Budapest, 1986. (24. évfolyam)

10. szám október - POSTA

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Közeli barátok A jóbarát, ha messze él, akkor is közel van. És a Budapest olvasóinak a tábora egyre több ilyen, tőlünk messze élő, mégis közeli jóbaráttal gyarapodik. Üdvözlő sorokkal, városunkra, hazánkra vonatkozó megjegyzésekkel, tanácsokkal keresnek fel bennünket Svájcból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Svédországból, az Egyesült Államokból, Csehszlovákiából, Romániából, Lengyelországból; Izraelből is kaptunk már levelet egy ott élő, magát mindmáig magyarnak valló, egykori honfitársunktól, amely azt bizonyítja, hogy a szülőföldtől nem lehet elszakadni. De a legtöbb levél írója nem magyar, tehát az érdeklődés ösztönzője nem a szülőváros szeretete, emléke, hanem országunk, társadalmunk, múltunk és jelenünk értékei, eredményei, ezeken belül a főváros — s mindaz amit ez a szó, fogalom magában foglal — érdekli határainkon túli olvasóinkat. Mi, magyarok, hajlunk a végletekre. Elég a nemzeti gyászhoz egy futballvilágbajnokság, aztán egy kicsinyke eredmény, s máris fennen lobognak nemzeti önérzetünk örömtüzei. Hol túl-, hol alábecsüljük magunkat, lehetőségeinket. Az elmúlt években inkább az utóbbi volt jellemző ránk. Anélkül, hogy még a magunk területén is az aránytévesztés hibájába esnénk, leszögezhetjük, azért valamit mégis jelentenek, jeleznek ezek a baráti levelek. Megírásuknak nagyon sokféle oka lehet, s lapunk csak egy résztényező az okok között. Bárhogyan van is, örülünk a bizalomnak, és igyekszünk rászolgálni. Lapunk barátai között külön üdvözöljük szovjetunióbeli olvasóinkat. Ők vannak a legtöbben, hozzájuk orosz nyelvű betéttel jut el a Budapest, így a megértésnek nincsenek nyelvi akadályai. Derekasan ki is használják ezt az előnyt, számos érdeklődő levéllel keresnek meg bennünket. Szinte kivétel nélkül mindannyian a személyes kapcsolatot szorgalmazzák, magyarokkal szeretnének levelezni. Külön öröm, hogy a levélírók között egyre több a fiatal. A magunk részéről igyekszünk elősegíteni a mindnyájunk számára hasznos és gyümölcsöző kapcsolatok létrejöttét, kérjük magyar olvasóinkat, írjanak az alábbi címekre. Orosz nyelven leveleznének: A Leningrádi 10. sz. Szakmunkásképző Intézet tanulói hasonló budapesti oktatási intézmény fiataljaival. 195220, Leningrád K-220; ul. Gzsatszkaja 7. CPTU No 10. Ciganov Alekszandr: huszonöt éves, a zene és a sport érdekli. 115563 Moszkva; Orehovij bulvár 25. kv. 318. Oszicsenko Dimitrij: középiskolás. 342130 Donyeckaja obi.; Volodarszkoje; ul. Karla Marksza 27; kv. 8. Szlatyin Vjacseszlav: középiskolás. 342130 Donyeckaja obi.; Volodarszkoje; ul. Karla Marksza 27., kv. 6. Vinogradova Szvéta: tizenkét éves 192212 Leningrád; ul. Budapestszkaja 15. kor. 2, kv. 15. Gugj Anja: tizenhárom éves. 192212 Leningrád; ul. Basszejnaja 97, kv. 1. Filippova Vika: tizenhárom éves. 192212 Leningrád; ul. Budapestszkaja 15, kor. 2, kv. 15. Kuznyecov Szerjozsa: kilencéves. Komi ASZSZR; 167011 Sziktivkar — 11; ul. Vosztocsnaja 59. A Komi ASZSZR fővárosának 14. sz. iskolájának a 3. osztályából. Vagyis komi (zűrjén) rokonaink földjéről. Komi ASZSZR 167000 Sziktivkar; ul. Ordzsonikidze; 14. sz. Puskin iskola, 3/b. osztály. Szergejev Georgij Petrovics: huszonhárom éves testnevelési főiskolás. 355044 Sztavropol; Szport-Panszionat „Olimpia"; pr. Junosztyi 1. Kurocskina Olga Ivanovna: harminckét éves, a Balett Intézet zongorakísérője. Férje a szakszervezet központjában dolgozik, tízéves fiuk van. Egy magyar családdal szeretne levelezni. 