Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Lőrincz L. László: Megérkezés Budapestre, Anno 2086

UTAZZON VELÜNK — a Budapesti KözlekedéSKVállalat járművein Az idestova száztíz éves Fogaskerekű Vasút megnyitásának centenáriumára a pályát felújították, a kocsiparkot teljesen kicserélték. A Széchenyi-hegy és a Szabadság-hegy tá­ján lakóknak, illetve az ott dolgozóknak a fogaskerekű naponta igénybe vett tömegköz­lekedési eszköz. A főváros más részein élőknek és Budapest kül- és belföldi vendégeinek viszont remek kirándulási lehetőséget kínál — egy autóbuszjegy ellenében. Az egyszerre 250 utast befogadó, 15 percenként induló szerelvények nagy ablakaiból csodálatos kilá­tás nyílik a Duna két oldalán elterülő fővárosra. A fogaskerekű első szerelvényét a Városmajorból 4 órakor, az utolsót 0,30 órakor in­dítjuk. A Széchenyi-hegyről az első vonat 4,25 órakor, az utolsó 0,55 órakor indul vissza a Városmajorba. © MINT INFORMÁCIÓ Korábban az egész hónapban nyitva tartó bérletpénztárakról szólva említettük már, hogy ezek egyben információs szolgálatot is teljesíte­nek. Az itt dolgozóknak az is feladatuk, hogy segítsék a közönséget a főváros közlekedési le­hetőségei közötti eligazodásban, tanácsot adja­nak, ki hogyan érheti el leggyorsabban, legegy­szerűbbben utazási célját, s tájékoztassák az ér­deklődőket a forgalmi változásokról. 42

Next

/
Thumbnails
Contents