Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Kásáné Csapó Katalin: Csupa merő szerelem, csupa incselkedés

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Üdvözlet Moszkvából „ Tisztelt Szerkesztőség! Nagy érdeklődéssel olvastam az 1985. évfolyam 9. számában közölt cikkeiket. Régóta érdeket az önök gyönyörű országa. Eddig két alkalommal, legutóbb 1985 augusztusában jártam barátaimnál, Budapesten. Nagy érdeklődéssel olvasok mindig Budapest fejlődéséről, problémáiról, különösen az oktatással és a kulturális élettel összefüggő kérdésekről. Tetszenek a budapesti középiskolákról írt komoly eszmefuttatások. Bár jómagam nem vagyok pedagógus, mégis magaménak érzem ezeket a kérdéseket, hiszen a mi iskoláinkban is most folyik az oktatási reform végrehajtása, mellyel nekünk is számtalan gondunk van. így nekünk, szovjet olvasóknak érdekes és fontos megtudnunk, miként dolgoznak magyar kollégáink. Huszonkét éves vagyok, a moszkvai egyetem bölcsészkarán végeztem, filozófiával foglalkozom. Magyarországgal már tizenegy éves koromban kapcsolatba kerültem úgy, hogy úttörőkkel leveleztem. Azóta a levelezésből szoros barátság lett, sok barátom van Budapesten és más magyar városokban. Folyóiratuk segítségével magyarul is tanulok. Nagyon szeretnék olvasni lapjuk hasábjain a főiskolákról, az ifjúság esztétikai neveléséről, a kultúra és a művészet híreiről, az ifjúság kapcsolatáról a színházzal, a zenével. Különösen érdekelne a nevelőotthoni és a családon belüli gyermeknevelés. Hálás vagyok önöknek azért a nehéz és szép munkáért, amelyet végeznek. Köszönettel küldöm üdvözletem. Szvetlana Gorskova (Moszkva, 127577, ül. Dekabrisztov d. 1-170)" Köszönjük a levelet és az üdvözletet, mely megerősít bennünket abban, hogy a nevelés kérdése meg az iskolaügy mindenkor, de különösen napjainkban a társadalom alapvetően fontos problémája nálunk éppúgy, mint más országokban. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert van olyan olvasónk, aki éppen az említett számunk kapcsán szemünkre hányta, miért foglalkozunk oly bőven az oktatás és a nevelés kérdéseivel. Természetesen nem feledjük, hogy a főváros lapja vagyunk, témakörünk széles, éppen ezért nehéz a válogatás, a kiemelés, a megfelelő hangsúlyok, arányok megtalálása, kialakítása. Ebben olvasóink kritikus: elismerő vagy elmarasztaló véleménye, tanácsa egyaránt segíthet. Az emlékezés kihagyásai Dr. Kozma Zoltán (1027 Budapest, Varsányi I. u. 15.) leveléből idézünk. „Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuknak indulása óta olvasója vagyok, mindig igényes, értékes lapnak tartottam. Most azonban egy súlyos tévedésre kell felhívnom figyelmüket. Az 1985/8. szám 21. oldalán Rege Sándor riportjában — Ott, ahol a 6-os megáll — Holczer László kalauz elmondja, hogy 1943. augusztus 27-én lépett be a Beszkárthoz, és hozzáfűzi: „Akadt szép számmal a jelentkezők közt állástalan diplomás orvos, ügyvéd..." Ez nem igaz. 1943-ban a háborús konjunktúra (országmegnagyobbítás, hadiipar, katonai szolgálat) miatt már nem voltak állástalan diplomások." Ezt levélírónk mint akkori Beszkárt tisztviselő is állítja. Minden bizonnyal joggal. Hiszen az első világháborút követő nyomorúságos évek után a nagy gazdasági válság, mely végigfutott az egész világon, a harmincas években hazánkban az ipari munkásságot, a parasztságot és a pályakezdő értelmiséget embertelenül nehéz helyzetbe taszította. Az életkörülmények csak 1936, de inkább 1938 után kezdtek javulni a levélírónk által ismert okokból. Hogy a javulás ára mi lett, az ismeretes. De tény, hogy az ÁDOB, a havat lapátoló doctor iurisok emléke tovább él, lassan-lassan sémává válik. És így, a történelmietlen hivatkozással elveszti igazságértékét. Ezért mutat túl a megjegyzés a konkrét, nem is annyira lényeges eseten, mert a múltat egyfajta skatulyában tudja csak szemlélni, ábrázolni. Vagyis: minden király, minden nagyúr kizárólag a nép elnyomója, minden polgár kizsákmányoló. Illetve — újabban — a valóban népelnyomókról, kizsákmányolókról kialakított másik séma: milyen emberiek, népszeretők stb. Mindkét szemlélet igaztalan és veszélyes. Most, a visszaemlékezések dömpingjét éljük. Mindannyian érezzük, kritikusan kell kezelnünk ezeket az írásokat. Illyés Gyula is erre