Budapest, 1986. (24. évfolyam)
9. szám szeptember - PESTI TÜKÖR
tárcsázzák a 04-et, ez a hang öt másodpercenként jelzi, hogy a kapcsolásig várakozni kell. Tehát a téves hívás azonnal kiszűrhető. A készülék jelzi azt is, melyik budapesti telefonközponton keresztül érkezik a bejelentés, így a hamis címet bemondó telefonbetyárok egy része is nyakon csíphető. Gondolva a jövőben megépítendő fővárosi telefonközpontokra, a berendezés egyidejűleg 160 hívás fogadására alkalmas. Az átalakítással járó építészeti munka és a géppark együttesen mintegy 18 millió forintba került. Az információ tárolása, az adatrögzítés azonban ma is manuális feladat. Számítógép bevonása ezen a területen csak a későbbi tervekben szerepel. A tizenhárom budapesti mentőállomással közvetlen telefon- és rádiókapcsolat teszi lehetővé a gyors kivonulást. A budapesti Mentőszervezet 135 futómentő gépkocsi-állományából körülbelül 90 teljesít szolgálatot. A krónikus gépkocsivezetőhiány a közeljövőben aligha enyhül. A jelenlegi bérezéssel nem arányosak az igen magas követelmények. Emiatt az itt dolgozókra megfeszített munka vár. A körültekintő szervezésnek és a lelkiismeretes munkának köszönhetően azonban a prioritást élvező, sürgős esetekben a mentők néhány percen belül a helyszínre érkeznek. Az új irányítóközpont most vizsgázik. Meghibásodása esetén többszörös biztonsági rendszer garantálja továbbműködését. Hagyomány, hogy jeles évfordulóinkat új létesítmények átadásával ünnepeljük. A Markó utcai épület ma még siralmas látványt nyújt. Rekonstrukciója megkezdődött. Jövőre már külsejében is bizalmat ébreszt a járókelőkben. A századik évforduló tehát nem múlik el esemény nélkül. Akik az új irányítóközpont munkájának köszönhetik életben maradásukat, bizonyára megbocsátják a mostani rendhagyó avatást. Lénárt Éva Egészséges gyógyszerhelyzet Az ország gyógyszerfogyasztásából a főváros 23 százalékban részesül. Ennek ellenére három és fél évtizedig megoldatlan volt a medicinák raktározása. A Fővárosi Gyógyszertári Központ mintegy hetven helyen, gyakran pincékben, alkalmi helyiségekben tárolta az értékes anyagot. Mindez sok pénzbe került, és időnként indokolatlan ellátási zavarokat okozott. Most saját erőforrásból, mintegy nyolcezer négyzetméteres területen új központi depó épült. A 350 millió forintos beruházás elkészültével az új raktárban Budapest 80-100 napi ellátásához szükséges gyógyszermennyiséget tudnak tárolni, illetve a patikákba kiszállítani. A tervezettnél kisebb költséggel, három év alatt készült el a raktár, első ütemeként annak a nagy beruházásnak, amelynek során a most megépült raktár mellett kisebb gyógyszergyártó üzemet, illetve alapanyagraktárat hoznak létre. Az üzem a tervek szerint jövőre kezdi meg működését. M. Környezetvédelem a XI. kerületben Örökzöld téma, hogy a környezeti ártalmak csökkentése, a városkép javítása érdekében át kell tervezni az egyik legforgalmasabb budai közlekedési csomópontot. A Móricz Zsigmond körtér rengeteget fejtörést okoz a szakembereknek, hiszen egy teljesen új, korszerű centrum kialakítása rengeteg pénzbe kerül. Természetesen vannak olcsóbb megoldások is, de a tervezők hosszú távon gondolkodnak, s a pályázatok között feltehetően számos jó, a körülményeket figyelembe vevő ötlet van. A kerület 33,5 négyzetkilométernyi területéből több mint másfél millió négyzetméter a gondozott parkfelület. A legsűrűbben lakott rész a Gellérthegy-Lágymányos. A beépítettséget mérséklik a lakóházak között a gondozott, nagy kiterjedésű ligetek a Gellérthegyen és a Feneketlen-tónál. Kelenföld volt az elmúlt két évtizedben a kerület legdinamikusabban fejlődő része. A Fehérvári út és a Duna közötti sáv — kisebb épületegyüttesektől eltekintve — ipari terület, ahol a vállalatok jelentősen szennyezik a környék levegőjét. A