Budapest, 1986. (24. évfolyam)

10. szám október - Dr. Radó Dezső: Nehéz ma fának lenni

NEHÉZ MA FÁNAK LENNI A beton es a fa harcából az esetek többségében a beton kerül ki győztesen. Ennek az egyoldalú küzdelemnek az az oka, hogy a be­ton mellett érvek és érdekek harcolnak, a fák mellett viszont csak az érvek. A küzdelem akkor válna egyenlővé, ha a fakonfliktus­ban a fák fegyverzete kiegészülne az érdekekkel is. A fák, szerencsés vagy szerencsétlen sorsuktól függően, megélhetnek tíz vagy akár ezer esztendőt is. Utóbbira példa a Borsod megyei Ziliz ezeréves tölgye, míg Göcsejben két ötszáz éves gesztenyefáról is tudunk, Boncodföldén és Nagykuta­son. A budapesti nagy öregek: a közel kétszáz éves japán akác a Vár rondellája előtt meghatározó városképi elem, a ha­sonló korú magyar kőris a városmajori templom előtt és a korelnök: a Roosevelt téri akác. Ez utóbbit 1789-ben ültették egy fasor részeként jelenlegi helyére, és a mai Nyugati pályaudvar környékén volt Schulek-féle faiskolából származik. Te­kintve, hogy a faiskolai fák rendszerint 3 évesek, a Roosevelt téri akác most tekint­hető 200 évesnek. Ha látással, érzésekkel és indulatokkal ruházzuk fel a fákat, ak­kor a Roosevelt téri akác láthatta a Lánc­híd megnyitását és a Tudományos Akadé­mia hivatalába igyekvő Arany Jánost. Budapest fasorainak 557 602 példánya nem tartozik a szerencsés sorsúak közé. Nehéz ma fának lenni a betonrengeteg­ben! A fák egy részét kitörik, kivágják, agyonsózzák, elgázosítják (gázcsövek szi­várgása), de legfőképpen tönkreközleke­dik. Vizsgáljunk meg egy védett fasort a II. kerületi Vörös Hadsereg útján 1986. július 31-én, csütörtökön. Az 1101 darab, főleg vadgesztenyékből és részben japán­akácokból álló fasor út melletti vadgesz­tenyéi az adott időpontban már nagyrészt elbarnultak, lombtömegük 20-25 százalé­kát már lehullatták, normális körülmé­nyek közt élő társaik két hónappal későb­bi, szeptember végi állapotának feleltek meg! Ugyanezen fasor úttesttől távolabbi vadgesztenyéi épek voltak, haragoszöld színűek, az őszi színeződés leghalványabb jelei nélkül. A jelzett napon 14 és 15 óra között 1321 gépjármű haladt át az útvo­nalon, és ezalatt kibocsátott — 1 kilomé­terre számítva — 44 kg szén-monoxidot, 1,1 kg kén-dioxidot és 1,65 kg nitrogén­dioxidot (ez utóbbit az orvosok rákkeltő­nek minősítik). Egy nap alatt a kibocsátás körülbelül tízszeres, a vegetációs időszak alatt pedig a fasor 1 kilométerére 72 500 kg szén-monoxid, 1800 kg kén-dioxid és 2720 kg nitrogén-dioxid jut. Kétütemű motorok esetében hozzászámítandó még 24 1300 kg elégetlen szénhidrogén is, amely filmszerűen, vékony rétegben eltömi a sztómákat — a növények légzőnyilásait —, így a leveleket valósággal leperzseli. Gyakorlatilag azonos vizsgálati ered­ményeket kapnánk más fafajokkal, és a pesti oldalon is. Ha eltérő mértékben is, de minden fafaj érzékeny a város ártalma­ira, az pedig végképp közömbös, hogy a vizsgálatokat Pesten végezzük, avagy Bu­dán, mert utóbbi laksűrűsége már csak 2,5 százalékkal kisebb Pesténél, néhány év múlva pedig meghaladja azt. A vizsgá­lat leglényegesebb eleme, hogy a megdöb­bentő mennyiségű káros széndhidrogén­származék nagy részét a fák az emberek helyett vállalják magukra! Megkapják ezenkívül a levegőben lévő port, kormot és egyéb szilárd szennyező anyagokat is, amelyek jelentős része a mi tüdőnk he­lyett a fák levelein köt ki. Hogy mennyit vállalnak magukra a szennyeződésekből, az a fák számától, lombtömegüktől és el­helyezkedésüktől függ. Ezért nem