Budapest, 1986. (24. évfolyam)
11. szám november - TÉKA
téka Krúdy Gyula a világháború előtti idők kisvárosi, de regényeiben főleg az urbanizálódó fővárosi életmód, életfelfogás és színterek írója és mindentudója is. Fülöp László összegyűjtött tanulmányaiban (Közelítések Krúdyhoz) éppen azt bizonyítja be, hogy Krúdy Gyula nem csak az ábrándos pesti utcák, a szokások, az öltözetek, a kiskocsmák zónapörköltjeinek, a bordélyok zongorái mellett mulatóknak az írója. Fülöp „Az epikus mélyvilágában" — talán legalaposabb tanulmányában — azt mutatja ki, hogy bár Krúdy nem filozofikus alkatú epikus, „közléseinek mégis van életfilozófiai, létbölcseleti sugárzása. A rengeteg részletből végül is kihámozható... bizonyos világképi réteg, mely élethangulati — életérzési sugallatokból... sorsláttató motívumokból, eseményi és jellemrajzi fragmentumokból, narrátori vallomástöredékekből... állítható össze." Fülöp László majd minden tanulmányában egy-egy közhelyszerű szakirodalmi vagy olvasói megállapítást vesz revízió alá — és számol le vele. A nem túl szerencsés című „Változatok a gasztronómiai témára" fejezetben megdöbbentően igazolja, hogy az étkezés hogyan válik Krúdynál az életábrázolás eszközévé. Meneküléssé, pillanatnyi vigasszá; a rendelési játékok mint jelzik az ember beavatottságérzésének egyre szűkebb élettérbe szorulását. A bordélyházak Krúdynál is jelképpé nőnek (mint oly sok századvégi költőnél és írónál), „az élet lealacsonyodásának, az elsivárosodásnak, a morális lesüllyedésnek" a színterei a „valóság valamiféle sűrített jelképévé" válnak. Fülöp pontról pontra bizonyítja, hogy Krúdy látta a „molyette Tabánt" is, csúf és szépség nélküli „valóságmetszeteket" rajzolt a „pesti vásárról", megírta az új, a kapitalizálódó Budapest „józan, üzleties világának" jelenségeit is. (Szépirodalmi Könyvkiadó) CSÁSZTVAY TÜNDE Hasad a tudatom A Magyar Zsebkönyv Kiadó — ha formában el is tér sorozatindító kötetétől (Lévai Béla: Vízválasztó) — ismét jeles újságíró, a szintén Rózsa Ferenc-díjas Gombó Pál Hasad a tudatom című könyvét adja az olvasó kezébe. (Igazán kár, hogy az indító kötetben feltüntetett „Újságíró Könyvtár" alcím lemaradt a borítóról, és a belső címoldalról is hiányzik!) Kicsoda Gombó Pál? A Magyar Sajtó (a Magyar Újságírók Országos Szövetségének a folyóirata — A szerk.) főszerkesztője, az újságíró iskola tankönyvszerzője és az újságíráshoz tehetséget és kedvet érző fiatalok tanítója, az iskola stúdióvezetője. — No és író! A Folyó a hegygerincen című könyve mellett elsősorban szatirikus hangvételű kötetei tették őt ismertté az olvasóközönség előtt: Gombostűhegyre, A mama kerestetik, a Karierológia, a Szigorúan nyilvános! és A siker nem szégyen. A mostani válogatás a szerzőnek az elmúlt több mint fél évtizedes terméséből ad ízelítőt (hét)köznapi életünk és szerepléseink „vitriolosan együgyű" bemutatásával: „...nem leszek ideges — írja Gombó Pál —, mert elhatároztam, hogy alkatilag idegmentes leszek, mert az a legjobb. Teszem azt, bemegyek a közértbe, ahol nincs szalámi, de van tej, jut belőle még a nájlonzacskómba, sőt a kabátomra is, továbbá a pénztároskisasszony beüt még húsz forintot a számlámba, mert az nekik a fizetéskiegészítés. Sokan idegesek lesznek ilyenkor, de én nem, kifizetem, amit kell, letörlöm, amit kell, mert tudom, hogy jobb, mintha a többi sorbanálló megver, amiért kakecolok, ilymódon viszont derűs lélekkel megyek tovább. Ha nem lennék alkatilag idegmentes, minden bizonnyal beleesnék az üzlet előtt húzódó lövészárokszerű úttestfeltörésbe, amelyet közben elvégeztek a közület nevében, azután elvonultak sörözni. Ezt onnan tudom, hogy a bisztrónál hajigálják ki a kezeslábasokba öltözött egyedek a sörösüvegeket az úttestre és nagyot nevetnek, ha egy autó gumija kipukkad. Az autós kulturálatlan, ezért ideges, a közületiek kulturáltak és derűsek, mert tudják, hogy a derű többet ér a legjobb orvosságnál, ami korunk főbölcsessége." Igen, a derű — bölcsesség. Es ez a bölcs derű, ez a derűs humor szövi át meg át a címadó írással együtt mind a negyvenhét csattanós karcolatot, krokit, minigroteszket. Ha például kitöltjük a szerző tesztlapjait, megtudhatjuk: korszerű emberek vagyunk-e, illetve hogyan állunk a sexszel; megismerhetjük a horoszkópunkat és megtanulhatjuk, mi a kreativitás; megtudhatjuk, hogyan halt ki a sárkány, mit csinálnak az emberek értekezleteken, és hogyan kell házat építeni. („Én falazok neked, te