Budapest, 1987. (25. évfolyam)
3. szám március - Seszták Ágnes: Egyetemváros születik
tartalmazta az ELTE természettudományi kara öt épületének: a vegyészeti, fizikai, biológiai, földtani és társadalomtudományi tömbjét, az ehhez csatlakozó oktató- és kutatólaboratóriumokat, valamint a központi épületet, auditorium maximummal, könyvtárral, menzával, művelődési és sport bázisokkal. Az építési engedélyt 1985-ben adták ki. Az ELTE lágymányosi épületei államköltségen emeltetnek. A kiadás a nagykönyvben egyéb, fontos állami beruházás címen szerepel. Az első tömböt, a vegyészetet most építik; 980 millió forintba fog kerülni, és ezzel a tervezett épületkomplexum egyötöde készül el. A MŰBER a kivitelezésre versenytárgyalást írt ki: a jó referencia és a gazdaságos költségvetés volt a feltétel. A Középületépítő Vállalat győzött, költségen belül maradtak, és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciójával menet közben is bizonyították alkalmasságukat. Az ünnepélyes alapkőletétel 1986. május 12-én volt. Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszteren kívül a párt, a kormány, az egyetemek, a kerület és a szakvállalatok képviselői is jelen voltak. Ekkor már a KÖZTI tervezőinek csaknem egyéves munkája feküdt a kiviteli tervekben a következő megosztásban: Felelős tervező, egyben létesítményfelelős: Mányi István osztályvezető, építésztervező; építész tervező munkatárs: Hrecska József; statikus-tervező: Petró Bálintné; gépész-tervező: Gergely Tünde; elektromos-tervező: Villányi László; belsőépítész: Kerecsényi Zsuzsa. Az előkészítő munkák előtt a lágymányosi Duna-part meglehetősen lehangoló képet mutatott: itt húzódtak a Petőfi híd felújításakor használt felvonulási épületek, itt tárolták a BME négyezer adagos konyhájának építési anyagát, és számtalan ideiglenes bérraktár tette elhanyagolttá a környéket. Milyen elvek vezérelték a tervezőt az új egyetem megvalósításakor? Elsősorban szigorú racionalitás, már-már szárazságig menő precizitás, egyszerűség és praktikum. A tervező egy svédországi útja alkalmával igazolva látta elképzelését: az ott épülő új egyetemek sem csupa üvegacél csodák. A lágymányosi egyetem a „Campus" mintát követi: az épületek központi park köré szerveződnek; a bevezető téren találkozik szembe a hallgató a ritmusos építménysorral, szellemes elosztásban kap itt helyet a központi épület, a könyvtár, a művelődési centrum, távolabb kollégiumok, sportcentrum. Az oktató- és kutatólaboratóriumok, valamint az előadótermek lineárisan épülnek, mindegyik tömb 10 A végleges, megvalósításra kerülő terv makettja