Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Dr. Buza Péter: Lófrálunk a régi Pesten

-Lófrálunka regi Pesten Egy célba ért és egy célt tévesztett golyó Jeles ácsmesteré volt az Arany János és Akadémia utca sarkán ma is álló reprezentatív palota telke, de az impozáns házat, amelynek oldalhomlokzata is pompás és elegáns alkotás, nem az ács, Kardetter Tamás építette. Ő ugyanis 1873-ban eladta az ingatlant — kereken százezer bécsi forintért — a gazdag bankárnak, Wodianer Rudolfnak, s ezután nőtt ki a földből a ragyogó épület. Nem egészen húsz esztendeig szolgálta első tulajdonosát, aki egy rosszul sikerült üzletet követő visszavonulása során kénytelen volt áruba bocsátani a remekművet. Wodianer országlásának idején történt, hogy beszállásoltak ide egy felettébb érdekes intézményt, a Bachkorszak városi rendőrségét, élén Prottmann úrral, aki arról volt híres, hogy a rebelliónak még az árnyékát is megpróbálta kiűzni a bűnös város minden zugából. Érdekes és jellemző esetet jegyzett föl Degré Alajos, a márciusi ifjak egyike, a nagy idők megbízható emlékezetű krónikása a rendőrhivatalnok szelleműző igyekezetéről, amely korlátolt ostobaságáról is hiteles bizonyítványt állít ki. Történt akkoriban, hogy a Nemzeti Színház műsorára tűzte a Báléj című darabot, amely a merénylet áldozatául esett svéd királyról, III. Gusztávról szólt. Lévén történelmi dráma, többékevésbé a históriai tényekhez igazodott a dramaturgia: a darab csúcspontjaként, egy bál éjszakáján merénylők rohantak rá a királyra, s halálosan megsebesítik. De nem Pesten! Itt aztán nem lesz királygyilkosság! Prottmann rendet csinált a történelemben... Leleményes színpadi rendelőként mutatkozott be a premieren: amikor a merénylő előrántotta tőrét, hogy a despota szívébe mártsa — pontosan úgy, ahogy annak idején az igazi históriában egy megsértett svéd nemes, Anckarström meg is tette —, minden irányból titkosrendőrök rohantak be a színpadra, lefegyverezték az összeesküvőket, s a király — nem úgy, mint a messzi északon, ahol nyilvánvalóan nem álltak hivatásuk magaslatán a rend őrei — megmenekült. Az ember csak azt sajnálja, hogy Prottmann úr nem szolgálta magát III. Gusztávot is. Mert ha így lett volna, a gyűlölt despota bizonyára túléli 1792. március tizenhatodikát, a végzetes álarcosbál éjszakáját. S lehet, hogy ez a kö-SAJDIK FERENC rajzai rülmény nagy hatást gyakorolt volna a térség történelmének alakulására. 1856-tól már nem Wodianer-, hanem Batthyány-palotaként emlegetik a pestiek az Akadémia utca hármat. Ez az állandóság időszaka: a grófi család 1894-ig birtokolja az ingatlant. S aztán újra a diadalmaskodó finánctőke következik: Deutsch Lajos költözik be a sarokházba. Első dolga, hogy carrarai márványból kandallót faragtat az emeleti táncterem pompáját emelendő. Hónapokig sürögnek-forognak a mesterek a palotában. Megkopott szépségét hozzá kell igazítani a Haas és Deutsch cég beltagjának tekintélyéhez. A nagyszerűen prosperáló építési cég beltagja azonban hibázott, nem tétette el magának spirituszban Prottmannt, sőt utódainak szolgálatait igénybe venni se törekedett. Pedig a hajdani rendőrfőnök a kellő időben bizonyára kiugrasztott volna a márványkandallóból legalább két rátermett ügynököt, hogy lefogják a gyilkos kezét. Egy elbocsátott tisztviselőről van szó, Jólészi Chászár Károlynak hívták, ő tett pontot egy virágzó korszak végére: pisztolygolyó, közvetlen közelről leadott lövés végzett a gyűlölt cégfőnökkel. Nem sokkal később megjött a csőd is. A bankok, amelyekkel korábban oly sok üzletet bonyolítottak le Haas és Deutschék, nem segítettek. Pedig az utakat, vasutakat, középületeket, bérkaszárnyákat finanszírozó grandiózus vállalkozás akkorra már egyike volt a leghatalmasabbaknak az országban. Jólészi Chászár Károly golyója nagyot fordított a szerencse kerekén. Attól fogva sűrűn váltották egymást a házban is a legkülönfélébb intézmények, napjainkig több mint egy tucat gazdája volt az épületnek. Működtek itt bankok, jó-73