115533 Moszkva; Nagatyinszkaja naberczanaja 28-190. Griscsenko Szergej: huszonegy éves szakmunkás. 194354 Leningrád; a/ja 518. Magyarul szeretnének levelezni: Jaró Anikó: tízéves. Szovjetunió, Kárpátontúli terület, Beregszászi járás; Gát, Lenin út 29. Sass Erzsébet: tizenöt éves. Szovjetunió, Kárpátontúli terület, 295433 Munkácsi járás; Barkaszó, Csendes u. 7. Végül pedig — vállalva az aránytévesztésnek, önmagunk túlbecsülésének a kockázatát — idézünk Szergej Griscsenko leveléből: „Nagyon érdekelnek az idegen nyelvek, az irodalom és Magyarország. Ez utóbbiban nem kis szerepe van a Budapest című lapnak, melynek 1980 óta rendszeres olvasója vagyok. Véletlenül találtam rá az újságosnál, a mutatós külső hívta fel a figyelmemet. Nagyon megtetszett, bár az orosz nyelvű melléklet kiállítása — enyhén szólva — nem túlságosan vonzó. Azóta több ízben változott a folyóirat külseje, ára, de nem változott érdekes, eleven tartalma, stílusa. így én változatlanul szeretem Budapestet, amelyet az önök lapját olvasva, nem lehet nem szeretni." A Tabán a tv-ben Többen említették dicsérőleg a televízió Tabánról szóló adását, melyet a Budapest titkai sorozat keretében 1986. július 5-én este láthattunk az egyes műsoron. Ez a legendás városrész már eltűnt. Sokféle, sokat vitatott terv született megmentésére, majd arról folyt a disputa, mi kerüljön helyébe. E sorok írójának szilárd meggyőződése: szerencse, hogy mindegyik terv kudarcot vallott, egyetlen „magasba törő" elképzelés sem valósult meg. Talán kegyetlen volt a bontás, és helyenként nem is indokolt, ám nem lehet azonossági jelet tenni Óbuda több helyének meggondolatlan be- és újjáépítése és a Tabánnal történtek közé. Óbudán a szorongató lakáshelyzet kényszerítette a tervezőket, hogy mellőzzenek sok mindent, és otrombán beletiporjanak a városképbe. A Tabánnal más volt a helyzet. Itt egy darab múlt — ha úgy tetszik: romantikus múlt — maradt fent szinte a város közepén. „Köröttem — esős vízfestmény — Tabán" — mondja a költő, és így szép is az emlék. A valóság azonban az utcán folyó szennyvíz, a piszok volt, éhes kutyák, éhes emberek kóboroltak, dolgoztak, kínlódtak ezen a jórészt nyomortelepekből álló városrészben, ahogy akkoriban Budapest és az ország más területein is hasonló volt a kép. És ha a bontás után felépítik az új, a „merész álmok" Tabánját? Felhőkarcolókat a Naphegy mellé, a Vár tövébe? Hogy az eget se lehessen látni? így legalább kinyílt a táj, fák, virágok fogadnak, télen szánkózó gyerekek. És maradt az emlék, a költőé, Virág Benedeké is, aki még: Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát, s lúdtollal körmölt magyar éneket Sokszor megállok most, hol ő lakott rég, s alázatos és magamba szálló lélekkel kérdem, mi maradt belőle? Egy kis küszöb s egy villamos-megálló. ^Kosztolányi Dezső: Ének Virág Benedekről) Ma már a villamosmegálló sincs meg, de a feltételezett küszöb előtt áll a költő emlékére állított szobor. A Tabán emlékét pedig segített megőrizni a tévének ez a szép, ízléses összeállítása. Elismerő visszhangként soroljuk fel a készítők, közreműködők nevét: Czabarka Péter, Herczeg László, Jeszenszky Ágnes, Kígyós László, Kuczka Judit, Mécs Károly, Szakály István. Lapunk az előző években ugyancsak többször foglalkozott a Tabánnal: 1981/7. A Tabán a századfordulón; Klösz György fényképei; 1983/7. Vörös Károly: Tabáni epilógus; 1984/2. Gyáni Gábor: A Tabán utolsó lakói. 48