Budapest, 1986. (24. évfolyam)
8. szám augusztus - POSTA
posta 1076 Garay utca 5. Telefon: 415-582, 215-440/47 Üdvözlet a szomszédból Jaroslav Mastalko (507-45 MIadéjov vC24 Okres Jicín, Csehszlovákia) telefonon, majd levélben is megkereste szerkesztőségünket. Soraiból idézünk. „Gyakran felkeresem a prágai magyar könyvtárat. Itt mindig akad valami érdekes olvasni- vagy látnivaló a magyar újságokban és folyóiratokban. Az önök folyóirata, a Budapest, azok közé a lapok közé tartozik, amelyek leginkább megérdemlik az érdeklődést. Magát a várost és annak történetét is meg lehet általa ismerni, de az olvasók véleményének a kicserélésére is szolgál, és ebbe a külföldi olvasók is beletartoznak... A folyóirat mindegyik számát igen jónak találom, csodálatosak a grafikák, és általában nagyon szép az egész lap kiállítása. Igazán jó munkát végeznek, további sikereket kívánok." Levelében azt is említi Jaroslav Mastalko, hogy mivel éppen egy ilyen lap alkalmas arra, hogy közel hozza egymáshoz az embereket, akik kicserélik véleményüket, ő szívesen levelezne a Budapest magyar olvasói közül valakivel — német, angol, olasz, orosz vagy cseh nyelven —, akit érdekel a kultúra, a zene, a népművészet, a sport és a magyar konyha. Bár minden álszerénységet félretéve örülünk a lapunkat dicsérő soroknak, munkánk legnagyobb eredményének azt tartjuk, ha valóban sikerül olvasóinkban gondolatokat ébresztve érdeklődést kelteni, ráirányítani figyelmüket bizonyos jó, avagy rossz jelenségre, hogy állást foglaljanak, és igy talán lassan-lassan kialakul a közös cselekvéshez segítő közös gondolkodás, ezzel pedig egymás jobb megértése. Hogy ez lehetséges, hogy a munkánk nem hiábavaló, annak jele ez a hazánk határain túlról érkezett levél, melyet köszönünk, és íróját barátsággal üdvözöljük. A Quai d' Orsay és vidéke Dr. Del Medico Imre (1149 Budapest, Handzsár u. 6.) kedves szerzőnk és olvasónk írja levelében: „Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam az 1986/4. számban a Budapest az ezredfordulón címmel megjelent beszélgetést. (A beszélgetést lefolytatta, leírta Szálé László, véleményét elmondta: Gáspár Tibor, Budapest főépítésze, Brenner János építész, egyetemi tanár, Szűcs István városszociológus, S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, Hegedűs Géza író, valamint Makovecz Imre és Ágostházi László építész — A szerk.) Az abban elhangzottakhoz kívánok az alábbiakban néhány megjegyzést fűzni. Kitűnőnek tartom Gáspár Tibornak azt az elgondolását, hogy a Kálvin téri foghíjon szállodát építsenek. A két épületrészt összekötő híd helyett azonban inkább olyan — a két résszel azonos magasságú — épületszárny létesüljön, mint amilyen az ELTE bölcsészkarának vagy a hajdani Közmunkák Tanácsa Madách Imre úti épületének két szárnyát köti össze. Városképileg is jobban mutat, mint a híd, és a térkihasználás is racionálisabb. Makovecz Imrének a bódék megszüntetésére vonatkozó javaslata messzemenően helyeslendő, de ennek kapcsán nem árt rámutatni arra, hogy éppen a főváros illetékesei voltak azok, akik néhány évvel ezelőtt, sőt még mostanában is, nyakra-főre adták ki a bódék és bódé jellegű üzletek létesítésére vonatkozó engedélyt. A nem kis vállalkozói beruházással megépített bódéüzletek csak akkor szüntethetők meg, ha ugyanott, illetve a közelben megfelelő üzlethelyiséget tud adni erre a célra a tanács. Felmerül a kérdés, hogy be kell-e építeni a volt honvédelmi minisztérium Szent György tér és Dísz tér közötti telkét? Most, hogy egyre növekszik az idegenforgalom, és a Vár gépkocsi- és autóbuszforgalmát korlátozzák, a volt minisztériumi épület helyén ideális, esetleg esővédő fedéllel ellátott parkoló létesülhetne — elsősorban a turistabuszok számára. Ágostházi László alighanem téved, amikor azt állítja, hogy Károlyi Mihály a pesti Quai d' Orsay-nek nevezte a Nemzeti Múzeum mögötti és melletti utcákat. Valószínűbbnek látszik, hogy a hajdani pesti mágnásnegyedet — a hasonló párizsi városrészre utalva — a