Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Nemeskürty István: Az utolsó tíz év

talmait eltűrnöm. Emellett a magam kincstárát és a ti vagyonotokat évenkénti nagy ajándékokra kimerítettem, a török hadak által országomban véghezvitt pusztításokat és dúlásokat gyakran könnyebben, mint a kár nagyságánál fogva illő lett volna, elnéztem. A hódolat semmiféle jelét sem mulasztottam el kimutatni; követeim által gyakran kinyilatkoztattam, hogy Isten után a szultánnak tulajdonítom szerencsémet. Minden gondomat és igyekezetemet oda irányoztam, hogy barátságát a ti és az egész kereszténység érdekében megőrizzem. Ha nem járok el ily módon, több keresztény országra súlyos szenvedéseket vontam volna; az én romlásom a ti és egész Magyarország veszedelmét idézte volna elő. Miként az orvosok az emberi test gyógyítására óvakodnak mindjárt kezdetben erős szereket alkalmazni: kerülvén a háborút, az ellenségnek, mely fegyverével levert, barátságát minden módon, nagy ajándékok, roppant pénzösszegek által törekedtem megszerezni. Ekként a viszonyokhoz alkalmaztam magam, míg a nemzet némileg felüdül, hajdani fényét, erejét és bátorságát visszanyeri. Nem kell többé haboznunk: ragadjunk fegyvert, nehogy Erdély vesztét és Magyarország végső enyészetét okozzuk. A visszavonulás gyalázatot és romlást hozna reánk; szolgaság és szüntelen rettegés volna sorsunk. Keljünk tehát harcra, tegyük kockára életünket, édes lesz vérünket ontani a hitért, gyermekeinkért és a szabadságért. Igyekezni fogok Isten segítségével vagy visszaállítani a magyar nemzet szabadságát, vagy legalább dicső halállal kimutatni, hogy óhajtottam azt visszaállítani." A kormány e perctől kezdve természetesen számított a török haderő támadására. Ezért olasz mérnököket fogadtak, és erődíteni kezdték Buda várát. Ekkor alakul ki az addig inkább kastély, semmint erőd budai vár déli részének a háború után feltárt, ma jól látható része: falak, bástyák, lőtornyok... A jól végzett munka örömét megérdemelten élvező király elhatározta: megnősül. Zsigmond lengyel király olasz anyától született leányát, Izabellát kérte s kapta feleségül. A Verancsics-évkönyvnek nevezett egykorú krónika szerint: „János király nagy menyekzőt títe Budában, kiben sok magyar urak mind feleségikkel nagy gazdagsággal valának." 1539. március harmadikától állt Budán a lakodalom. A régi Buda utolsó fényes fellobbanása ez: káprázatos tűzijáték, hogy utána annál feketébb legyen a sötétség. Még a francia király is elküldte követét. Ferdinánd is küldött követet a menyegzőre, Nicolaus Salm grófot, aki igen nehezen viselte el a török diplomaták jelenlétét, és alig akarta üdvözölni őket. Ez azonban jelentéktelen incidens maradt csupán, a hangulat fesztelen és vidám volt. I. János is jókedvű, egyelőre nem gondol arra, hogy felesége csaknem harminc évvel fiatalabb nála, hiszen mikor őt 1526-ban királlyá koronázták, még csak hétéves kislány volt. Megérkezett a lakodalomba Istvánffy Pál baranyai nemes is, alispán, negyvenéves férfi, aki 1519-1528 között, a legnehezebb években Itáliában tanult meg utazgatott, 1532-ben pedig barátjával, Perényi Péterrel átmenetileg török fogságba került, és csak nagy üggyel-bajjal, váltságdíj lefizetése ellenében szabadult. Most háromhónapos kisfiát hagyta otthon Baranyában a királyi lakodalom kedvéért. (Ez a csecsemő a későbbi Istvánffy Miklós történetíró, akitől mi is idéztünk.) Az Itáliát járt Istvánffy Pál ajándékot is visz a királynak a lakodalomba: magyarra fordította és versbe szedte Giovanni Boccaccio mester egyik novelláját a meghurcoltatások árán is hűséges asszonyról. História regis Volter az ének címe, magyarul Vol tér és Grizeldisz címen is emlegetik. Az éneket bizonyára lantkísérettel adták elő — nem valószínű, hogy a szerző maga, bár ez sem lehetetlen —, mégpedig az ünnepi műsornak talán mindjárt az elején, tekintettel a rangos szerzőre, aki annyit közöl magáról és a szerzés időpontjáról, hogy „mikor vala jó kedvében, hertelen indula király örömében" — tehát váratlanul kerekedett fel, hirtelen szánta rá magát a lakodalomban való részvételre. Ilyen megjelenés nyilvánvalóan több volt, mint egy uralkodónak kijáró udvariassági gesztus: szavazást jelentett a király politikája mellett. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha helyreállt volna a régi rend. Virágzik a régi Magyarország; Buda várában mulat a király, vele vigad főúri kísérete, s a fiatal lengyel királykisasszony vidám szívvel válik magyar királynéasszonnyá. Török diplomata és német katona, spanyol gróf és francia főnemes, magyar alispán és lengyel udvaronc táncol, nyájaskodik és lakomázik a budai várban, melynek erős falai most már a legkeményebb ostromot is bizonyára kibírják, hiszen a legmodernebb műszaki tudomány szerint építették újjá olasz mérnökök. Mátyás király palotájának még halvánnyá nem fakult freskói, a belső udvarok márványszobrai, az udvari élet örömeit ábrázoló cserepekkel kirakott, színes kályhák még úgy néznek le erre a harsányan jókedvű kavargásra, mint egy reneszánsz festmény hirtelen életre varázsolódott háttere, s csak nagyon figyelmes szemlélő veheti észre a fáklyákkal kivilágított termek árnyékos komor zugaiból előmerengő kaszás csontváz sejtelmes rajzát, a balvégzet düreri szimbólumát, mely oly váratlanul bukkan elő a német mester nyuszikat, táncoló párokat, lakomázó-vigadó nemeseket ábrázoló rajzai közül; váratlanul, de mégsem marad el soha, ott bujkál a rajzok között, mint az apokalipszis négy lovasának sokféleképpen felvázolt látomása. Mire igazán kitavaszodott, mire az utak járhatókká, a hírek és intrikák könnyebben közvetíthetővé váltak, mire a lovagolni vágyó nemesurak kimerészkedtek udvarházukból, hogy szokásos tavaszi kőrútjukon rajtaüssenek a még telet érző szomszéd majorságain: eltűnt a vidám jókedv, gondok és betegségek gyötörték az országot meg a királyt is. János király súlyosan megbetegedett; nem tudni, hogyan és miben, de igen beteg volt hónapokig. Több követ is jelenti ezt kormányának. A király betegsége ellenére komolyan vette a váradi békét. A pápai nuncius, Rorario ezt jelentette a pápának: „Igen jól ismerem János király ügyeit, a törökkel való kapcsolatáról is mindent tudok; ezért az a véleményem, hogy ez az egyetlen mód, mellyel az országát a kereszténység oldalán megtarthatja, mert ez az ország nélküle már rég az ebek harmincadjára jutott volna." Titkára, Mindszenti Gábor leírta a király utolsó budai napját: „Másnap, vasárnap, urunk ő felsége Izabella asszonnyal szent misét hallgatván az nagy templomban, áhétatosan imádkoztak vala; de asszonyunk, királynénk, Jaksith Ilona asszonyommal ő kegyelmével előbb mene ki az templomból nagyon lévén már akkor viselős, és tovább az térdeplést, imádkozást ki nem állván. Kísérte vala ki asszonyunkat, királynénkat kancellárius Werbőczi uram és Eszéki uram, kik midőn kimennének az templomból, és az sok nép látná királyné asszonyunkat jőni, nagy örömhang lőn és kiáltás, mondván: Adja Isten, hogy legyen magyar hazánknak magyar királyfia; ne szoruljunk más nemzetre, és ne haljon ki a magyar vér! így méne haza az Mátyás király palotájába vissza királyné asszonyunk őfelsége; jobban is lőn nemsokára. János király urunk őfelsége ámbár nyavalyás lenne már, de kihallgatta végig az templomban az szent misét; történt vala akkor ily dolog pedig, hogy midőn az pap, budai prépost uram, elvégezné szent áldozatját, és király urunk ő felsége már ki akarna indulni maga is az templomból, a gyertyák egyszerre magoktól kialuvának anélkül, hogy valami szél fútt volna, vagy pedig valaki hozzájárult volna: ezt magam is láttam — nagy csuda dolgot, de mü kegyelmes urunk őfelsége nem láthatta, miért hogy az ajtó felé fordult vala; nem is mondottuk neki soha ez dolgot, mert már erősen elbúsult vala az erdélyi hírek miatt és nyavalyás is vala már, mert 56