Budapest, 1986. (24. évfolyam)
9. szám szeptember - Müller Tibor: „Szállodaszámla”
, »SZÁLLODASZÁMLA'' Októberben Budapesten tartja soron következő, egyben jubileumi kongresszusát a Nemzetközi Szálloda Szövetség, az International Hotel Association. Nem az első eset, hogy a magyar főváros ad otthont a csaknem másfél száz taggal és öt kontinenst átszövő hálózattal rendelkező szervezet tanácskozásának. Igaz, a legutóbbira csak kevesen emlékezhetnek. Hatvan esztendeje a Gellért tálalta föl a „Budapest Székesfőváros tanácsa által a Szállodások Nemzetközi Egyesületének tiszteletére, annak 51. közgyűlése alkalmából, 1926. október 1-én rendezett estebédet". Akényes gyertyaláng mellett olyan finom falatokat is megízlelhettek a nagy tekintélyű urak, mint a Javaleves csészében, Dunai sügértok zöldmártással, Nyárson sült kacsa idénysaláta körítéssel, Válogatott spárga máltai mártással, majd Jegecedett tejszínhab Szent Gellért módra és természetesen sajt, gyümölcs, kávé, konyak. A sörök között Szent István-különlegesség, Porter sör is volt, amelyet a Polgári Sörfőző és a Szent István Tápszerművek Rt. kínált. A sülthöz 1922-es évjáratú Chateau Hűvös került Csopakról, Villányi vörös herceg Windischgräetz pincészetéből, valamint Réservé Gould Americaine Törley József és trsa budafoki palackozójából. A rövid italok sorában Dréher brandy-Haen dry és Focking ékeskedett. Az alkohollal nem élők szigeti Harmatvízzel locsolták a nehéz ételeket. Nos, ha mindez már a múlté is, a most negyvenéves szövetség, amely jogutódja a háború előttinek, szeretettel és tisztelettel őrzi az elődök emlékezetét, s jeles eseménynek tartja a hat évtizeddel ezelőtti budapesti találkozót. Legalább is Raymond K. Feneion, az IHA főtitkára, párizsi találkozásunk alkalmával egyáltalán nem látszott aggódni, hogy az októberi budapesti konferencia nem lesz méltó az ünnep fényéhez. — Nem először utazom az önök szép városába. Utálom a közhelyeket, csak megkísérelhetem meggyőzni, hogy nem a kötelező udvariasság mondatja velem a méltató szavakat. Bizonyos vagyok abban, hogy a magyar szakemberek korrekt, lényegretörő és szakmai szempontból eredményes konferenciát szerveznek. Nyilván tudja, a mi szervezetünknek jó néhány szakmai bizottsága van. Nos, ezek számára tanulmányutakat szerveznek. Bejárják majd a magyar vidéket, tapasztalatokat gyűjtenek a turizmus magyarországi jelenéről, szervezettségéről, esetleges problémáiról. Tájékozódnak a környezetvédelemről, ellátogatnak az idegenek által legjobban kedvelt tájakra. De talán a legfontosabb, hogy találkoznak és személyes beszélgetéseken kicserélik tapasztalataikat a magyar szállodásokkal és egymással. Egy ilyen konferencia haszna ugyanis üzleti eredményekben is kifejezhető, és a legalkalmasabb arra, hogy a világ más-más tájain dolgozó szakemberek megismerjék a szállodaipar aktuális gondjait. Már pedig ezt a legközvet-Menükártya 1896-ból lenebb módon a személyes érintkezés teszi lehetővé. Eddig minden egyes konferenciáról ötletekben, megvalósítható elképzelésekben gazdagabban tértünk haza. És még valami. Igaz ugyan, hogy másképpen kell vezetni egy hotelt Nairobiban, St. Louisban és Karacsiban, de azért mindig tudunk egymásnak hasznosat mondani. A dolog, persze, nem csupán a szűken vett szállodaszakmát érinti. Szoros kapcsolatban állunk tekintélyes utazási irodákkal, nemzetközi turistaügynökségekkel, hiszen a mi mesterségünk: a vendég. De a vendégnek el kell jutnia hozzánk. Ehhez utaznia kell, méghozzá lehetőleg kényelmesen, gyorsan, jól. Ehhez az kell, hogy legyen miért eljönnie otthonról, hiszen a szálloda nem célja a turizmusnak, csak elengedhetetlen feltétele. Érdekeltek vagyunk tehát abban, hogy ne emelkedjenek jelentősen a vasúti, de különösen a repülőjegyek árai, hogy bizonyos kedvezményeket csikarjunk ki nagyobb útvonalakra, amelyek sok várost, így sok szállodát érintenek. Mi is kínálunk különleges szolgáltatásokat, pontosabban ajánlunk ilyeneket a nemzetközi szövetségeknek, a magyaroknak is, amelyek csábítóak az utazási irodáknak s az utazó csoportok szervezőinek. A pénzváltás gyorsasága, kényelme vendégezreket jelenthet számunkra. Nos, lesz mit megbeszélnünk a budapesti konferencián. — Tulajdonképpen, milyen előnye van annak, ha egy nemzeti szállodai szövetség belép az IHA-ba? — Mindenekelőtt tagja lesz egy, kontinenseket átfogó, reprezentatív szövetségnek. Évi tízezer francia frank tagdíj ellenében hozzájut minden információhoz, amely a világ szállodaiparában fontos, elengedhetetlen. Például konkrét előrejelzéseket kap: hogyan alakul a nemzetközi turizmus; nagy biztonsággal előre meg tudjuk mondani, milyen irányú érdeklődés mutatkozik az idegenforgalomban. Ezt igen praktikusan felhasználhatják a nemzeti szövetségek. Vannak gyakorlati fejlesztési javaslataink, amelyeket bizonyos országok vendégfogadási szokásait ismerve dolgozunk ki tagszövetségeink részére. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, a gyors, aktuális információ a legfontosabb, enélkül manapság egyszerűen nem lehet igazán sikeres a szállodaszakma. — A magyar szállodások milyen szerepet töltenek be a nemzetközi szövetségben? — Nálunk nincsenek kis és nagy tagok. A mi szervezetünkben teljes jogú a negyven éve belépett, százmilliós ország szövetsége éppúgy, mint a tavaly csatlakozott, hárommilliós állam szállodai szervezete. Magyarország például igen hathatósan dolgozik a pénzügyi bizottságban, a technikai és az utazási kapcsolatokkal foglalkozó szakcsoportokban. Az önök szakemberei számtalan, precízen kidolgozott tervezettel álltak már elő a szakmai képzéssel foglalkozó bizottságban. — Nekem úgy tűnik, a nemzetközi légkör, a terrorizmus terjedése, aktivitásának növekedése nem kedvez a szállodaiparnak. Mit gondol ön a jövőről? — Látja, ez talán manapság a legégetőbb, legidőszerűbb téma. Természetesen minden ember számára, de a mi szakmánkban egyszerűen létkérdés. A szállodák akkor telnek meg, ha az embereknek van kedvük utazni, nem félnek otthon hagyni családtagjaikat, nem tartanak attól, hogy eltérítik a gépüket, hogy bomba 6