Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Wellmann Imre: A sok ostromot megszenvedett város

tekintélyes sereg hozzá sem fogott tulajdonképpeni feladatához: Buda ostromához. A csalódás általános volt, különösen nagy a magyarok körében. Arra kellett ráébredniük, hogy még a legközelebbről érdekelt Közép-Európától sem várhatnak hathatós segítséget hazájuk megmentésében. Ferdinánd 1556-ban német császár lett ugyan, mint ahogy utódai is birtokába jutottak e méltóságnak, ám a birodalom rendeit meghiúsult vállalkozásuk után hosszú évtizedekig nem tudták újabb katonai akcióra rávenni a török ellen. Annál kevésbé, mert miután az oszmán hatalmába kerítette Magyarország déli és középső részét, s véglegesen berendezkedett ott Budával a középpontban, az elfoglalt terület körül a magyarok, nagyjából a Középhegység vonulatában, Ferdinánd segítségével a végvárak egész láncolatát építették ki, s erre támaszkodva, szakadatlan küzdelmek során, véráldozatot nem sajnálva, lényegében föltartóztatták a török nyugatra irányuló előretörését. Miután így, bár folytonos harcoktól tarkítva, jobbára egyensúlyi helyzet alakult ki, a kereszténység sokat emlegetett közös ügyéből magyar ügy lett. Szavakban bőven kijutott Magyarországnak az elismerés, hogy hősiesen betölti Nyugat védőfalának, a kereszténység védőbástyájának feladatát, de tettekben ez alig nyilatkozott meg, általában annak a kényelmes beletörődésnek adott helyet, hogy Magyarország nagy része immár az Osz-33 Buda ostroma. 1686. M. Wening rézmetszete, L. N. Hallart rajza után