Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - Nagy István: Fejezetek egy 300 éves iskola történetéből

TÖRTÉNELEM Az Egyetemi Gimnázium a pozsonyi tankerület igazgatójának felügyelete alá kerül, vezetője nem tagja többé az Egyetemi Tanácsnak. Bevezetik a német nyelvnek mint főtárgynak az oktatását, és a tandíjfizetési kötelezettség a tehetség mellett a vagyont teszi a diákok kiválasztásának fő tényezőjévé. A Királyi Egyetemi Gimnázium mindezek dacára nagy tudású tanárok egész sorát adja a magyar felsőoktatásnak, Szerdahelyi György igazgató révén pedig az országos politikába is bekapcsolódik. 1806-ban kibocsátják a II. Ratio Educationist, melyben a gimnáziumról szóló rész Szerdahelyi György munkája. Legfontosabb intézkedése, hogy a grammatikai osztályok számának növelésével ismét hat évfolyamúvá bővül ez az iskolatípus. Ezeknek az évtizedeknek a diákjai sok mindent láthatnak Budán. Tagjai annak az ünnepi menetnek, amely II. József halála után a nemesi nemzet függetlenségének zálogát, a Szent Koronát újra a városba hozza. Látják elvérezni a Vár tövében a magyar jakobinusokat. Az Egyetemi Nyomda terjeszkedése miatt 1809-ben át kell költözniük az — intézményükről — Iskola (Hess András) térnek átkeresztelt közterület túlsó oldalára, az egykori domonkos kolostor helyére. A gimnázium tanulói részesei a politikai élet felpezsdülésének is, midőn a „haza és haladás" ügye végre egymásra lel népünk legjobbjainak lelkében. A diákok egy része csak a nyugtalanságot érzi a kor szellemének vibrálásából, másik csoportja — mint Szalay László, Eötvös József, Semmelweis Ignác — európai színvonalú műveltsége alapjait szerzi meg az épület falai között, hogy azután néhány év elteltével ők is a magyar irodalom, politika és tudomány vezéralakjainak sorában foglalják el méltó helyüket. A PIARISTÁK ÉVTIZEDEI, 1832-1851 Visszalépésnek tűnhet, hogy a reformkor éveiben ismét szerzetesrend kap megbízatást a tanítás újjászervezésére egy állami iskolában. Ám a piaristák budai tevékenysége is bizonyítja, hogy nemcsak rajta tartják tekintetüket a történelmi fejlődés fő áramlatán, hanem nagymértékben elő is mozdítják annak haladását. Gimnáziumukban több mint egy évtizeddel az 1844-es magyar nyelvtörvény életbe lépése előtt Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszék működik. Évkönyveik 1832-től a nemzet nyelvén nyújtanak tájékoztatást az iskola munkájáról. Amikor nemzet és szabadság drámája 1848-49-ben végkifejletéhez ér, a Kegyesrendű Budai Királyi Főgimnázium fiatal tanárai és diákjai, akik együtt nőnek fel a szépen gyarapodó Pest-Buda forradalmi ifjúságával, habozás nélkül a haza és a haladás erőinek oldalára állnak. Március 15. napjának mámoros eseményei e szerdai délutánon szinte körülfolyják az iskolát. A diákok láthatják a császári katonaság izgatott futkosását, amikor a húszezres tömeg nemzetiszínű zászlókkal és kokárdákkal a Vízikapun át felözönlik a Várba. Végigvonulnak az Úri utcán, megállapodnak a Helytartótanács épületénél, és kieszközlik a sajtószabadság jóváhagyását és Táncsics kiszabadítását. Már fáklyák fényénél mennek át a Bécsikapu (Táncsics M.) utcába, ahol a nép saját magát fogja barátja kocsija elé, és az Iskola téren áthaladva viszi magával Pestre a rab írót. Amerre elhaladnak „éljen" kiáltások harsannak, és a házak ablakában gyertyák gyúlnak. Az öröm napjaira a kemény munka, a kétség és a harc napjai következnek. Az első felelős magyar kormány vallás és közoktatási minisztere, Eötvös József, egykori „alma materét" szemeli ki a modern korhoz méltó szaktárgyi oktatás bevezetésének egyik színteréül. A fiatal, tehetséges piarista tanárok a kormány lemondása és a változó sikerű harcok ellenére is ebben a szellemben kezdik meg a tanítást 1848 novemberében. Hamarosan azonban Windischgrötz katonái szállják meg az épületet, és megkezdik vizsgálataikat a rebellis tanárok felelősségre vonása végett. Ki Táncsics egykori börtönébe kerül, ki Kossuth honvédseregébe szökik, a katonai erőszakkal együttműködni azonban a