Budapest, 1986. (24. évfolyam)

10. szám október - S. Hegedűs László: Védeni és szépíteni az ember környezetét

EGY UJ SZOVETSEG S. HEGEDŰS LÁSZLÓ ELNÖKÉNEK ARS POETICAJA Védeni és szépíteni az ember környezetét Nem itt születtem, más város jelenti számomra a szűkebb hazát, mégis mindahányszor megragad Budapest páratlan szépsége. Ezt a helyet az isten is városnak teremtette. A hegyek, a folyó és a síkság találkozása szép és alkalmas hely a megtelepedésre. De történelmi felelősséget is hordoz ez a vidék, mert az a törésvonal, amely a Duna vonulását meghatározta, egyben történelmi törésvonal is, a letelepedett és gazdagodó Nyugat és a forrongó, jobbat kívánó Kelet között. Stratégiai helyzete háborúban és békében egyaránt nyilvánvaló, így jelentősége messze túlnő határainkon. Számomra vonzó ez a város azért is, mert a világ legrégibb településeinek egyike. A történelem emlékei — a föld felett láthatók, és az eltemetettek — üzenetet hordoznak: itt érdemes és lehet élni, itt mindig újra lehetett kezdeni, ez otthonnak alkalmas hely. Azt hiszem, hogy ezek a kiváló természeti és történelmi feltételek is közrejátszottak abban, hogy ez a város mindig nagyvonalúan, távlatokban gondolkodva fejlődött. Különösen érvényes ez az egyesülést követő időszakra, amely a korszerű városrendezés és építés iskolapéldája. S valljuk be, hogy ezzel az örökséggel — a társadalmi újjászerveződés és építés hevében — nem bántunk értékének és jelentőségének megfelelően. És amit tettünk, abban is sok volt a rövid távlatú rögtönzés, hiányzott a történelmi folytonosság és a jövendő szolgálata. Mostanában a reményt keltő változások korát éljük. Két okból is. Az egyik, hogy a politikai és az állami vezetés kitartóan keresi korunk nagy társadalmi és gazdasági kérdéseire, ha úgy tetszik, kihívásaira adandó válaszokat; a másik, hogy a társadalmakban és így a mi társadalmunkban is viharosan erősödik a történelmi (természeti és nemzeti) alapokon nyugvó, a jövendőt is szolgáló életfeltételek iránti igény. E társadalmi törekvések fontos vonulata a természet és az épített emberi környezet védelme. Nem új mozgalmak ezek, hazánkban, illetve a fővárosban is százados múltjuk van, nagyjából a maiakhoz hasonló tartalommal. A döntő különbség az, hogy ezek a törekvések társadalmi méretűvé, így politikai tényezővé váltak. Nem csupán városvédelemről, vagy elkülönítetten a falvak megőrzéséről van szó, hanem településrendszerünk egészéről, a természeti környezet és a település harmóniájáról. Védeni mindazt, ami védelemre érdemes. A történelmi (műemléki) értékeket, egy-egy városrész, utca arculatát, hangulatát, a közterület ízléssel formált „bútorait" (lámpaoszlop, telefonfülke, pad stb.), egy-egy szép épületet, épületdíszítést vagy akár távoli korok üzenetét hordozó elnevezést. Nosztalgia? Múltba révedő maradiság? így ítélni súlyos tévedés volna. A természet és az ember alkotta értékek védelme a társadalom műveltségének és felelősségérzetének egyik jellemzője. Ami nem kevésbé fontos, úgy fejleszteni, építkezni, hogy az a jövendő korok számára védelemre érdemes legyen. Sokan úgy gondolják, hogy a használhatóságot, a gazdaságosságot és a szépséget megalkuvás nélkül nem lehet egyeztetni. Holott az előbbiek tökéletes teljesítése önmagában is szép. És a díszítés, ha nem öncélú, a használhatóságot, a gazdaságosságot növeli. A történelmi hagyatékot értelmetlenül romboló rendezést, a sivár és igénytelen építkezést semmilyen indokkal sem lehet menteni. Az csaknem mindig csökkent értékű, drága és rövid időre szóló megoldás. A természeti-nemzeti adottságokból kiinduló, a jövendő által is használható fejlesztés azonban a kor igényeinek gazdaságos kielégítése is egyben. A széles