Budapest, 1987. (25. évfolyam)

1. szám január - Nyiri Éva: Csarnok a Klauzál téren

Huszonegy vállalkozó dolgozik a csarnokon Apja befelé figyel, valahová a múltba. Innen temette el néhány éve a feleségét. A veje sem él már. Az unokák kirepültek, ketten maradtak a leányával... Kikre emlékszik a csarnokbeliek közül? Dankánéra, a tejtermék-kereskedőre, a zöldséges Gancsovékra meg a savanyúságos kofákra, akik többen voltak testvérek, ejnye no, hogy is hívták őket? Hiába, 80 fölött már ki-kihagy a memória. Kóser Jancsit viszont ma is látta, boldog, hogy megszépült az üzlete. Itt van mindjárt, a kapu alatt... A kapu alatti húsbolt ajtajában kis termetű öregember figyeli a jövő-menőket. Kit tetszik keresni, kérdezi, mikor tétován megállok. — Kóser Jancsit. — Én vagyok — hajtja meg magát nevetve. — Alias Sólyom Jenő. De így senki sem ismer. Tudja, én vagyok a kóser húsbolt vezetője. — Mióta dolgozik a csarnokban? — Kisebb-nagyobb megszakításokkal hatvankét esztendeje! Jól hallotta: hatvankettőt mondtam. 1924-ben lettem inasgyerek boldogult apám mészárszékében, a csarnok túlsó felén. Ott tanultam kibontani a karmonádlit meg a borjúfrikandót. Befelé invitál hófehér csempés boltjába. Széket keres nekem s magának. Öregek már a csikók: munkába is taxival jár, gyalog nem bírná. — A csarnokról akar hallani! Hát, hetekig tudnék mesélni róla, hiszen itt telt el az életem. Tudja, micsoda nagy piac volt ez valaha? A húszas és a negyvenes évek között egyszerre 42 mészáros és 40 libás árusított benne! A legtöbbnek megvoltak a törzsvevői. Sok híresség vásárolt itt; Kishegyi Árpád, az Operaház tagja olykor énekelt is nekem a belső helyiségben, ha jó kedve kerekedett. Még emlékszem a régi Királyi Színház tagjaira: az öreg Latabár Árpádra, a két Latyi édesapjára, meg a fiatal Bilicsire, ő volt a másodkomikus. Egy-egy görbe éjszaka után ide jöttek bevásárolni, ahogy Latabár mondta, engesztelő áldozat céljára: megbékíteni az asszonyt. Az öreg Latyi ilyenkor egy halom libaaprólékot vett levesnek meg ludaskásának. Bilicsi pedig szép nagy halat, amit néha madzagon húzott maga után a móka kedvéért. Imádták őket a kofák. — Megenged egy kérdést? Hány éves? — Hetvennyolc vagyok, és persze régen nyugdíjas. — Meddig akar még dolgozni? — Ameddig bírok. Cukros vagyok, tudja, és néha egyszerűen nincs időm enni. Akkor pedig baj van! Tegnap is olyan rosszul lettem — borjúszállítás volt, pillanatok alatt megtelt a bolt vevőkkel —, hogy azt mondtam: elég volt, befejeztem. Ma már jobban vagyok, eszembe sincs abbahagyni! Persze a háború meg az idő vasfoga nyomot hagyott a csarnokon. Eltűntek a szép Zsolnay-csempék; csupán töredékei maradtak meg az eredeti, Heudeckerrácsos árusítópavilonoknak; a keramitpadlózat csak foltokban vészelte át az évtizedeket, főként az áruhelyek szigetein. Hiányoztak a homlokzatokat díszítő, eredeti órák; foghíjak csúfították a kőpárkányokat, attikákat. A csarnok vasszerkezete — értékes ipari műemlék — viszont szinte érintetlenül megmaradt. Pénz azonban nem akadt a felújításra. Ekkor jelentkezett a Skála-Coop, hogy hajlandó eredeti stílusban helyreállítani a csarnokot. Persze, nem piacnak, hanem Skála Áruháznak. Az épület gazdája, a VII. Kerületi Tanács örömmel fogadta az ajánlatot. A Skála határozatlan időre szóló szerződést kötött a tanáccsal a csarnok használatára, és versenytárgyalást hirdetett a rekonstrukcióra. — A versenytárgyalást a Szövetkezeti Tervező és Beruházó Vállalat nyerte — tájékoztat Rózsa György, a Szövterv műszaki igazgatója. — Mi pedig a Kereskedelmi Építő- és Szolgáltató Vállalatot bíztuk meg a generálkivitelezéssel. 