Budapest, 1986. (24. évfolyam)

10. szám október - Déri Eszter: Városkapufa

Nem volt itt semmi, se szalag­átvágás, se ünnepélyes meg­nyitó, örültünk, hogy egyál­talán elkészült, és csak egy hónapot késett a kivitelező. Tudja, mek­kora teljesítmény, hogy fél év alatt befe­jezték? Még a megnyitás előtti éjszaka volt, akinek kölcsön adtunk berendezést, hogy legyen mire tenni a cuccokat. A fiókigazgató kicsit magányosnak tűnik a második emeleten. A látvány: létrák, fes­tékesvödrök. Ember sehol. A szobában mintha helyüket keresnék a tárgyak. Lát­szik, valóban „menet közben indultak". Csak a papírok, dokumentumok bizo­nyítják, kik vannak itt, mit csinálnak, mekkora területen és mennyiért. Eddig harmincketten. Öt állami vállal­kozás, és a budai Tempó Kisszövetkezet, a Bakony-vidéki Takarékszövetkezet. A többiek pjt- vagy gmk-tagok. A hasznos tér, tehát amit a Centrum, vagyis a Csepe­li Centrum Áruház — mert az ő fiók­áruháza a Városkapu — „felparcellá­zott", 1200 négyzetméter. A Centrum-cé­gek — lévén, hogy otthon vannak — nem fizetnek bérleti díjat. Úgyhogy durván ezer négyzetméternyi terület hoz pénzt a vállalatnak. A virágost állítólag már megfenyeget­ték a környékbeli kollégák, jobb, ha eltű­nik. Se szeri, se „szála" a konkurencia; nak errefele, amúgy se megy az üzlete. O talán egyike lesz azoknak, akik feladják, vagy „profilt" változtatnak. A rongyosok — így nevezik magukat a butikosok — heten vannak. Négyen a földszinten, hárman az emeleten. Mégis jól megférnek egymással, pedig van, hogy egy készítőtől vásárolnak, s ugyanazt árulják. De hát úgy tűnik, öt évig még nem megy ki az öltözködés a divatból — addig akár jól meg is élhetnek belőle. Az­tán pedig? Lehet, hogy ideér a gyorsvas­út, és akkor lebontják az áruházat, meg az is lehet, hogy addigra a KISOSZ kicsit pontosabban meghatározza a különbsé­get a divatáru, a bazár és az ajándékenge­dély között. A hölgy, mint a jó tanuló, akit rajta­kapnak a puskázáson, pislog, mikor kide­rül, hogy újságíró vagyok. Pedig csak annyit kérdeztem, hogy két hónap után mit gondol, megérte-e itt nyitni üzletet. Ő a tulajdonos, igazított el egy kolleganője, aki most mellettünk áll. Munkamegoszt­va „nyilatkoznak". A kolléganő figyel, és csak akkor vág közbe, mikor a főnök elakad, úgy tűnik, bebiflázott mondatai­ban. Hogy azért jöttek ide, mert a Belvá­rosban ilyen olcsón sehol sem kaptak vol­na üzlethelyiséget (az ő területük vagy 40 négyzetméter, a fiókigazgatótól tudom, a kikiáltási ár duplájáért kapták, négyzet­méterenként kétezerért), hogy olcsóbban árulnak, mint mások itt, a Belvárosban, hogy az extraméretűekre is gondoltak. Itt megakad. Most még nem mondhatunk semmit — segíti ki a kolléganője. És mindkettőn látszik, szívesen abbahagyná a beszélgetést. Tényleg, mit is mondhat­nának ennyi idő után! Később megtudom, hogy egy polgárjo­gi társulás tagjai. De valami nincs rend­ben. Nincs rendben, hogy összerezzen­nek, bármilyen kérdésre, ami az üzlettel kapcsolatos. Talán a rossz beidegződések miatt, talán, mert a maszekokat támadni szokták, mondván: gyorsan akarnak meggazdagodni. Pedig hát számoljunk: öt évre kapták meg a helyiséget, ezalatt kifizetnek 60x80 ezer forintot, azaz 4,8 milliót. Ebből az első évi bért, 960 ezret egyszerre.így kérte a Centrum, mert hogy ebből fedezte a rekonstrukció költségeit. Aztán majd befizetik az adót, az SZTK-t, és valamiből beszerezték az induló áruala­pot is. És még olcsóbban is kínálják a portékát, mint mások a Belvárosban. (A ruhakavalkád egy-egy darabja 100—200 forinttal kerül kevesebbe.) Hivatalosan dolgoznak heti 50 órát. Ez csak a nyitva­tartási idő. Hétköznap 10—19-ig, csütör­tökön 20-ig, szombaton 9—13-ig vannak nyitva. De reggel 7-kor már bent lehetnek — így szól a megállapodás —, és este 9-ig maradhatnak, hogy megcsinálják mind­azt, amire esetleg napközben nem jut ide­jük. A maradék időben meg beszerezhetik az eladni valót. Aztán még ott a „lehetőség", hogy mi­re jól bevezetik az üzletet — nem a gyors meggazdagodás reményében olcsó áruk­kal —, mire kialakul a visszatérő vevő­kör, lebontják az áruházat. Hiszen a szer­ződés csak öt évre szól. Talán mégsem ők hibáztathatóak azért, ha ilyen feltételek mellett is meg tudnak majd élni. Azért sem, ha esetleg jól. Vé­gül is, mint pjt-tagoknak nemcsak polgá­ri, állampolgári joguk