Budapest, 1987. (25. évfolyam)
4. szám április - Toronyóra lánccal
Ág Fábián: Csiga foglalkozik kinetikus plasztikákkal is, egy sorozatnyi plasztikát küldött be, közöttük zárt, hengeres, illetve spirális formákat, magasba nyúló rácsos és körkörös szerkezeteket. A zsűri a Gerendavár című munkát javasolta megvalósításra. Ez a mű is jellegzetes spirális formákból épül; plasztika, de egyben játékként is funkcionálhat. Kétoldalt egy-egy ívben hajló, lépcsősorra emlékeztető rész, középen két, egymás feletti hullámvonal kelti a mozgás élményét. Farkas Ádám szobrászművész legsikeresebb pályaművét is a hullámmozgás jellemzi. Mintegy a talajszinten jelenik meg a plasztika, eltérő magasságú, gömbszerű felületekből áll, amelyeket négyzetháló alakban elhelyezett bemetszések tagolnak. A két alapvetően eltérő minőség találkozása feszültséget, dinamikát kölcsönöz a műnek — kérdés, hogy milyen méretben kerül kivitelezésre. Ami ugyanis a vázlaton jól érzékelhető, nagy méretben talán észre sem vehető. Gyakran elképzelni is nehéz a köztéri művet a vázlat alapján, nem csoda tehát, hogy leírni olykor szinte lehetetlen. íme, közhelyszerűen hangzik az alkotó műleírása is. „Az ötszínűre festett oszlopon lévő tüskék különböző szögekben tér-irány jelző hatást keltenek. A Jelzés című plasztika szimbolizálja a lakótelep és épületeinek magasba törését" — fogalmazza meg például pályaműve funkcióját Budahelyi Tibor, s a szavak nehezen hitetik el velünk, hogy kitűnő mű ígéretét rejti a rajz, a vázlat. A zsűri ugyan Budahelyinek egy másik alkotását, az Erdősor úti lakótelepre tervezett Zengést ajánlja felállításra, a néző úgy vélheti, a Jelzés-sorozat darabjai is felállításra érdemesek. Egyelőre azonban nem érdemes azon gondolkodni, milyen műveket látnánk még szívesen köztereken. Az is elég lenne, ha a zsűri által javasolt tíz alkotás valóban gyorsan elkészülne. Erről egyébként egyelőre nincs hír. A megvalósítás üteméről, a művek konkrét helyéről, a költségekről, az esetleges további tervezésről később döntenek. Következik a második felvonás. P. SZABÓ ERNŐ 19