Budapest, 1986. (24. évfolyam)

10. szám október - Déri Eszter: Városkapufa

Nem volt itt semmi, se szalagátvágás, se ünnepélyes megnyitó, örültünk, hogy egyáltalán elkészült, és csak egy hónapot késett a kivitelező. Tudja, mekkora teljesítmény, hogy fél év alatt befejezték? Még a megnyitás előtti éjszaka volt, akinek kölcsön adtunk berendezést, hogy legyen mire tenni a cuccokat. A fiókigazgató kicsit magányosnak tűnik a második emeleten. A látvány: létrák, festékesvödrök. Ember sehol. A szobában mintha helyüket keresnék a tárgyak. Látszik, valóban „menet közben indultak". Csak a papírok, dokumentumok bizonyítják, kik vannak itt, mit csinálnak, mekkora területen és mennyiért. Eddig harmincketten. Öt állami vállalkozás, és a budai Tempó Kisszövetkezet, a Bakony-vidéki Takarékszövetkezet. A többiek pjt- vagy gmk-tagok. A hasznos tér, tehát amit a Centrum, vagyis a Csepeli Centrum Áruház — mert az ő fiókáruháza a Városkapu — „felparcellázott", 1200 négyzetméter. A Centrum-cégek — lévén, hogy otthon vannak — nem fizetnek bérleti díjat. Úgyhogy durván ezer négyzetméternyi terület hoz pénzt a vállalatnak. A virágost állítólag már megfenyegették a környékbeli kollégák, jobb, ha eltűnik. Se szeri, se „szála" a konkurencia; nak errefele, amúgy se megy az üzlete. O talán egyike lesz azoknak, akik feladják, vagy „profilt" változtatnak. A rongyosok — így nevezik magukat a butikosok — heten vannak. Négyen a földszinten, hárman az emeleten. Mégis jól megférnek egymással, pedig van, hogy egy készítőtől vásárolnak, s ugyanazt árulják. De hát úgy tűnik, öt évig még nem megy ki az öltözködés a divatból — addig akár jól meg is élhetnek belőle. Aztán pedig? Lehet, hogy ideér a gyorsvasút, és akkor lebontják az áruházat, meg az is lehet, hogy addigra a KISOSZ kicsit pontosabban meghatározza a különbséget a divatáru, a bazár és az ajándékengedély között. A hölgy, mint a jó tanuló, akit rajtakapnak a puskázáson, pislog, mikor kiderül, hogy újságíró vagyok. Pedig csak annyit kérdeztem, hogy két hónap után mit gondol, megérte-e itt nyitni üzletet. Ő a tulajdonos, igazított el egy kolleganője, aki most mellettünk áll. Munkamegosztva „nyilatkoznak". A kolléganő figyel, és csak akkor vág közbe, mikor a főnök elakad, úgy tűnik, bebiflázott mondataiban. Hogy azért jöttek ide, mert a Belvárosban ilyen olcsón sehol sem kaptak volna üzlethelyiséget (az ő területük vagy 40 négyzetméter, a fiókigazgatótól tudom, a kikiáltási ár duplájáért kapták, négyzetméterenként kétezerért), hogy olcsóbban árulnak, mint mások itt, a Belvárosban, hogy az extraméretűekre is gondoltak. Itt megakad. Most még nem mondhatunk semmit — segíti ki a kolléganője. És mindkettőn látszik, szívesen abbahagyná a beszélgetést. Tényleg, mit is mondhatnának ennyi idő után! Később megtudom, hogy egy polgárjogi társulás tagjai. De valami nincs rendben. Nincs rendben, hogy összerezzennek, bármilyen kérdésre, ami az üzlettel kapcsolatos. Talán a rossz beidegződések miatt, talán, mert a maszekokat támadni szokták, mondván: gyorsan akarnak meggazdagodni. Pedig hát számoljunk: öt évre kapták meg a helyiséget, ezalatt kifizetnek 60x80 ezer forintot, azaz 4,8 milliót. Ebből az első évi bért, 960 ezret egyszerre.így kérte a Centrum, mert hogy ebből fedezte a rekonstrukció költségeit. Aztán majd befizetik az adót, az SZTK-t, és valamiből beszerezték az induló árualapot is. És még olcsóbban is kínálják a portékát, mint mások a Belvárosban. (A ruhakavalkád egy-egy darabja 100—200 forinttal kerül kevesebbe.) Hivatalosan dolgoznak heti 50 órát. Ez csak a nyitvatartási idő. Hétköznap 10—19-ig, csütörtökön 20-ig, szombaton 9—13-ig vannak nyitva. De reggel 7-kor már bent lehetnek — így szól a megállapodás —, és este 9-ig maradhatnak, hogy megcsinálják mindazt, amire esetleg napközben nem jut idejük. A maradék időben meg beszerezhetik az eladni valót. Aztán még ott a „lehetőség", hogy mire jól bevezetik az üzletet — nem a gyors meggazdagodás reményében olcsó árukkal —, mire kialakul a visszatérő vevőkör, lebontják az áruházat. Hiszen a szerződés csak öt évre szól. Talán mégsem ők hibáztathatóak azért, ha ilyen feltételek mellett is meg tudnak majd élni. Azért sem, ha esetleg jól. Végül is, mint pjt-tagoknak nemcsak polgári, állampolgári