Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Rózsa György: Törökellenes harcok a művészetben

Törökellenes harcok a művészetben Visegrád visszafoglalása, 1684. Sebastien le Clerc rézkarca. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka Az egész Európát fenyegető török veszedelem gyakran visszatérő témája az egykorú és a későbbi művészetnek. A Magyarország területén lezajlott események közül az 1600 körüli évek tizenöt éves, úgynevezett hosszú háborúját, a XVII. század derekáról a költő Zrínyi Miklós harcait és a szentgotthárdi csatát, a század végéről pedig a felszabadító hadjáratokat ábrázolták a leggyakrabban. Az eseményekkel egy időben kiadott, többnyire illusztrált röplapok, a mai képes újságok ősei, Európa leginkább érintett országaiban, Ausztriában, Német- és Olaszországban jelentek meg. Céljuk elsősorban információközvetítés volt: a török elleni harcok eseményeiről számoltak be, mellesleg a közös ellenség elleni áldozatvállalásra buzdították a közvéleményt. Ugyanez volt a funkciója a kisebbnagyobb történelmi munkáknak is, amelyeket rendszerint szintén illusztrációk élénkítettek. A könyvkiadók gyakran korábbi képek átdolgoztatásával vagy másoltatásával gondoskodtak illusztrációkról, de nemegyszer a seregeknél szolgálatot teljesítő hadmérnökök helyszínen készült, tehát hiteles rajzait sokszorosíttatták, főleg, ha udvari történetírók műveiről volt szó. A sokszorosított grafikai alkotások jelentős mennyiséget képviselnek jelezvén, hogy a magyarországi török harcok az egész európai közvéleményt élénken érdekelték. Mellettük azonban monumentális műalkotások, festmények és falkárpitok is foglalkoztak a török tematikával. Itt már nem az információközvetítés volt a vezető szempont, hanem a fejedelmi reprezentáció. Lipót lotharingiai herceg, a felszabadító hadjáratok egyik legjelesebb hadvezérének, Károly hercegnek legidősebb fia és utóda egy öt, illetve tizenkilenc darabból álló falkárpitsorozatot rendelt apja tetteinek dicsőítésére Charles Mité Nancyban lévő udvari szövőmanufaktúrájában. A kisebb, korábbi sorozat Charles Herbei (1656 körül—1702) alkalmi dekorációként többször felhasznált olajfestményei alapján készült. A nagyobb és kvalitásosabb sorozathoz Jean-Baptiste Martin (1659 körül—1735), XIV. Lajos udvari csataképfestője készítette a kartonokat. Mindkét, a XVIII. század első évtizedeiben készült falkárpitsorozat a bécsi Kunsthistorisches Museumban található annak a négy darabnak kivételével, amely egykor a budai várat díszítette. A felszabadító hadjáratok másik kiváló hadvezére, Miksa Emánuel bajor választófejedelem körülbelül ugyanebben az időben rendelt egy olajfestménysorozatot udvari festőjénél Franz Joachim Beichnél (1665—1748) schleissheimi új kastélyának díszítésére. A metszetek és gondos előtanulmányok alapján készült képek ugyan a Wittelsbach-ház dicsőítését szolgálták, de ugyanekkor a fegyver- és uniformistörténethez is felhasználhatók forrásul. A XIX. századi magyar történelmi festészet szintén előszeretettel fordult a török elleni harc eseményeinek ábrázolásához. A szabadságharc leverése után a politikai elnyomás különös jelentőséget kölcsönzött a régmúlt dicsőség emlegetésének. A kortársakat Dugovics Titusz önfeláldozása (Wagner Sándor) vagy Dobozi és Zrínyi Miklós hősiessége (Székely Bertalan) a szabadságharc hőseire emlékeztette. A kétszáz éves évforduló alkalmából, hivatalos megrendelésre festette meg monumentális vásznát az akadémiai festészet kiváló képviselője, Benczúr Gyula (1844—1920). Kompozíciója nem a harcot, hanem a győzelem ünneplését állítja elénk, amikor az egymással gyakran rivalizáló császári hadvezérek és az ostrom valamennyi magyar résztvevője együtt jelenik meg. A történelmi valószerűtlenséget kiváló festői kvalitásai ellensúlyozzák. RÓZSA GYÖRGY 36