Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - A Budapest melléklete: Bács-Kiskun megyei körkép

Bács-Kiskun megye másik idegenforgalmi főútvonala a Duna bal partján vezet Kalocsán át Bajáig. Felfűzve rá, mint egy paprika­íüzérre a Petőfi-emlékhelyek — Szalkszent­márton, Dunavecse —, s Nagy Lajos szülő­faluja, Apostag. Kalocsa barokk egyházi emlékeivel, egye­dülálló népművészetével, paprikamúzeumával történelmi hangulatú város. Főutcájának vé­gén magasodik a huszadik századi művészet jelképe, a Schöffer-torony. Tükrei és lámpái a forgalom ritmusának megfelelően mozognak. A Duna mente másik gyöngyszeme Baja. Fiatalos iskolaváros és nagy hagyományú kul­turális központ, utcái, terei mediterrán hangu­latot idéznek. A Vén-Dunán, a kisebb folyó­ágakon eleven vízi élet zajlik. A Petőfi-szige­ten, a Hotel Sugovica körül sportpályák, jachtkikötő, fedett uszoda, s az egyik legszebb hazai kemping. A bajai víziparadicsom évről évre új lehetőségekkel gazdagodik. SZOBBOK, TAVAK, GYÓGYFrBDŐK V megye többi tájegysége is sokféle látni­valót kínál az ide utazóknak. Kiskőrösön, Petőfi szülőháza mellett, megnyílt a költő fordítóinak emlékparkja, s nemrég avatták fel Szendrey Júlia egészalakos szép szobrát. A város határában található a Dankő-villa, ahol emlékkiállítást rendeztek be. Sajátos színfoltot jelentenek az idegenfor­galmi térképen a fürdésre is alkalmas szikes tavak: a soltvadkerti Petőfi-tó, a Halas mellet­ti Kunfehértó, és a legismertebb, a Dunapataj hatérában levő Szelídi-tó. Forró nyári napo­kon a fürdőzők, kempingezők ezrei találnak itt felüdülést. Mivel kisebb forgalmú utak mentén fekszenek, a kerékpáros turistáknak is kedvelt úticéljai. A Duna—Tisza közén eddig egyetlen termál­kút vizét nyilvánították gyógyvízzé, a kiskun­halasit. Dávodtől a már említett Tiszakécskéig sok helyen tör fel a föld mélyéről ez a termé­szeti kincsünk. A közelmúltban felgyorsult a megyei termálprogram, több helyen befejezésé­nél tart a gyógyhatást bizonyító vizsgálat. Kis­kunmajsán, Kiskunfélegyházán nagy lendü­lettel folyik a termálvízre alapozott fürdőhe­lyek kiépítése. HA MEGISMEB - VISSZATÉB A Pusztatourist a szervezett programok széles skáláját kínálja az ide utazó hazai és külföldi vendégeknek. Kulturális és szakmai ajánlatunkban szerepel a látogatás a kecske­llajósi pinccíalu méti óvónőképző intézetben, s az ismerkedés a gyümölcstermesztéssel és a lótenyésztéssel a Magyar Szovjet Barátság Termelőszövetkezet­ben. Kecelen a kettősfogathajtás fortélyait sajátíthatják el a jelentkezők. Solton lovasbe­mutatón és pincelátogatáson, Harkakötöny­ben halászléfőzésen, Szeremlén csárdásverse­nyert vehetnek részt vendégeink. A Bugacra kiránduló csoportok pedig az autóbusz helyett választhatják a gőzmozdony vontatta nosztal­giavonatot is. S aki már látta, hogyan dolgoznak a kalo­csai pingálóasszonyok, megfordult Orbán­napkor Hajóson, végignézte Tóth Menyhért fehérizzású képeit — egyszóval megismert bennünket, az rendszerint többször is visszatér a Duna—Tisza közére. Próbálja meg ön is! Soltvadkert, Szakái Panzió Pusztatourist 23 PAPRIKAFÜZÉR ÉS VÍZIPARADICSOM

Next

/
Thumbnails
Contents