Budapest, 1986. (24. évfolyam)

8. szám augusztus - Seregi László: A strandok nyáron halnak meg?

A STRANDOK nyáron halnak meg? nem tartoznak bele. Az Országos Vízügyi Alapból azért nem kaphattunk, mert ott meg az ivóvízellátásra helyezték a fő hangsúlyt. Hiába nyújtottunk be kérelmet az Idegenforgalmi Alaphoz; s nem jártunk sikerrel az Országos Energiaracionalizálási Alaphoz benyújtott pályázatainkkal sem. Rá kellett jönnünk, hogy a támogatásokból csak a termelővállalatok részesülhetnek. A magunk erejére vagyunk utalva". Ezt mondta dr. Beck Béla, és hogy teljes legyen a kép, azt is hozzátette, hogy ez a saját erő évente jó, ha eléri a százmillió forintot. A kérdés, persze, most már csak az, mire elegendő százmillió forint? Ötven OTP-öröklakásra, vagy azóta megint feljebb szöktek a négyzetméterárak? Mindegy. Különben is, kialakult szokás szerint költői kérdésekre nem illik válaszolni. Ám ez sem változtat a lényegen, azon, hogy a fürdőink-strandjaink napjai meg vannak számlálva, hacsak nem történik valami csoda. Márpedig csodák nincsenek. Amiből nem következik, hogy tétlenül állnak és várják, mit hoz a holnap. Ami tőlük telik, megteszik. Például minden ősszel egybegyűlnek az igazgatóság vezetői, hogy jól kisúlyozzák magukat. Ez abból áll, hogy rangsorba szedik a jövő májusi nyitányig elvégzendő feladatokat. Hosszas és ádáz viták után általában ez a lista szokott kialakulni! 1. Strandok, ahova zömmel turisták járnak (meleg vizűek) 2. Strandok, ahova turisták is járnak (langyos vizűek) 3. Egyéb (hideg vizűek) 4. Utolsó simítások. Az így összeállt lista élén, mi sem természetesebb, a Palatínus található. Kiemeltsége az idén abban nyilvánult meg, hogy bepucolták a főépület homlozatát, kimeszelték a kabinokat, és helyükre erősítették a hullámmedence kilazult lépcsőfokait. Erdélyi Tibor, az üzemvezető helyettese kapásból felsorolhatna még vagy húsz, általa fontosnak tartott feladatot, de udvarias ember, aki nem kíván visszaélni az olvasó türelmével. — A főnökségnek úgysem tudnék újat mondani, a vendégeket pedig abszolúte nem érdekli, mit miért nem hozhatunk rendbe — magyarázta kellő életbölcsességgel. — Amikor olvad az aszfalt, senki nem nézi, hogy statikailag minden rendben van-e az öltözői traktusban, ha meg nem olvad az aszfalt, ki az a bolond, aki a strandra megy. Már csak azért sem értem, miért pont május elsején nyitnak a budapesti strandok. Amikor lapjaink hasábjain szűkszavú közlemények jelennek meg, arra kérve a házfelügyelőket, a tömbgondnokokat és a lakóbizottsági választott tisztségviselőket, hogy idejében, de folyó hó 30-ig lobogózzák fel épületeiket, a kötelezően előírt pontokon, már tudom, hogy visszafordíthatatlanul itt a nyár. Még akkor is, ha nincs itt. A strandok, persze, ezen a napon sem árválkodnak üresen, ha valakikre, hát a keletnémet fiúkra és lányokra lehet számítani. Jobb érzésű magyar ember, ha véletlenül beles a kerítésen, fázósan húzza összébb a kiskabátját, és megy tovább a dolgára. A magyar strandoló általában óvatos, nem szokta elkapkodni a jegyváltást. Csak akkor áll neki megkeresni a fecskéjét, ha azt látja, hogy a strandok előtt annyi a cseh és lengyel turistákat szállító busz, hogy szinte lépni sem lehet tőlük. De akkor aztán nem habozik, magához szólítja az övéit, és elindul kedvelt strandjára, ahol általában prímán szokta érezni magát. Zömüket ugyan némiképp feszélyezi a tömeg meg az úszómester; máskülönben minden a legnagyobb rendben. — Ezt az úszómesteres oldalvágást nem egészen értem, ha megmagyarázná, nagyon hálás lennék — lép közelebb Horváth János a Palatínusról. Hogy őszinte legyek, nem hőkölök vissza. — Mi nem tetszik? — kérdezi most már ingerültebben, mert nálunk aztán hamar elszabadulnak az indulatok, ha valaki fél percig gondolkodik a helyesnek tartott válaszon. — Folyton kifütyülnek a vízből, mert szerintük hosszú a hajam — panaszkodom Jánosnak, aki máskülönben órás; nagy hírű cégnél dolgozott nyolc éven át, de kiderült, hogy ma már a nagy hírből nemigen lehet megélni. Úgyhogy Jánosunk válaszútra kényszerült: pénz vagy dicsőség? S csaknem három percig tartó töprengés után az előbbire voksolt. — A jó úszómester nem a deltájáról ismerszik meg — mondja a helyzet komolyságához