kelenföldi szabadidőpark azonban több mint 9 hektáros területével pihenési és sportolási lehetőségeket kínál a kerület lakosságának. Városrendezési és környezetvédelmi szempontból Kelenföld legelhanyagoltabb része a pályaudvar és az Etele tér környéke. Kelenvölgyben túlnyomórészt földszintes, családi házak épültek. A magas talajvíz, a közműellátottság hiánya miatt a lakások nagy része korszerűtlen. A vízelvezetés megoldásával beépülhetnének a még meglevő üres telkek, s a lakóépületek korszerűsithetők, komfortosíthatók, bővíthetők lennének. A sas-hegyi természetvédelmi terület értékes növény- és állatvilágával a főváros egyik legszebb része. Az utóbbi időben sok családi és társasház épült a hegyen, s már alig található beépíthetetlen telek. Gazdagréten épül a kerület legújabb lakótelepe. Az építkezéssel egy időben elkészültek a környező parkok is, de még így is kevés a zöld. A Rupp-hegyen viszont több mint 8 hektáros területen botanikai értékek is találhatók. A kőérberki részt a tavaly elkészült rendezési terv alapján korszerűsítik, a tájegység arculata azonban nem változik. Mindez elsősorban látlelet, de ez az első teendő a környezetvédelem hosszadalmas és sok pénzt felemésztő munkájában. M.T. Guruló könyvesbolt Az ötlet annyira új, mint egy újszülöttnek a régi vicc. Ezúttal azonban Diószegi Csabának, a Könyvértékesítő Vállalat munkatársának jutott eszébe, s a vállalat vezetői — számos példa igazolja már, hogy hívei minden, az üzletpolitikával egyező, nyereségesnek ígérkező vállalkozásnak — újfent rugalmasan reagáltak: nyomban intézkedtek, s néhány hónap alatt — negyedmillió forintos költséggel — megvalósult az ötlet: a guruló könyvesbolt. Az önálló könyvesboltként, jutalékos rendszerben működő üzlet vezetője Diószegi Csaba, 32 éves diplomás fiatalember (népművelés-könyvtár szakon végzett a főiskolán), munkatársa a felesége, Krisztina, profi könyvkereskedő. Miből áll az „üzlet"? Egytonnás Zsuk gépkocsi a raktár, az összkomfortos lakókocsi (mely vidéki útjaikon a lakásuk) sátor előtetője alatt van az árusítóhely. Egyszerre hetven doboz — körülbelül 200 ezer forint értékű — könyvet meg műsoros kazettát visznek magukkal. A „piaci körülményekhez" alkalmazkodva árulnak félárú könyveket is. Hétfő a friss anyag beszerzésének napja; helyszíne pedig a vállalat újdonságraktára. A működési és az árusítási engedély körül kezdetben adódtak problémák — tudniillik, ahol kirakodnak, ott előbb jelentkezniük kell a helyi tanácsnál, ami nem mindig olyan egyszerű, mint szeretnék —, míg ki nem derítették, hogy egy miniszteri rendelet szerint a mozgó boltoknak nem kell külön helyfoglalási és árusítási engedély, ha közület megbízásából, annak alkalmazottaiként dolgoznak, és az egy helyben tartózkodás időtartama nem haladja meg a hat órát, továbbá, nem szennyezik a környezetet, nem zavarják a közrendet, s nem csinálnak konkurenciát. Jelenleg ez a rendelet az alapja legális működésüknek, ám szeretnének eljutni mindenhova, ahol szükség — igény! — van a könyvre, nemcsak a kis falvakba, hanem a főváros peremkerületeibe, az új lakótelepekre is (jő néhány „hatórás" árusításuk igazolja, hogy jó helyen kereskednek); az előbbihez országos engedélyre volna szükségük, az utóbbihoz pedig a Fővárosi Tanács kereskedelmi Főosztályának hozzájárulását szeretnék megkapni. S akkor kevesebb bürokráciával jóval hatékonyabban működhetnének, s úgy véljük —, nemcsak a Könyvértékesítő Vállalat és a maguk hasznára... A vállalkozás most idény jellegű, tavasszal kezdték, szeptember 30-án véget ér a kísérleti időszak. De ha gazdaságosnak bizonyul a KÖNYVÉRT vállalkozása, továbbá sikerül a mozgóboltrendszert téliesíteni, akkor egész évben járják a fővárost és a vidéki településeket. A zordabb időben iskolákban, művelődési házakban, mozikban, klubokban, kul-