiből „egyenlő nyereséget is kérhetne ki magának". Különben, teszi hozzá, a saját alkotmánnyal rendelkező Magyarországnak „Ausztriával semmi egyéb köze, hanem csak azon egy a Fejedelme..." A Tudományos Gyűjtemény mögött állók alapvető törekvése az volt, hogy minden téren elősegítsék a magyar elmaradottság felszámolását. Az első évfolyamban — a földesurak számára hasznos megoldásként — kétszer is fölmerül a jobbágyfelszabadítás gondolata. Fejér említett tanulmányában kiemeli a „különféle szerzés", „gyűjtés" fontos szerepét a „nemzeti kiműveltetés" elősegítésében. Szerinte a „szerzés" fő eszközei a földművelés, a mesterségek, a kereskedelem és a tudás. „A tudományok és a mesterségek az elmének élesítése által a találmányosságot is élesztik s táplálják; s az újról újabb, szüntelen változás" ösztönzésével a polgári előmenetelt segítik, s az „embert emberré, polgárt polgárrá, Nemzetet Nemzetté" formálják. Noha a „polgár" fogalma nyilvánvalóan eltér a mai fölfogástól, s más zavaró tényezők is mutatkoznak, e gondolatmenet mégis erjesztő hatású lehetett. Ahogyan erjesztő szerepe volt annak a „nemzeti dicskedésnek" is, amit Kazinczyék joggal utasítottak el, s ami bőséges teret kapott a Tudományos Gyűjtemény hasábjain. A dicsőségről álmodókat a nemzeti öntudat erősítésének a szándéka vezette, azonban nemegyszer nevetséges és áltudományos tételek meghirdetésének ingoványos talajára terelte. Az irodalmi és történeti kutatás feltárta már azokat a zsákutcákat, ahová az új folyóirat munkatársai be-betévedtek. A pesti értelmiség — és a Tudományos Gyűjtemény — kereső nyugtalansága új tényezője a korabeli magyar világnak, elősegítette, hogy a közvélemény a bajokra magyarázatot adó közhelyek (a jó királyt „rossz tanácsosok" befolyásolják) elfogadása helyett elkezdjen gondolkodni a valódi okokon, s ezeken keresztül a változtatási lehetőségeken. A Pesten összpontosult és az itteni értelmiségiek által szervezett erők hatásos fórumot nyertek a Tudományos Gyűjteményben. A gondolatsorokat, eszmefuttatásokat, tanulmányokat közlő folyóirat szerepe felmérhetetlen. 1817 után az sem kérdéses többé, hogy az ország szellemi központja Pest. TAXNER-TÓTH ERNŐ 38