társadalmi igény és közreműködés a feladatok megoldásának legfőbb feltétele. Feltámasztani, felszítani a társadalom igényét a szebb, lakályosabb, lakosainak tetsző település iránt, szervezni felelősségvállalásukat és részvételüket, képviselni kívánságaikat, bírálatukat — ez a feladat. E célra szerveződnek mind több városban, községben város-község védő és szépítő egyesületek, és e célból alakult meg ezek szövetsége. Ebben az országossá váló mozgalomban Budapestnek különös jelentősége van. A történelem minden korszakának itt vannak a legjelentősebb műemlékei. A századforduló építészeti stílusának — az eklektikának és a szecessziónak (amikor a magyar építőművészet leginkább a világ élvonalában volt) — városrésznyi épületegyüttesei állnak. Legszebb tájaink torkollnak a nagyváros épülettengerébe. S hogy milyen lesz a jövőben ez a város? Ékesség vagy betonrengeteg? Gyöngyszem vagy zajos, füstös nagyváros? Olyan kérdés ez, amely mindinkább érdekli a budapestieket, minden hazánkfiát. Az elmúlt években a kormány és a Fővárosi Tanács sokat tett, hogy Budapest szebb legyen, és javuljanak az életfeltételek. A gázprogram, a tömegközlekedés, a kommunális szolgáltatások, a Várnegyed rekonstrukciója nagyvonalú és példamutató intézkedések. De sok a pótolnivaló is. Elég talán jellemzésül annyi, hogy ha unokáinknak a világháborúról mesélünk, elég szemléltetésül egy mellékutcába betérni, hogy lássák a golyó- és gránátbecsapódások nyomait. Nemcsak mennyiségében, de összetettségében is roppant feladatról van szó, amelyet nem lehet eddigi módszereinkkel megoldani. Az új technikai-szervezeti-pénzügyi megoldások mellett nem utolsósorban: nélkülözhetetlen a budapestiek részvétele — a tulajdonos felelősségével és áldozatvállalásával. Itt is sok történt, de a társadalmi részvétel feltételeinek e megteremtésében még csak a kezdeteknél tartunk. Sokféle és szinte össze sem hasonlítható, a haladással folyamatosan változó társadalmi érdek, igény és készség él együtt ebben a nagyvárosban. Ezért a társadalmi közreműködés és maga a városvédelem és fejlesztés is roppant összetett, és csak differenciáltan és decentralizáltan megoldható feladat. Budapest nagy társadalmi konglomerátum. Elég, ha jelezzük, hogy a történelmi városközpont (a Vár), a Belváros különböző körzetei, a beolvadt városok-községek, a városrésznyi lakótelepek egyegy társadalmi érdekkört és szerveződési lehetőséget jeleznek, és problémáik is ezen a társadalmi bázison oldhatók meg. Még az olyan nagyvonalú feladatokhoz, mint a közúti közlekedés tartós rendezése is társadalmi egyetértés szükségeltetik. De az olyan bonyolult feladatok elvégzése, mint a történelmi mag műemlékvédelme és az ott élők igényeinek kielégítése: a Belváros épületvédelme, az épületdíszek, közterületi bútorok, fák és parkocskák oltalmazása az ott élők igényei szerint is; a volt peremvárosok és falvak otthonosságának, város- és utcaképének védelme és az ott élők gondjainak megoldása; vagy a lakótelepek épület- és közterületi állagvédelme, a környezet szebbé és otthonosabbá tétele az ott élők közreműködésével — a feladatok és az érdekek tömegét s összeegyeztetésük nehézségeit érzékeltetik. Decentralizált társadalmi szervezettségre, a tanácsok, a vállalati és egyéb szervezetek megfelelő fogadókészségére van szükség, hogy ezt a mennyiségében és összetettségében is roppant feladatot a társadalom hatalmas alkotó ereje előbbre vigye. A budapesti városszépítők és védők mozgalma, a fővárosi és kerületi tanácsok fogadókészsége ígéretesen működik. A feladat nagysága és Budapest országos jelentősége pedig arra kötelez, hogy ebben a Város-Községvédő és Szépítő Egyesületek Szövetsége — lehetőségeihez mérten — segítsen. 5