pesti Faubourg St. Germainnek nevezte. Azt azonban lehetségesnek tartom, hogy a budai rakpartnak azt a részét, ahol az egykori Andrássy-palota ma is áll — nem messze a Lánchídtól —, nevezte a magyar Quai d' Orsay-nek, hiszen ott élt a két Andrássy Gyula, az idősebb és az ifjabb, akiknek, de különösen az idősebbnek nem kevés szava volt az akkori Európa politikájának az alakulásában. Az összevetés azért is tűnik elfogadhatónak, mert a Quai d' Orsay-n, azaz a d' Orsay rakparton, a Szajna mellett ma is a francia külügyminisztérium épülete áll." Del Medico Imre mindig nagy ismeretanyagra támaszkodva, logikusan érvel, bírál, ötleteket ad (BAH csomópontra Bach szobrát, és az elnevezés is legyen Bach—csomópont — azóta mások is hangoztatják), így mostani leveléhez a köszöneten kívül nemigen van mit hozzátenni. Mégis néhány szót kiegészítésként, meg hátha jobban meghallják az illetékes fülek, ha többen többször elmondjuk ugyanazt. ,,A Vár tönkre fog menni!" — írta Faragó György Svájcból — levelét az 1985/8. számunkban közöltük —, és mindjárt javaslatot is tett: „...a Dísz téren, a volt Honvédelmi Minisztérium romjai helyén parkolóházat kellene építeni... a ház körül ugyancsak parkolókat autóbuszok részére. Az Úri, Országház, Táncsics, Fortuna utcákból ki kell tiltani az autókat, a Várnegyed lakói számára állandó parkolási bérletet kell biztosítani a parkolóházban..." Nos, mindez már megvalósult — részben. A kitiltás megtörtént, a Várnegyed lakói parkolhatnak — ahogy eddig — az utcán, kapualjban, mert még nincs parkolóház. De hát, szegény ember vízzel főz. A volt Honvédelmi Minisztérium sorsán még érdemes gondolkodni annak ellenére, hogy másutt, a Várhegy alatt a Clark Ádám téren és a Dózsa György-szobor környékén kialakítottak parkolókat. Ami a Szent György tér környékét illeti, az egyes részek, romok sorsáról csak a rendezés egészének az ismeretében lehet és szabad dönteni. A csúf bódék ügye állandó téma, közügy. Olykor már botrányos, ahogy nemrég a XII. kerületben a Böszörményi út elején lévő bódék esetében is az volt. Persze városkép, giccs, ízléstelenség... mindez közrejátszik. De talán van egy olyan oka is az általános felháborodásnak, amelyről nem esik szó. Ez a lakosság morális ellenérzése azokkal szemben, akik könnyen nagy pénzt keresnek. Itt orront rögtön csalást, korrupciót a közvélemény, mely sohasem a zöldségeseknek, a tejárusoknak a pavilonját tartja oda nem illőnek, hanem a mütyürös butikosokét. S míg az utóbbiak száma egyre nő, az előbb említetteké — az újságosokat is beleértve — fogy. Senki sem kárhoztatja a kereskedelmet, nem szidja a kereskedőket, hanem azokat, akik olyan életvitelt és életszemléletet honosítottak meg, mert tehetik, mert könnyű kézzel kapják s adják ki a pénzt, amely nemcsak idegen a tisztességes dolgozóktól, hanem — ahogy nőnek a gondok — elkeseríti és fölháborítja őket. S mivel a butikok vannak leginkább szem előtt, a harag is többnyire feléjük fordul. Nem a bódék miatt háborog elsősorban a lakosság, hanem a fenti okok miatt. Egy-egy rendes, jól elhelyezett pavilon színesítheti az utcaképet, de a munka nélkül szerzett jövedelem, vagyon, az árdrágítás, a csúszó- és hálapénz, a korrupció, a kéz kezet mos magatartás megrendíti a becsületes állampolgárt, különösen, ha azt látja, nem ő van a fősodorban, hanem neki kell szemben úsznia az árral. És még egy vidámabb dogloról, amennyiben a Kálvin tér és a többi budapesti tér rendezését vidámnak lehet nevezni. Régi kollégista szokás volt az Eötvös-kollégiumban meg a NÉKOSZ-ban a háború után, hogy a felvételi vizsgán egy gólya azt a feladatot kapta: oldja meg a Kálvin tér rendezését. Volt olyan vidéki diák, aki fél napi szemlélődés, gyötrődés után sírva jött haza a térről. Nos, a mai térrendezők sincsenek jobb helyzetben, bár a Kálvin téren már tisztultabb a horizont, de a Moszkva tér, a Móricz Zsigmond körtér... Sebaj, bízzunk tervezőinkben, építészeinkben, és abban, hogy pénz és munkaerő is lesz a megoldáshoz. 48