Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - Kelecsényi Gábor: A pesti Emichek

közé tartozik ez az aranyozott, címeres corvinakötésű és arany metszésű kódex, amelynek nem ismerjük rejtekútjait, ahogyan a berlini antikváriushoz került. Időközben az ifjabb Emich egészsége helyreállt, és egyre inkább bekapcsolódott a politikai és közéletbe. Természetrajzi érdeklődése folytán kiküldték, például, több nemzetközi filoxérakongresszusra. 1884-ben országgyűlési képviselővé választották. Ebből az alkalomból színes tárcát közölt róla a Budapesti Hírlap 1884. szeptember 24-i száma: „Még ezen a héten felrobog saját fogatán Budára a királyi palotába, s akkor bizonyosan ott fog tündökölni díszruháján legalább húsz ordó. Nehogy tehát az utcai álmélkodók kíváncsi tömege gyanús mosollyal kérdezze, honnan ez a nagy rendjelzápor, sietek megmagyarázni." Ezután a tárca ismerteti a Képes Krónikának az Emich-cégnél megjelent 1867-i, a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazott díszkiadását, majd így folytatja: „Ezt a könyvet stílszerű kötésben Emich Gusztáv emlékül megküldte Európa minden uralkodójának, akik aztán siettek köszönetüket egy-egy érdemjel alakjában kézzelfoghatóan kifejezni. így jutott az Emich-család 26 különféle nemzetbeli érdemjelhez. Senki se csodálkozzék tehát, ha Emich Gusztáv díszkabátja a képviselők legközelebbi installációján roskadozni fog az érdemrendek terhe alatt." 1891-ben ő lett a családi vállalat, az Athenaeum vezérigazgatója, majd 1901-től elnöke. Nem sokkal előbb hagyta el a sajtót ennél a rangos kiadóvállalatnál — Szilágyi Sándor könyvtárigazgató és történész szerkesztette — A magyar nemzet története című tízkötetes munka. A mai napig „millenniumi történelem" néven emlegetjük ezt a háromezer képpel és 400 műmelléklettel dicsekvő bőrkötésű művet, amely napjainkban is hasznos darabja és dísze lehet minden magyar könyvtárnak. Külön díszkötéses példányt kapott belőle a király is, aki Emichnek udvari tanácsosi címet adományozott. Hatvanadik életéve után úgy döntött, hogy megválik bibliofil gyűjteményétől is. Fia, a harmadik Emich Gusztáv érdeklődését inkább a politika kötötte le, az apa tehát úgy érezte, hogy helyesebb, ha maga dönt könyveinek sorsáról. „Hazafias áldozatkészségének adta tanújelét — írta róla e tettével kapcsolatban a Magyar Könyvszemle —, amidőn 1905-ben a tulajdonában lévő Corvin-kódexet öt más, hazai vonatkozású kézirattal együtt 20 ezer koronáért átengedte a Nemzeti Múzeumnak, mert kétségtelen, hogy az árverések hevében e becses emlékek vételára jóval magasabbra szökött volna." Hazafias áldozatkészség 20 ezer koronáért? A laikus olvasó hajlandó az ilyen „áldozatkészséget" megkérdőjelezni. Jobban utánagondolva azonban megállapíthatjuk, hogy ilyen érték külföldön sokkal több pénzért kelt volna el. Figyelembe kell venni összeköttetéseit, amelyek révén sok értékes magyar vonatkozású anyagot hozott haza, amellett gyűjtőszenvedélyét, amellyel olykor egész könyvtári személyzet munkáját végezte el. így a vételi ajánlat is felfogható a nemzet számára tett szolgálatnak. A gyűjtemény többi részének árverése Bécsben zajlott le. Értékére jellemző, hogy 22 mű kelt el 400 koronán felül, ezekből nyolcnak vételára meghaladta az ezer koronát. A legnagyobb árat egy francia „hóráskönyv" érte el 4200 koronával. Az ilyen kódexek a papok breviáriumát utánzó, de laikusok számára készült imakönyvek a nap különböző óráira szóló imádságokkal — innen a nevük — mindig is csemegéi voltak a bibliofil könyvgyűjtőknek. Második Emich Gusztáv, mint a nekrológ írja róla, „a magyar bibliofilek kis csapatának egyik vezető alakja" 1911-ben hunyt el Fiúméban. Fia, harmadik Emich Gusztáv — mint említettük róla — messze került a könyvektől. 