figyelmeztet egyik hátrahagyott esszéjében. „Legyünk óvatosak. Életünk magaslatairól hátratekintve tapasztalhatjuk, hogy emlékeinek javát mi magunk gyártjuk: értve rajta, hogy mi kerekítjük szemléltető egésszé. Tetszelgésből főleg... Magunk sem gondoljuk, milyen mélységesen a társadalom képződményei vagyunk. Képet rajzolunk magunkról, embertársainkról, s egyszerre csak hús-vér szerint is azzá a képpé válunk. Illetőleg az él helyettünk... ...izgalmas és tanulságos volna kibontani...a rejlő emlékeket. Ez leplezné le rajtunk a sors munkáját, vagyis azt, hogy mi módon lettünk azok, amik vagyunk. Ezt ígérik az önéletrajzok. ígérik, de alig-alig képesek véghezvinni. .. .Mert ha az ábrázolt dolog nem is, az ábrázoló lelkület közben óhatatlanul megváltozott. Nem lehet kétszer belelépni ugyanabba az emlékezetpatakba sem. Mert hisz elkerülhetetlenül megváltozik az ábrázolásnak a célja és körülménye... Áll önmagában tényként az emlék, de valahányszor képet adunk róla, akaratlanul is másmás oldaláról mutatjuk meg őt magát is." A fenti gondolatokhoz kapcsolódik dr. Halabuk Józjsef (1011 Budapest, Farkasbírq u. 18. sz.) levele. Ő is régi olvasónk, s érzékeli a lap szerkesztési alapelveinek változásait. „Azt azonban nemigen lehet szükségszerűnek tartani, hogy az említett változásokkal párhuzamosan egyre jobban csökkenjen a korszerű történettudományi (kritikai) szemlélet érvényesítésére és a (város)történeti adatok közlésére való törekvés" — jegyzi meg számos gondolatot fölvető levelében, melyhez szeptemberi számunk egyik glosszájának (Szálé László: Történelmi légypiszok) a Várra vonatkozó kitétele adta az indítékot. Óv a történelmietlen összehasonlításoktól, attól, hogy a műemlékek értékét a helyreállításukra költött összeg nagyságával állapítsuk meg, ne a valós történelmi, művészettörténeti értékük alapján. Figyelmeztet: általánosságokkal nem lehet igaz képet rajzolni sem a történelemben szereplő osztályokról, sem azok képviselőiről. Levelében számos olyan megfontolandó szempont, tanács, sőt, vitára ingerlő kitétel van, melynek ismertetésére, megbeszélésére e rovat keretében nem vállalkozhatunk. Megfogadjuk viszont befejező sorait: ,, A jószándékú mondanivaló is ellentétbe csaphat át, ha mellette nem a korszerű és tudományos eszközök felhasználásával történik az érvelés. Áll ez a publicisztikára is." Közlekedési park Úgy érezzük, a következő levélhez szükségtelen bármiféle megjegyzés. „Tisztelt Szerkesztőség! Barátaim, szüleink és a magam nevében szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik felépítették az I. kerületben, a Nap-hegy oldalában a közlekedési parkot. Kitűnő hely játékra, kerékpározásra, s közben tanuljuk a közlekedés szabályait. Olyan, mint az igazi. Még a lámpák is világítanak. Tisztelettel: Bán Dávid (ált. isk. V. oszt. tanuló)" Ismét a kenyér Molnár Zsuzsanna budapesti olvasónk levelét megjegyzés nélkül, de a megfontolás igényével közöljük. „Itt volt a hármas ünnep, s megint botrány volt a kenyérrel. Mindenki nyilatkozik, keresi a baj hátterét, és senki se akarja belátni, hogy a sütőipar nem hanyagságból képtelen ilyenkor biztosítani az ellátást. Nem akarjuk észrevenni, hogy meztelen a király: vagyis a sütőipar, a szállítás és kereskedelem nem tud megbirkózni az ünnepek előtti napra összetorlódott igényekkel, a lakosság hisztérikus vásárlásával, s mégcsak nem is a fővárosiakról van szó, hanem a több százezer ingázó is két három kenyérrel utazik haza. A megoldás? Talán furcsa, de szerintem ésszerű: ne legyenek összevont ünnepek, áthelyezett vasárnapok, péntekre tett szombatok. A háziasszonyoknak ez több munkát jelent, mintha dolgoznának. Ahol van családi élet, ott van hármas ünnep nélkül is, ahol nincs, ott adhatnának harminc napot, úgyis hiába. Untig elég a kétnapos ünnep. Egyébként is ma már ott tartunk, hogy péntek délután alig lehet valamit elintézni, szombaton már meg se lehet halni a kórházakban, de szülni se nagyon. Hova vezet a kötelességnek, a munkának ez a semmibe vevése?" Török világ Magyarországon a festészetben Értesítjük olvasóinkat, hogy szeptemberig valamennyi számunkban közlünk egy-egy, a török elleni harcot ábrázoló képet. Ezzel egyaránt szeretnénk szolgálni a történelmi és a képzőművészeti érdeklődést. 96