joguk is. Meg, persze, belegondolhatunk abba is, ha valakinek van pénze, mondjuk egymillió forintja — ami nekik körülbelül az elsőéves helyiségbérük — és azért takaréklevelet vesz, hat év után, 677 ezerrel többet kap vissza, anélkül, hogy bármi rizikót vállalna. Lehet szorozni..., bár ezeket az összegeket már beosztani sem nehéz... Járom körbe az áruházat, a földszinten kis büfé. Szaharinnal, cukorral, tejjel vagy tejszínnel kérem a kávét. A büfésnő kedves, még a szemüvege mögül is kilátszik a diplomája. Mint az előbb az illatszeresnek, aki nem tudott mit kezdeni a végzettségével — az övéből sok van, nem árulta el, hogy milyen —, hát üzletet nyitott. Itt legalább senki nem szól bele abba, amit csinál. Most illatszerekben utazik, a büfésnő meg bőrös virsliben. Körben minden ragyog. Az emeleti illatszeres gyógynövényeket is árul. Gyógyszerész. Az elegáns hölgy apatikusan olvasgat egy kis ketrecszerű üzlet sarkában. „Csak" alkalmazott. Másodállásban csinálja, napi 4 órát, óránként ötven forintért. Egyébként ő is diplomás, épületgépész. Hogy megy az üzlet? Hát most épp senki nem vásárol. Vannak üresjáratok. Hétköznap este 6-tól 7-ig. Sőt, pénteken már öttől alig jönnek vevők. Nehéz, fülledt meleg van, óriási, többfülkés szauna ilyenkor az egész épület. Nézze meg, mutatja az egyik földszinti butikos, itt alul minden kreclinél a földtől felfele van 50 centiméternyi hely. Azt mondták, hogy oda nem pakolhatunk, de muszáj, mert különben nem férünk el. Ne akarja nekem senki bemagyarázni, ha semmi nem lenne ott, akkor járna a levegő. Mitől járna, ha áll? Ablakot sem tudunk nyitni, rosszul szerelték be. Fél óra után úgy érezzük megfulladunk, estére az ember, mint a rongy. Két WC van az épületben, odajárnak a vevők is. Telefon még mindig nincs. Azt mondták, minden második helyiségben lesz, aztán a műszaki osztály döntötte el, melyiket nevezik másodiknak. Van, hogy három egymás utáni üzletben nincs telefon, aztán kettőben van. Nálunk nem lesz. De ha egyedül vagyok, és telefonálni akarok, akkor még lehúzom a redőnyt, bezárok. Eltart egy ideig, és mire visszajövök, esetleg elmegy a vevő, vagy hasraesik, mert a pvc már most jó pár helyen feljött. Néhány üzlettel arrébb ápolt, fekete, molett nő, meg több Nike, Fila, Puma sportárucsoda támaszkodik a pultra. Bármikor járok arra, az üzletben tömeg. Neki, úgy tűnik, érdemes volt idejönnie, nem is panaszkodik, jól megy az üzlet. „Tudja, zöldségesek voltunk, ment az is, de elegünk lett a hajnali kelésből, a piszokból. Dolgozni itt is sokat kell, de legalább jobb körülmények között. Egyszerű a dolog, jól kell megválasztani a beszerzési forrásokat és az árut. Már vannak visszatérő vevőink is, itt a földszinten könnyebb is, vannak beeső kuncsaftok, de az emeletre van, aki fel se megy. De tudja, a reklám, hát az eddig nem volt az igazi. Most azt mondták, fizessünk be havonta valamennyi plusz pénzt, és akkor majd abból talán lesz valami..." A bazáros a fonalak, műanyag csövek, csatok, kis mis-mások között tarka rengetegben áll. Fiatal, mint a legtöbben itt, és nő, mint a legtöbben itt. Próbálkozott már más üzletben évekig, de csak családtagként. Kitanulta a szakmát; hiánycikket kell tartani. Persze ezt régóta tudhatta, annak idejéji közgazdasági egyetemet végzett. És mi az a bizonyos hiánycikk? Most a fehér cérna. Üzlet az üzlet. Jönnek is a vevők. Ismét az irodában. Törpefákat szeretnék értékesíteni — fog kezet a fiókigazgatóval egy közeli tsz képviselője. „Máris mondom, hogy mekkora helyiségeink vannak". Na látja, néz rám később, mikor ketten maradunk, ennek örülnék. Hiányzik innen még sok szakma. Jól megy például a selyemiparnak, milyen jó lenne, ha lenne itt, a házban egy varroda. Lehet venni itt bútort, falburkoló anyagot, betehet pénzt a takarékba, van elektronikai részleg, másoltathat kulcsot, kibérelhet lakást, idegenforgalommal is foglalkozunk, lehet fénymásoltatni, vehet szőrt, bőrt, ruhát, de hiányzik még jó pár szolgáltatás. Mondjuk egy cipész, vagy autóalkatrész-kereskedés. Bár az, úgy tűnik, jövő hónaptól lesz. Remélem, portéka is. — És reklám? Úgy tudom, hogy már most két hónap után elkezdtek plusz pénzt gyűjteni, mert a reklámalap nagy része elfogyott. Az itteniek szerint nem is volt hatásos az eddigi hírverés. 20