Budapest, 1986. (24. évfolyam)

8. szám augusztus - Barta András: Szezonvégi séta a Vígszínházban

SZEZONVÉGI SÉTA A VÍGSZÍNHÁZBAN Beszélgetés és tervezgetés Lázár Egon ügyvezető igazgatóval Megszedülök, és egy pillanatra a lélegzetem is kihagy, amikor a színház legfelső sora mögötti ajtó feltárul előttem. Mintha a színpad — amelyen a kora délutáni órában éppen az esti előadás, Az öreg hölgy látogatása díszletét „építik" — tátott szájával magához akarna rántani. Enyhe tériszonnyal küzdve, a székekbe kapaszkodva botorkálok lefelé a félhomályos, II. emeleti lépcsőn, és beleroskadok egy zsöllyébe, valahol éppen ott, ahol kamaszkoromban, több mint negyven esztendeje, nézői „pályafutásom" kezdődött. Mire emlékszem a régi Vígszínházból? Mindenekelőtt a messziségben tündöklő elegáns páholysorokra, amelyek az újjáépítés során eltűntek ugyan, de ma is felidéződnek bennem minden Fellner-Helmer építette színházban Kecskeméttől Szegedig, a bécsi Volks- vagy Stadttheatertől Kolozsváron át Iasiig. És főleg a harmadik emeleti „kakasülőre" emlékszem, ahonnan először pillantottam meg testi valóságban az addig csak filmen csodált „nagyokat": Ladomerszky Margitot, Tolnay Klárit, Ajtay Andort és Somlay Artúrt. Hogy milyen darabban? A Warenné mesterségében? Thorton Wilder akkoriban szupermodernnek számító drámájában, A mi kis városunkban? A Francia szobalányban? Meglehet. Egészen biztosan csak Kelemen Évára emlékszem, ahogy a Fekete Péterben, Eisemann Mihály operettjében A holdvilágos éjszakán-t énekli, és Ajtay Andorra, amint egy létra tetején búsan így dalol: „Fekete Péter, öcsém, te kis ügyefogyott, ki a szerencsemalac fülét sose fogod..." Hát valahogy így kezdődik egy színikritikusi pályafutás, és csak ritkán Shakespeare-rel, Csehovval. És így valahogy, ilyen emlékezéssel kezdődik egy színházi séta manapság annak, aki túl van az ötödik X-en. Fővárosunk e jellegzetes épülete, mely éppen kilenc évtizede áll helyén, és a prózai színházak közül immár az egyetlen, mely önálló telken, tehát nem házak közé beszorítva és eredeti külsejét megőrizve fennmaradt — azonban más emlékeket, érzéseket is kelt bennem. A régi és új Lipótvárosnak, a körútnak a Nyugati pályaudvar és a Margit híd közötti szakaszát meghatározó épülettömbje 1945 januárjában bombatalálatot kapott; hat éven át behúzott nyakkal és lehajtott fejjel mentünk el előtte, mintha kedves családtagjaink nyugodnának e hatalmas szarkofág alatt. Ma már néhány pesti teátrum — főként a Nemzeti sorsának ismeretében — talán nem is volt olyan oktalan aggodalmunk, hogy talán sosem kel új életre. De mint ismeretes, 1951. december 2l-e óta — amikor is a Magyar Néphadsereg Színházaként Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámájával újjáépülve megnyitotta kapuit — újra ott ülhetünk nézőterén. És ha a páholysorok eltűntek is, a falakra pedig gipszstukkók formájában a különböző fegyvernemek jelvényei kerültek, a régi székeket fotelekre cserélték ki, és az alagsorban büfé nyílt — ez mégiscsak a Vígszínház. Olyannyira, hogy 1960 szeptemberében régi, patinás nevét is visszakapta. Idén decemberben lesz tehát harmincöt esztendeje, hogy Budapest egykori első magánszínháza haló poraiból megelevenedett. — Milyen állapotban van ma fővárosunk építészetének ez a büszkesége születésének kilencvenedik és újjászületésének harmincötödik évfordulójához közeledve? — ezzel a kérdéssel kopogtattam be Lázár Egon ügyvezető igazgató irodájába. Az ő kalauzolásával kerültem azután a nézőtér legtetejére, ahol „bejáró" sétánkat elkezdtük. Pontosabban: nem is itt kezdtük a „szemlét". Hanem a tetőn. Ahová is az igazgatói iroda és a művészeti titkárság előtt elhaladva néhány másodperc alatt jutottunk el. Szokatlan perspektívából pillantottam meg itt az épület messzire ellátszó kupoláját és a zsinórpadlást magába foglaló, zöld vezéri sátorra emlékeztető, fekvő hasáb alakú felépítményt. Nem értek az építészethez, de összehasonlítva ezt a megoldást például az új győri színház síugrópályához hasonlatos tetőformájával, nemcsak praktikusabbnak, hanem egyszersmind esztétikusabbnak is érzem ezt az architektúrát. És ezen a véleményemen az sem változtat, hogy, mint később kiderült, a kupola csak dísz, semmire sem hasznosítható. Nem célom apró részletekbe bocsátkozni, de azért annyit megjegyzek itt, hogy a messziről szilárdnak és megingathatatlannak látszó épületen közelről nemcsak hajszálrepedések mutatkoznak, hanem mind a tetőnek bádoggal fedett részein, mind a külső falak vakolatán sürgős kijavításra váró hibák mutatkoznak. Lázár Egon erről és az épület egészéről ezt mondja: — Tíz évvel ezelőtt, amikor az újjáépített színház huszonöt esztendős volt, elkészült az épület teljes felújításának terve. De erre nem volt pénz, kapacitás, és csereszínház sem, ahová két esztendőre átköltözhettünk volna. Ha pedig ennyi ideig csak a Pesti Színházban játszunk, felbomlik az ország egyik legjobb társulata. Elkészült tehát egy szakaszos terv, és most a felújítás — működés közben nyaranként — ennek ütemezése szerint folyik. — A külső felújítás azonban, ha jól tudom, a Szent István körút korszerűsítésével együtt történt meg — vetem közbe. — Meglehetősen sajátos módon. A Szent István körút sortatarozásakor kiderült, hogy a színház mint középület nem szerepel a tervben. Szépvölgyi Zoltán tanácselnök intézkedése eredményeként soronkívüli hitellel oldódott meg végül is a Vígszínház homlokzati felújítása. Térjünk vissza a nézőtérre. Amikor az imént beleroskadtam az egyik zsöllyébe, a fa keservesen feljajdult, nagyot reccsent, és ahogy megkapaszkodtam a karfába: kezem alatt mállani kezdett a szövet. — 1150 székünk van. Évente csak 300 előadást számítva és esténként csak három leülést (ami minimális) véve figyelembe, ez három és fél évtized alatt összesen több mint harmincezer igénybevétel. Nem csoda, hogy romlásnak indultak zsöllyéink. De hozzáláttunk felújításukhoz — hangzik az igazgató magyarázata, miközben az első emeleti erkélyen és a földszinti első sorokban már áthúzott, rendbe tett foteleket mutat. Lefelé jövet megnéztük a „cukrászdá"kat. így nevezik az első és második emeleti büfét; az első már kitapétázva, rendbe hozva mutatja, milyen lesz a remélhetőleg rövidesen szintén felújításra kerülő másik is. A Ditrói Mór utca felé eső szárnyon bekukkantunk a reprezentatív fogadószobába: a hangtechnikusok videofilmet néz-20