Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Péter Katalin: A győzelem híre Európában

posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Ha nem írnak róla, észre sem veszem... Többek között ezt az elgondolkoztató megjegyzést írja levelében Egry Tamás: 1124, Budapest, Vas G. u. 6/a — kedves olvasónk, lapunk barátja. „Engedjék meg, hogy örömmel írjam: legutolsó számuk igen szép volt. Minden számuk nívós, érdekes, de ez a májusi, mely a hajógyártást és a Hunniát ismertette, egészen újszerű volt. Itt nem éreztem azt, amit sok más hazai lapnál, hogy évről évre, hónapról hónapra (van, amelyiknél napról napra) olyan egyformák a cikkek, megszokott az elhelyezésük, unalmasak a kiegészítő grafikák, hogy meg kell nézni, vajon idei vagy netán tavalyi szám van a kezemben. Szeretném megjegyezni, nekem nagyon tetszett a Vörösmarty tér és a Váci utca rendbetétele. Ha nem írnak róla, észre sem veszem, hogy nagy a kandeláber. Megnéztem még egyszer: lehet, hogy kicsit nagyobb a kelleténél, de mennyivel? A kritikusnak ezt is meg kellett volna állapítania? (Majd arról ír Egry Tamás, hogy több családtagja külföldön él, de gyakran hazalátogat.) ...Ők mint semlegesek — külföldi barátainkkal együtt — el vannak ragadtatva az újjávarázsolt (és nem épült!) Belvárostól. Talán csak azt kifogásolják — gondolom, joggal — hogy nem lehetett egyszerre befejezni az építkezést, például elhúzódott a népművészeti bolt átalakítása stb. Nem lennék igaz magyar, ha nem találnék én is a kákán csomót. Bánt, hogy fegyelmezetlenek vagyunk, és kettős erkölcs alapján élünk. Ha egy állami kocsi hajt rá a díszburkolatra — egy négyzetméter ára 4 ezer forint! — akkor a rendőr vagy a közterületfelügyelő elfordítja a fejét. Miért olyan szemérmes?..." Levélírónk a továbbiakban a nosztalgia hullámról, illetve az azt bírálókról ír, kifogásolja a Duna-partra épített épületek közül — nemcsak túlzott mérete miatt — a Hotel Intercontinentált, az Ár- és Tervhivatalt. Majd így folytatja: ,,A kandeláberek méreteinél — nem én terveztem őket — sokkal jobban bánt, hogy máris olajfoltos a díszburkolat, hogy nincs megoldva az áruszállítás, és tehetetlenül tűrjük a sok kétütemű, rosszul beállított jármű bűzét a szűk Belvárosban, de másutt is." A nem teljes egészében idézett levélből levonhatjuk a tanulságot: sokféle szemmel járunk az utcán, s nem árt, ha szemünket, ítéletünket olykor az írott szó, megjegyzés, kritika is irányítja, segít észrevenni olyat, ami mellett esetleg elsétáltunk volna. Szemünk érzékenységét, azt, hogy közünk van a város dolgaihoz, fokozzák, erősítik ezek a megjegyzések, és ezért köszönjük őket, hogy Egry Tamás levelét iss Természetesen kapunk másfajta megjegyzéseket is, többnyire szóban vagy telefonon, azért nem idézünk belőlük, pedig „kitennénk őket az ablakba". Ezek nincsenek úgy elragadtatva lapunk új formájától — régen az volt a kifogás, hogy túl nagy a Budapest, nem fér bele a postaládába, most, hogy túl kicsi, a képek nagyobb teret érdemelnének —, de a változatosságra törő tartalmi megoldásainkat is kritizálják. Örülnénk, ha ezek a megjegyzések elmélyültebb elemzés formájában jutnának el hozzánk okulásul. Hiszen lapunk célkitűzése — várospolitikai havi lap lévén — világos: színvonalasan igyekszünk szolgálni Budapest lakosságát, a köz érdekét, összekötő hídnak tekintjük lapunkat a tanácsok és a város polgárai között. Hogy feladatunkat teljesíthessük, ahhoz elengedhetetlen olvasóink támogatása. Ezért fogadunk köszönettel minden jószándékú, segítő megjegyzést, kritikát. Levelezés „Klokov Vologyának hívnak, moszkvai vagyok. Sokat olvasom Magyarországról, és már voltam Budapesten, amely nagyon megtetszett." így kezdi sorait levelezőnk, aki magyarul tanul, magyarul is írt, s ha még a külföldi számára igen nehéz alanyi és tárgyas ragozásban