1985 szeptemberében hozzáláttak a bontáshoz. —Bontáshoz? ! —Természetesen: a körítő falakat, a tartószerkezetet és a tetőt kivéve mindent felszedtek, lebontottak: a maradék padlóburkolatot, a belső pavilonokat, a víz-, csatorna-, világítási és erőátviteli rendszert, egyszóval, „kibelezték" a csarnokot. Csak azután kezdhettek az építéshez. — Mi volt a legnehezebb? — Az élő és a holt vezetékek szétválasztása és a vízszivárgások megszüntetése a pincében. Ezután már egyenesbe kerültünk. Nyár elejére elkészültek a vasszerkezeti munkák; szeptemberben helyére került a burkolat és a két galéria. — Galériáról eddig nem volt szó! — Ezeket újonnan építettük a csarnok hosszanti falai mentén, emeletnyi magasságban, irodáknak és szociális helyiségeknek a személyzet számára. Ide mentettük át az értékes öntöttvas díszrácsokat, amelyek a csarnok eredeti berendezéséből megmaradtak. Egyáltalán: mindent felújítunk, felhasználunk, ami eredeti. így legalább „unokáink is látni fogják". — Mi lesz újdonság a csarnokban? — Sok minden. Mindenekelőtt a fűtés. Azelőtt nem volt. Aztán a szellőzőrendszer. Ilyen sem volt korábban. Újdonság lesz az elektromos távnyitó — a shedablakok egy részének nyitására — meg a padlófűtés a pénztárosok lába alatt. — Az építéskor 28 vállalkozó dolgozott a csarnokon; az újjászületésében hányan vesznek részt? — Velünk együtt 21 vállalat, szakcsoport és kisiparos működik közre. Körutamat a beruházónál és majdani üzemeltetőnél, a Skála-Coop Vállalatnál végzem. —Kezdjük egy kényes kérdéssel — javaslom Révész Anna szervezési és beruházási igazgatónak —, miért késik az áruház megnyitása? — Két okból: az egyik, hogy 1986-ban anyagi és szellemi erőinket kimerítette a Zöldért Vállalat átszervezése, bolthálózatának felújítása és a Skála Sprint Áruház megnyitása. Az előbbiről hadd mondjam el, hogy az egykori Zöldért Vállalatból négy leányvállalatot szerveztünk: az Agroskála nagykereskedelmi, a Vitamin Skála és a Coopker kiskereskedelmi, végül a Mester-Coop ipari feldolgozó vállalatot. A másik ok az, hogy 1986-ban egyszerűen képtelenek voltunk az új áruház megnyitásához szükséges munkaerőt biztosítani. Nekünk a Klauzál téri Skála Áruházba 250 elárusítóra — közte 40 pénztárosra — van szükségünk. Ezt a létszámot az év végéig lehetetlen volt összetoborozni. Annak ellenére, hogy a Skála-Coop többet fizet dolgozóinak — többet is követel tőlük —, mint amennyi a fővárosi kereskedelmi dolgozók átlagfizetése. — Mi kap helyet az új áruházban? — Mindaz, amire a vevőnek naponta szüksége lehet. Hatalmas élelmiszer abc, kiegészítve háztartási és kozmetikai vegyi árukkal, napi iparcikkekkel — üveg-, porcelán- és műanyagrészleggel, rövidáruval — kihasználva a földszinti árusítás lehetőségeit lesz benne műszaki osztály, ahol háztartási gépeket, tévét, rádiót és szerelési anyagokat árusítunk. Százmillió forintos árukészlet várja majd a vevőket. Nyitás: 1987. április 1-én. NYÍRI ÉVA 15