illő szabatossággal —, hanem arról, hogy milyen a lábtempója mellúszás közben. — A legszívesebben azonnal bemutatná a hibás technikát, de inkább gurgulázva felnevet, mert eszébe jutott, hányan, de hányan véreznek el a felvételi vizsgán, merthogy nem stimmel a lábtempójuk. — Kidobott ám a Csaba már olimpiai hatodik helyezett hátúszót is, mert nem tudott akkorát lökni a lábával, amekkorát kell, ha fuldokolni kezd a pasas. Felelőtlenek ám az emberek, úgy mennek be a vízbe, hogy nem tudnak úszni. Miben bíznak? Ha nincs tömegnyomor, ott vagyok, és közbeavatkozom, ha szorul a kapca, de ha egymást tapossák, és semmit sem látok, akkor mit csináljak? — Tavaly hárman fulladtak bele a vízbe, igaz, nem a Palán, hanem a Dagályban. Intő jel, de még csak figyelmeztetni sem érdemes az embereket, ránk sem hederítenek. Azt hiszik, azért fütyülünk annyit, mert ennek alapján kapjuk a prémiumunkat. Dohog, de nyomban hozzáfűzi, nehogy tévedésbe essem, az emberek többsége nem tudja, hogy nem viccből ül a parton. Ami ennél sokkal inkább bosszantja, hogy nem vigyázunk eléggé a tisztaságra. Sem a vízére, sem a füves területre. — Fertőzés nem fordult elő ugyan (vagy nem vált ismeretessé), de esténként nem mindig akarózik belevetnem magam a gyanúsan sárgálló habokba — mondja, és ezzel át is adja a szót Lévai Józsefnek, a porondőrnek. A fürdős szakmában azokat nevezik így, akik szúróbottal felszerelkezve járják a gyepes részeket, és felcsipegetik az elhullajtott szemetet. — Szólhatnék az embereknek, de nem teszem, mert úgyis hiába. Még azt gondolnák, hogy kötekszem velük — legyint nagyot az inas, kopaszodó porondőr, aki annak előtte, mielőtt idekerült, horizontál-esztergályos volt, de valami belement a szemébe, ott kellett hagynia a gyárat. Rokkantosították, vagy kilenc évig otthon tüsténkedett az asszony mellett, de a végén már kifejezetten unta a tűzhely körüli munkát. — Megtaláltam a helyemet, jó itt a szabad levegőn, és még az sem zavar különösebben, ha az egykori kollégáim széles ívben elkerülnek, ha összefutok velük. És tudja, mit élvezek a legjobban? Azt, amikor a nyitány után jönnek az első vendégek, és körülállnák bennünket, ámuldoznak, hogy a csudába vagyunk ilyen barnák, na azokat a pillanatokat nagyon szeretem. Búcsúzóul még a lelkemre köti, nehogy a munkáját összefüggésbe hozzam a cirkusszal, mert ahhoz semmi, de semmi köze. Cirkuszok az öltözőkben szoktak előfordulni. — Napjában mindig akad vagy tíz pasas, aki elfelejti, hogy melyik kabinban vetkőzött, hiába forszírozzuk, nem jut eszükbe még az sem, hogy kövér volt vagy sovány, alacsony vagy magas az az ember, akinek átadták a ruhájukat. Nem emlékeznek semmire sem — panaszkodik Pillis József kabinos, aki fel sem venné az aznapi műszakot, ha reggelente nincs a keze ügyében öt fésű és öt cipőkanál. — Ezekről is megfeledkeznek az emberek, de addig jó nekem — mosolyog a fürtösfejű kabinos, és korántsem csinál titkot belőle, hogy borravaló nélkül senki sem maradna itt huzamosabb időn át. Máskülönben elégedett a sorsával, úgy véli, ez a munka összhangban áll az egyéniségével. Ide ugyanis intelligencia és türelem kell elsősorban, s e tulajdonságokban, képességekben nem szenved hiányt, állítja, bár nem tagadja, néha nem bírjá a krakélerkedést, a sok alaptalan gyanúsítgatást. Kivált azóta megy fel sűrűn a pumpája, amióta az arab országok fiai biztosítási ügyekben vesznek részt. — Ez most vicc, vagy valamiféle tolvajnyelvi fordulat — kérdezem tőle, de hevesen rázza a fejét. — Ha a manusz otthon igazolja, hogy külföldi útján elveszett az ékszere, aranyórája, miegyebe, akkor kifizetik neki az ellenértéket — fog bele a nem túl mély logikai képességeket igénylő magyarázatba, leszögezve: Pillis Józsefet nem lehet falhoz állítani. Budapesten jelenleg tizenkét strand működik, és az egyik rosszabb állapotban van, mint a másik. A római partiaknak kifogyóban van a vizük, új kutakra lenne szükségük; a többieknek nincs korszerű szűrőberendezésük, még mindig ürítéssel és feltöltéssel gondoskodnak a medencék tisztaságáról; másutt tartja hegemóniáját a vállfa mint vetkőző alkalmatosság. Ennek ellenére tavaly több mint 3 millió 723 ezren váltottak jegyet pénztáraiknál — és 63 baleset történt. SEREGI LÁSZLÓ 10