helyben maradt jámbor szerzetesek sem hajlandók. A dicsőséges tavaszi hadjárat és Buda visszavívásának reményteli hónapjait követően Haynau embereinek ugyanezt az elkeseredett passzív ellenállást kell tapasztalniuk a piaristák budai gimnáziumában. Nagy-Sándor Józsefit és Török Ignácra az aradi hóhérok bitója, egykori iskolájukra — az Egyetemi Gimnáziumra — a német szellemű átszervezés sorsa vár. NÉMET CONTRA MAGYAR GIMNÁZIUM, 1851-1876 Abszolutizmus még sohasem volt olyan kegyetlen, kiegyezés pedig annyira megkönnyebbülést hozó, mint a XIX. század derekán. A kiegyezés — ha nem is gyógyíthatja be 1848-49 sebeit — néhány évtizedre azért felidézi a szabadság légkörét, és biztosítja a kapitalista fejlődés lendületét hazánkban. A szabadságharc bukását követő bő negyedszázad történelmünk eme új kettősségét szinte megtestesíti a közoktatás kettőssége. 1851-ben a piaristáknak távozniuk kell a budai gimnáziumból, ahol gyökeres változtatások következnek. Másodszor is államosítják az iskolát, melynek neve ekkortól: ,,K. K. Kathol. Gymnasyum Zu Ofen". Mint német mintagimnázium az osztrák kultuszminiszternek felelős pesti tanfelügyelő fennhatósága alá tartozik. Miként az egész tanrendszer, úgy az oktatás nyelve is német, tekintettel arra, hogy Buda elsősorban német ajkú város. Bevezetik — a már Eötvös által javasolt — szaktárgyi rendszert, a tanulmányi időt nyolc évben állapítják meg, melynek végén a diákok érettségi vizsgán adnak számot tudásukról. A tanítás megszervezésével az ausztriai bencéseket bízzák meg. Közülük a legjelentősebb személyiség Schenzl Guido, az 1859-ben elkészült Budai Főreáliskola (1936-tól Toldy Ferenc Gimnázium), majd 1870-től a Magyar Királyi Meteorológiai és Földmágnességi Intézet első igazgatója. Az iskolát gyakran látogatják magas rangú birodalmi vezetők, akiknek jelenlétében külön díszvizsgákat is lefolytatnak. 1857 májusában maga Ferenc József szemléli meg az intézményt, de épületbe léptekor a ,,Hoch" helyett a magyar ,,Éljen" kiáltás harsan fel Őfelsége német mintagimnáziumában. A magas oktatási színvonal, a korszerű változások ellenére a német nyelvű iskoláztatás nem ereszthet gyökereket Magyarország központjában. Széchenyi István halálával, az Októberi Diplomával és a Februári Pátenssel egy időben a közoktatás területén is lezárulnak a nyílt germanizálási törekvések. Az ismét magyarrá lett Királyi Egyetemi Főgimnáziumba 1861-ben visszatérnek azok az egykori tanárok és diákok, akik ifjú fejjel élték át 1848-49 eseményeit, majd az abszolutizmus éveiben a tudomány és a művelődés fegyverével folytatták harcukat. Élükön Lutter Nándor igazgató — kiváló matematikus, a honvédsereg egykori tüzértisztje —, aki a Bachkorszakban a pesti piarista gimnázium vezetőjeként nyíltan dacol a németesítés ellen. Amikor 1867. június 8-án — a szomszédos Nagyboldogasszony-templomban — Simor János esztergomi érsek (az iskola egykori növendéke) — a császár fejére teszi Szent István koronáját, az igazgató megindítja harcát a gimnázium új épületbe történő költöztetéséért. Szilárd tanári karral és — az 1862 óta Önképző Egyletbe tömörülő — tevékeny diáksággal a háta mögött Lutter egymás után bombázza beadványaival az átszervezés alatt álló országos és helyi hivatalokat. Az iskola érdekei hamarosan támogatásra lelnek Buda-Pest Közmunkatanácsának és Eötvös József Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának munkájában. Annak érdekében, hogy a Bécs ellensúlyozására képes Budapestnek a legrégibb gimnáziuma méltó elhelyezést kapjon, a miniszter — a nemzetiségi és a népiskolai törvény munkálatai időszakában — személyes fellépésével nyeri el a király beleegyezését. Az iskola Önsegélyző Egylet alapításával, a Közmunkatanács tagjai tervpályázat kiír rásával, személyes felajánlással és az építkezés kivitelezésével igyekszenek pártfogolni az ügyet. A pályadíjat — Ybl Miklós előtt — Lippert József neogótneoklasszikus terve nyeri el. A tanárok, diákok, miniszterek és városfejlesztők összefogása meghozza gyümölcsét. A Ki-28