betonozol nekem. Én lopom a téglát, csempét, te a cementet, sódert, mi építünk. Ezt az együttműködési formát bejegyzetlen építőipari munkaközösségnek hívják.") Végezetül hadd hívjam fel a figyelmet a kötet talán legragyogóbb, a gyémánt keménységével vágó írására: Tájékoztatás Caesar meggyilkolásáról — és ajánljam ezzel az egészet elolvasásra. B. NAGY JÓZSEF Pesti viccen röhög-e a szultán? Egy indiai — mohamedán stílusú — miniatúrából, egy modern és pikáns szépség fényképéből és egy rajzból montíroztatott össze a Ludas Matyiből közismert Fülöp György könyvének (1001 vicc) címlapja. A rajzon nagyszakállú szultán fogja a hasát a nevetéstől, hiszen Seherezádé minden jel szerint nem Szindbád-történeteket, hanem jó vicceket mesél neki. A szultán füle jellegzetes Fülöpfül: kisebb-nagyobb félkörök rendszere; a művésznek úgyszólván minden rajzán megtalálható, még akkor is, ha majomról van szó. Baj ez? Vannak viccgyűjtemények, vannak karikatúraalbumok. Egy Paul Floraalbumon is el-elmosolyodunk, de — bocsánat — nem röhögünk fel hangosan, mint amikor meglátjuk Fülöp rajzát a koffein delíriumáról, amelyen a kávé szenvedélyes fogyasztója fekete egereket lát csészéin. Grafikai vicc ez a javából! De amúgy az ilyesmi ritkaság a kötetben. Fülöp rajzai némelykor illusztrációk, mint például az Első... sorozat legtöbb darabján. Csakhogy itt is vannak lényeges különbségek: Az első kocsi, amelyen babakocsit látunk, félkörfülű, gügyögő csecsemővel, minőségileg más poén, mint Az első gyerek című; ezen ugyanis postás kézbesíti a gyerektartási felszólítást a házaspár férfi tagjának, míg a nej éppen mellette áll... Úgy mondhatnánk: Fülöp sokszor beéri torzsággal, míg máskor eljut a blődli és a fekete humor lényegesen magasabb szintjére. Fülöp tehát vicceket mond, illetve rajzol, és mivel ebből egyáltalán nem csinál titkot — lásd a könyv címét! —, mélységesen igazságtalan volna a filozofikus karikatúra erényeit kérni számon rajta. Megkérdezendő viszont, hogy kinek a nevében viccel? A vicc ugyanis bonyolultabb irodalmi műfaj, mint hinnénk. Freud szerint a trágárság helyettesítője — de ennél több. A viccben, hogy úgy mondjam, osztályálláspont, rétegszemlélet fejeződik ki. Chaplin szerint az erkélyen fagylaltozó hölgy lecsúszó fagylaltja csak akkor vicces, ha előkelő úr nyakába pottyan és nem egy tüdőbajos öreg koldusasszonyéba. A vicc a lent levők, az elnyomottak szemszögéből nézi és ábrázolja a világot; a fönt levőknek ritkán van humorérzékük, és többnyire illetlennek tartják a hangos nevetést. Kinek a nevében viccel Fülöp Gyögy? Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a pesti átlagpolgár nevében, mely átlagpolgár ma már igen kevéssé különbözik Pécs, Debrecen vagy Miskolc átlagpolgárától. Például: Sikerélmény című rajz, vigyorgó filmrendező ugrál a mozi előtt. Szöveg: „— Hurrá, találtam egy nézőt, aki megértette a filmemet." Egy másikon a leendő filmrendező — mosolygós, majomfülű kisfiú — papírrepülővé hajtogatott tízeseket (elég régi rajz lehet) meg húszasokat dobál ki az ablakon. Vagy: a tévében kommentárt olvasnak, a család ásítozik. A vezércikkolvasás is álomkórt okoz. A „törpebútor" csak a hüvelykmatyinak jó stb. Ez bizony amolyan közhelyvicc, a kocsmapult mellett ácsorgók álláspontja: a rendezők csak dobálják a pénzt, a modern bútorra nem lehet ráülni, a tévében csak a duma... És valóban kevés a jó kommentátor, az új bútorok minősége iszonyatos, a filmrendezők nem érdekeltek annyira a takarékosságban, mint az összetéveszthetetlen formanyelvben — csakhogy itt komikus színben tűnnek fel a modern lakberendezés, film vagy értékes politikai-gazdasági elemzés jó vonásai is. Ezzel a szemlélettel nemigen tudom magam azonosítani. Ám amúgy minden tiszteletem a szerzőé, aki szituációit és poénjait nem gyűjtötte, hanem nagyobbrészt maga ötlötte; aki kedves kollázsokkal tette érdekesebbé a rajzos oldalakat; akinek bökversei néha a nagymesterhez, Romhányi Józsefhez méltók; akinek olyan leleményei vannak, mint a vörös róka előléptetése ezüstrókává, a folytonos frakkprotokollról panaszkodó pingvin vagy az új státusszimbólumok: sejkéknél hárompúpú teve, sárkányéknál kilenc fej... Nem folytatom: Fülöp könyvében igen sok kitűnő — és gyakran komolyan veendő! — vicc található. — Hogy ez mind az 1001-ről nem mondható el, az bizonyos. De gondoljuk meg, hogy az átlagos átlagpolgártól mennyivel kevesebb telik... (Lapkiadó Vállalat kiadása) SZÉKELY ANDRÁS 46