bizonytalan is, azt hiszem, sokan szeretnénk úgy tudni oroszul, ahogy ő magyarul. Huszonöt éves, a Pravda Kiadóban dolgozik, német vagy orosz nyelven levelezne, mert: „Szeretném, hogy szép országukban sok barátom legyen." A címe: 127106 Moszkva Gosztinicsnij projezd 4/a — 6 Szovjetunió Törököt fogtam... Többen méltányolják lapunk törekvését, hogy Buda visszafoglalásának a 300. évfordulóján sorozatban foglalkozunk a mind magyar, mind európai szempontból sorsdöntő eseménnyel. C. K. budapesti olvasónk ezt így fejezte ki levelében, melyből idézünk. „Egy ilyen jellegű lapnak szerteágazó a feladata. A napi várospolitikai gondok mellett sok részfeladatot is kell vállalnia. Ilyen a művészet, az irodalom — természetesen súllyal fővárosi vonatkozással —, de a környezetvédelem kérdéseit se hanyagolhatja el. A strandokkal, a csatornázással éppúgy foglalkoznia kell, mint az elektromos ellátással vagy az épületek karbantartásával. Úgy veszem észre, a Budapest eleget is tesz ezeknek a kívánalmaknak, sőt ennél többet is ad. Ugyanis nemcsak adatokkal, technikai részletekkel találkozhatunk a lap hasábjain, hanem gondol a szerkesztés olyan szellemi táplálékra is, amely — azon túl, hogy ismereteket ad — erősíti a kapcsolatot a város és lakója közt. Gondolati és érzelmi szálak szövődhetnek így a jelen és a múlt, illetve a még csak elképzelt jövő között. A szülőföld szeretetét szolgálják mindazok az írások, amelyek egy ház érdekességeit sorolják el, amelyek egy városrészt mutatnak be, azok, amelyek az idő, a történelem perspektívájába állítják be mai életünket. Ezért fogadtam örömmel többek között az igen sikerült, mondhatni: nagyszabású vállalkozást, melyben a megszokottnál többet kapott az olvasó, s ilyen a Török világ Budán sorozat. Már az első írások megragadtak, azóta is mindegyiket érdeklődéssel olvasom, ahogy a mondás szól: törököt fogtam, és nem enged... A helyenkénti átfedések, összezsúfolt adatok ellenére eligazító, olvasmányos írások ezek, s a részekből kialakul egyfajta kép, mely szükséges a kor és annak szellemiségének a megítéléséhez, a tájékozódáshoz. Mint pedagógus nagyon hasznosnak tartom az iskolai munkához, a szakköri továbbképzéshez. A Budapest méltó módon emlékezett meg Buda visszafoglalásáról.'' Köszönjük a levelet. A célunk valóban az volt, hogy ne a megszokott — a rossz értelemben vett zsurnaliszta módon — foglalkozzunk a témával. Ezt különösen fontosnak tartottuk napjainkban, amikor megnőtt a múlt, a történelem iránti érdeklődés, ugyanakkor az érdeklődés mellett hajmeresztő tudatlansággal, nemegyszer előítéletekkel találkozni. A magyar 16. század és maga a török világ magyarországi vetülete hosszú ideig nem volt kellően, mélyen feldolgozva. Jellemző, hogy a felszabadulás után egy irodalomprofesszor, a kiváló Horváth János vizsgálta meg irodalmi szempontból közelebbről ezt a kort, s ő ajánlotta tanítványainak — hogy a történelem oldaláról is tájékozottak legyenek — Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában című alapvető munkáját. „Irodalmunkban hasztalan kerestem nemcsak tüzetesebb munkát ebben a tárgyban, hanem csak egy vagy más oldalról útbavezető értekezést is." — írta a szerző 1864-ben. S talán nem véletlen, hogy egy „nem történész" Horváth János-tanítvány: Nemeskürty István kavarta meg később a történelemtudomány állóvizeit. Bevallása szerint őt sem „engedte el a téma", ahogy Károlyi Árpádot sem, kinek 1936-ban megjelent könyvéből: Buda és Pest visszavívása 1686-ban — bőven merítenek az utóbbi években szerencsére megélénkült kutatásokhoz. A magunk részéről örülnénk, ha hozzájárultunk volna most befejeződő sorozatunkkal a történelmi gondolkodás, látásmód kialakításához, Buda visszafoglalásának méltó megünnepléséhez. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ebben segítettek. 48