vigasz­taló, ha egy ötvenéves belvárosi fa helyett kiültetnek néhány négyéves fát valame­lyik lakótelepen. Az előbbi terjedelme 80 lombköbméter, az utóbbi egy példányá­nak negyed lombköbméter. Az előbbi porlekötő kapacitása több mint 300 kg, míg utóbbié 1 kg egy vegetációs időszak alatt. Természetesen nem fejezhető ki min­den számokkal. Nem számszerűsíthető az esztétikai élmény, amit a szép fa ad az alatta sétálóknak. Sétálni ugyanis csak fa­sorban lehet, a fa nélküli utca viszont csu­pán közlekedésre szolgáló cső. A fasor esztétikai hatását nem kizárólag meg­nyugtatóan zöld lombtömegével adja meg, hanem azzal is, hogy az építmények merev vonalrendszerét szeszélyesen elága­zó ágaival feloldja. A fasori fák kiemelik az épületek szépségét, ezért nem véletlen, hogy fényképészek, operatőrök sűrűn foglalják képeikbe az ábrázolni kívánt épület elé belógó ágakat. Más esetekben a csúnya házakat a fák lombjai jótékonyan eltakarják. Gondoljunk csak a Roosevelt tér nyomasztó zöld épületére, amelyet csupán a tér növényzete tesz némileg elvi­selhetővé. Miért pihentető a fák alatt tartózkod­ni? Mert érzékszerveinket a szokásostól eltérő hatások érik. Szemünket pihenteti a zöld lombtömeg, hallószerveinkre jóté­kony hatással van a lombok zizegése és a madárfütty, közérzetünket pedig javítják a jótékony klimatikus hatások, mint a pá­rásabb levegő, kiegyenlítettebb hőmér­séklet. Ugyanakkor a fasorok társadalmi mozgásterek is, amely tényt már Széche­nyi is felismerte. A pesti sétatérért való négyéves fáradozása során (1842—1846) kifejtette, hogy a sétatér nem csupán köz­egészségügyi célokat szolgál, hanem al­kalmas hely az emberi kapcsolatok terem­tésére is. A Széchenyi által kiharcolt és felesége által felavatott sétatér emlékét a Szabadság tér déli részén a Teles Ede által alkotott „Virulj" díszkút ma is hirdeti. Ez kétségtelenül a leghíresebb fasor fővá­rosunkban, de nem az első. Az a Vár visz­szafoglalása után 34 esztendővel létesült az akkori Bastei Promenádon (ma Tóth Árpád sétány), a második pedig 1789-ben a Rakpiacon (ma Roosevelt tér). Ezek a fasorok azonban cseppek voltak a fejlődő főváros tengerében. A Krúdy által „Bu­dapest vőlegényé"-nek nevezett Podma­niczky Frigyes így ír 1868-ban „Budapest jövője" című cikkében: „Egy régi bűn­nek helyrehozása érdemel még főtekinte­tet, amely ha végigjárjuk s tekintjük Bu­dapestet, minden figyelmes vizsgálónak, s különösen azoknak, akik itt élni kénytele­nek, azonnal a szemébe tűnik — s e hi­ány: a fa hiány, a sétányok, nyilvános kertek nem léte. Régi bűnnek mondom ezt joggal, mert nálunk nem fát nevelni, de pusztítani érezték magukat hivatva az emberek". Podmaniczky — mint a Köz­munkák Tanácsának tagja, majd 1873-ban alelnöke — sokat pótolt az általa fel­tárt hiányokból, hisz oly nevezetes faso­rok köszönhetik néki létüket, mint a Duna-korzó, a Sugár (ma Népköztársa­ság) út kiépítése és fásítása, s többek kö­zött a Kosztolányi által megénekelt Üllői úti fák. Egyébként jegyzőkönyvi hiteles­séggel kimutatható, hogy a haladás szol­gálói, továbbá a költők és a budapesti fák mindig jó barátságban éltek. A budapesti fák karrierje az 1960—1980 közötti években ívelt a legma­gasabbra. E húsz év alatt számuk 100 ezer darabbal nőtt, és így érte el a mai félmillió feletti számot. Tehát nagyjából négy bu­dapestire jut egy utcai sorfa. Ám nem hallgatható el, hogy a már em­lített hatások külön-külön vagy összege­zett eredményeképpen évente 2-3 ezer fa pusztul el fővárosunkban. A fa szervezete

Next

/
Thumbnails
Contents