1920-ban kereskedelemügyi miniszter, majd hazánk berlini nagykövete lett. Mint a magyar nép méltó képviselője került vissza családja négy generációval korábbi hazájába. 1927-ben halt meg, s hat évre rá követte a sírba, alig 35 évesen, negyedik Emich Gusztáv is. Utód nélkül halt meg, és a történész, Asztalos Miklós így búcsúztatta: „Az ifjan letört utolsó sarj után lefordították az Emich-címert. A magyar közéletből eltűnt ez a név, de örökre ott marad mindenki emlékezetében, aki számon tartja, hogy kik építették fel a modern Magyarországot. Az Emichek négy generáció életművét állították az építés szolgálatába, s ez a nemzet életébe beépített négy hiánytalan élet biztosítja emlékük maradandóságát." KELECSÉNYI GÁBOR én Pest April 12 — 1856

T. Derszib Rudolf úrnak Egerben. Az Egri Casino határozatából néhai Vörösmarty Mihály árvái számára küldött 5 darab aranyat s a Casino koráb(b)an gyű(j)tött 32 pfrtot, és 4 drb aranyat meg kaptam. Legyen ön szíves az árvák háláját a tisztelt adakozóknak és, az egyletnek is bejelenteni. DEÁK FERENC Érdekes levél került nemrég a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába. Deák Ferenc köszönőlevelet írt Egerbe, Derszib Rudolf néptanítónak, amiért a Vörösmarty Mihály árvái megsegítésére szervezett országos gyűjtésben a város oly jeles eredményt mutatott fel. A levél azért becses, mert a történettudomány és az irodalomtörténet is feljegyezte: Deák halála előtt egész levelezését, valamennyi kéziratát elégette. Ezért illeti köszönet Derszib Bélát, a levél címzettjének leszármazottját, hogy e dokumentum magángyűjteményből közgyűjteménybe került — közkinccsé vált. Vörösmarty életének utolsó öt éve lassú haldoklás volt. Betegen, anyagi nehézségek között igen súlyos szenvedéseket élt át. Betegsége miatt dolgozni sem tudott. „Költségkímélésből költözött falura, s úgy hitte, nincs többé mit keresnie Pesten. Akadémiai fizetése volt egyetlen biztos jövedelme, melvhe/ később Batthyány Kázmér lefoglalt javain fekvő 500 forintnyi évpénze járult, melyet a kormány folyóvá tőn. Mindez csekély összeg volt arra nézve, hogy megrongált pénzviszonyait rendbe hozza, gyermekeit növeltethesse, családját némi kényelembe részesíthesse. Neje és gyermekei, akiket úgy szeretett s akik úgy boldogították, élő vádként tűntek fel előtte. Nem tehet értök semmit. Férji és atyai szeretetének gondjai keserítették családi élete örömét is, mely még megmaradt számára." A költő életrajzát — melyből idéztünk — barátja, Deák Ferenc készíttette el Gyulai Pállal. Gondosan vigyázott még arra is, milyen dokumentumok kerülnek a szerző kezébe, s az elkészült kézirat is az ő jóváhagyásával került a nyomdába. Deák érezte a barátság felelősségét. Gyulai azt is följegyzi könyvében, hogy egyre súlyosbodó betegségében 1855 októberében — érezvén közeli halálát — nemegyszer ismételte feleségének: „Nem tudom, mi lesz veletek, mert bármi sors érne, forduljatok Deák Ferenchez, ő nem fog elhagyni." 1855. november 19-én bekövetkezett halála után Deák igen hamar országos gyűjtést, adakozást szervezett a három kiskorú árva — Béla, Ilona és Erzsébet — megsegítésére. Deák, aki közben a gyámapai tisztet is fölvállalta, magánúton való adakozásra szólította föl a tehetősebb hazafiakat. Néhány hónap alatt százháromezer pengőforint gyűlt össze. Az itt közrebocsátott levél, mely szép példája a Bach-korszakban megnyilvánult hazaszeretetnek és segítőkészségnek, egyike az ez alkalomból született köszönőleveleknek. Közzéteszi: DOBOS MARIANNE 40 Deák Ferenc ismeretlen levele DOKUMENTUM