is. Meg, persze, belegondolhatunk abba is, ha valakinek van pénze, mondjuk egy­millió forintja — ami nekik körülbelül az elsőéves helyiségbérük — és azért taka­réklevelet vesz, hat év után, 677 ezerrel többet kap vissza, anélkül, hogy bármi ri­zikót vállalna. Lehet szorozni..., bár eze­ket az összegeket már beosztani sem ne­héz... Járom körbe az áruházat, a földszinten kis büfé. Szaharinnal, cukorral, tejjel vagy tejszínnel kérem a kávét. A büfésnő kedves, még a szemüvege mögül is kilát­szik a diplomája. Mint az előbb az illat­szeresnek, aki nem tudott mit kezdeni a végzettségével — az övéből sok van, nem árulta el, hogy milyen —, hát üzletet nyi­tott. Itt legalább senki nem szól bele ab­ba, amit csinál. Most illatszerekben uta­zik, a büfésnő meg bőrös virsliben. Kör­ben minden ragyog. Az emeleti illatszeres gyógynövényeket is árul. Gyógyszerész. Az elegáns hölgy apatikusan olvasgat egy kis ketrecszerű üzlet sarkában. „Csak" alkalmazott. Másodállásban csinálja, napi 4 órát, óránként ötven forintért. Egyébként ő is diplomás, épületgépész. Hogy megy az üzlet? Hát most épp senki nem vásárol. Vannak üresjáratok. Hétköznap este 6-tól 7-ig. Sőt, pénteken már öttől alig jön­nek vevők. Nehéz, fülledt meleg van, óriási, több­fülkés szauna ilyenkor az egész épület. Nézze meg, mutatja az egyik földszinti butikos, itt alul minden kreclinél a földtől felfele van 50 centiméternyi hely. Azt mondták, hogy oda nem pakolhatunk, de muszáj, mert különben nem férünk el. Ne akarja nekem senki bemagyarázni, ha semmi nem lenne ott, akkor járna a leve­gő. Mitől járna, ha áll? Ablakot sem tu­dunk nyitni, rosszul szerelték be. Fél óra után úgy érezzük megfulladunk, estére az ember, mint a rongy. Két WC van az épü­letben, odajárnak a vevők is. Telefon még mindig nincs. Azt mondták, minden má­sodik helyiségben lesz, aztán a műszaki osztály döntötte el, melyiket nevezik má­sodiknak. Van, hogy három egymás utáni üzletben nincs telefon, aztán kettőben van. Nálunk nem lesz. De ha egyedül va­gyok, és telefonálni akarok, akkor még lehúzom a redőnyt, bezárok. Eltart egy ideig, és mire visszajövök, esetleg elmegy a vevő, vagy hasraesik, mert a pvc már most jó pár helyen feljött. Néhány üzlettel arrébb ápolt, fekete, molett nő, meg több Nike, Fila, Puma sportárucsoda támaszkodik a pultra. Bár­mikor járok arra, az üzletben tömeg. Ne­ki, úgy tűnik, érdemes volt idejönnie, nem is panaszkodik, jól megy az üzlet. „Tudja, zöldségesek voltunk, ment az is, de elegünk lett a hajnali kelésből, a pi­szokból. Dolgozni itt is sokat kell, de leg­alább jobb körülmények között. Egysze­rű a dolog, jól kell megválasztani a be­szerzési forrásokat és az árut. Már van­nak visszatérő vevőink is, itt a földszinten könnyebb is, vannak beeső kuncsaftok, de az emeletre van, aki fel se megy. De tudja, a reklám, hát az eddig nem volt az igazi. Most azt mondták, fizessünk be ha­vonta valamennyi plusz pénzt, és akkor majd abból talán lesz valami..." A bazáros a fonalak, műanyag csövek, csatok, kis mis-mások között tarka renge­tegben áll. Fiatal, mint a legtöbben itt, és nő, mint a legtöbben itt. Próbálkozott már más üzletben évekig, de csak család­tagként. Kitanulta a szakmát; hiánycikket kell tartani. Persze ezt régóta tudhatta, annak idejéji közgazdasági egyetemet végzett. És mi az a bizonyos hiánycikk? Most a fehér cérna. Üzlet az üzlet. Jön­nek is a vevők. Ismét az irodában. Törpefákat szeretnék értékesíteni — fog kezet a fiókigazgatóval egy közeli tsz képviselője. „Máris mondom, hogy mek­kora helyiségeink vannak". Na látja, néz rám később, mikor ketten maradunk, en­nek örülnék. Hiányzik innen még sok szakma. Jól megy például a selyemipar­nak, milyen jó lenne, ha lenne itt, a ház­ban egy varroda. Lehet venni itt bútort, falburkoló anyagot, betehet pénzt a taka­rékba, van elektronikai részleg, másoltat­hat kulcsot, kibérelhet lakást, idegenfor­galommal is foglalkozunk, lehet fénymá­soltatni, vehet szőrt, bőrt, ruhát, de hi­ányzik még jó pár szolgáltatás. Mondjuk egy cipész, vagy autóalkatrész-kereske­dés. Bár az, úgy tűnik, jövő hónaptól lesz. Remélem, portéka is. — És reklám? Úgy tudom, hogy már most két hónap után elkezdtek plusz pénzt gyűjteni, mert a reklámalap nagy része elfogyott. Az itteniek szerint nem is volt hatásos az eddigi hírverés. 20

Next

/
Thumbnails
Contents