Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - Hóvári János: Basáskodó szolgák

HÓVÁRI JÁNOS Basáskodó szolgák A török pasák emlékét évszázadok múltán is őrzi a nyelvünk. Ma is gyakran használjuk a basáskodik kifejezésben. A „Török basa, nagy a hasa" mondóka jóvoltából nehezen mozgó, elpuhult uraságoknak képzeljük őket. A fennmaradt ábrázolásokon azonban nem kövérek, egyáltalán nem puhányak, inkább igazi marcona katonák. Nemzeti tudatunk az idősíkokat át-átugró rétegeiben egymásra rakódva ott van egész múltunk, egész történelmünk. E-lőfordul, hogy tragédiát, megaláztatást humorrá, gúnnyá szelídít a kollektív emlékezet, így akarván elégtételt venni a sérelemért. Talán ez rejlik a mondóka basakarikatúrájának mélyén is... Előkelő — sőt, bizalmi — helyet jelentett az oszmán államirányitási és katonai hierarchiában a budai pasáé, aki felettese — amolyan „primus inter pares'.' — volt a magyarországi pasáknak. A budai pasák megkülönböztetett helyzetének oka, hogy a magyarországi tartomány a birodalom legveszedelmesebb és legvéresebb frontvonalába esett. Az 1540-es évek könnyű sikerei után bebizonyosodott, hogy nehéz újabb területeket szerezni a Duna mentén. A hatvanas évekre kiépült a magyar védelmi rendszer, egy mélységében is tagolt végvári vonal, mely lelassította a további hódításokat. Szulejmán szultán utódai jól látták ezt Isztambulban, s ettől kezdve gyakrabban törekedtek a status quo fenntartására, mint ahányszor nyílt háborúra vállalkoztak. A felmerülő konfliktusokat a budai pasának kellett megoldania, elsimítania vagy felnagyítania — ahogy a politikai helyzet megkívánta. Ehhez tisztán kellett látnia a sztambuli viszonyokban, mert egy háborús konfliktus veszélyével járó ellentámadás vagy a Habsburgokat katonai lépésre kényszerítő tiltakozás kiválthatta a szultán haragját. Arra is ügyelnie kellett, nehogy tehetetlennek tűnjék. Tanulságos példa Arszlán pasa esete, aki 1566-tavaszán, amikor Szulejmán szultán hadaival ismét Magyarországra indult, a fősereg megérkezése előtt ostrom alá vette Palota várát. A Thury György védte erősséggel azonban nem boldogult. Időközben a szultán is Magyarországra ért, s megkezdte Szigetvár ostromát. A török támadás visszaverésére nagy sereg gyűlt össze Győr környékén. A birodalmi és királyi had tétlenkedése sokáig kedvezett Arszlánnak. Figyeltette mozgásukat, mivel tartott tőle, hogy megindulnak Palota felmentésére. Ám a pasa felderítő csapatai egy, a Bakonyba fáért vonuló, 300 szekérből álló kocsisort néztek a győri seregnek, s mint ilyet jelentették Arszlánnak, aki táborát, felszerelését hátrahagyva menekült Budára. Hamarosan megérkeztek a szultán hóhérjai, s megfojtották a kudarcot vallott pasát. Buda azonban nemcsak háborút jelentett a törököknek, hanem az Európával való találkozást is. Nem mintha nem foglaltak volna el az oszmánok nagyvárosokat. Az ekkori Konstantinápoly, Alexandria, Aleppo, Damaszkusz nagyobb város Budánál, ám elfoglalásakor — Konstantinápoly kivételével — mind muszlim város. Tehát az oszmán „propaganda" számára az igazán nagy büszkeséget a keresztény városok meghódítása jelentette volna, Róma, Buda, Bécs volt az oszmánoknak a „Kizil Elma", „vörös alma", átvitt értelemben: a „hőn vágyott". Mivel az itáliai partraszállási kísérletek éppúgy kudarcba fulladtak, mint Bécs elfoglalása, egyedül Buda került török kézre. * A budai pasák életútjáról szórványos adataink vannak. Általában csak azt tudjuk, honnét kerültek Budára, és innét hová vetette őket a sorsuk. Az oszmán birodalom vezető tisztségviselői, így a budai pasák is, két társadalmi rétegből származtak: a tímárbirtokos szpáhikéból, akik szandzsákbégből emelkedtek beglerbéggé, pasákká, vagy pedig azok közül a szultáni udvarba került rabszolgafiúk közül emelkedtek fel, akik a szerájbeli iskolák elvégzése után sztambuli hivatalokba kerültek, s tehetségük révén a birodalom legfőbb méltóságait is megszerezhették. A 68 budai pasa közül 19-ről tudjuk egyértelműen, hogy renegát, keresztényből lett muszlim, legtöbbjük (7) bosnyák. Bosnyák származású például a legismertebb budai pasa, Szokollu Musztafa és Lala Mehmed, Esztergom „visszafoglalója" (1604), a híres szerdár és nagyvezír, aki 1605-ben a szultán által küldött koronát Bocskai Istvánnak átadta. A 17. század második felében négy albán szolgálta a szultánt Budán. Szkander bég földjén látta meg a napvilágot a hírneves utolsó budai pasa, Abdi Abdurrahman. Kerültek Budára pasának a Kaukázusból is. Gürdzsi Kenán és Gürdzsi Mehmed grúz, a II. Rákóczi György elleni harcokból ismert Szejdi Ahmed pedig cserkesz származású volt. A távoli Perzsiában született Adzsem Haszán. Az orosz származású Szári Kenan 1653 szeptembere és 1655 szeptembere között szolgált Budán. A feltehetőleg szlovén származású, Ljubljanában született Zal Mahmud 1563 novemberében került Budára, de már a következő év májusában távoznia kellett. A budai várőrség fellázadt, és kirabolta a kincstárat, mivel nem kapta meg a zsoldját. Zal Mahmud csak nagy nehezen tudott elmenekülni Budáról. Később azonban fényes karriert futott be, még II. Szelim szultán egyik lánytestvérének kezét is elnyerte. Valahonnét Nyugat-Mediterráneumból származott Frenk Juszuf, más néven Szinán, aki 1583—1586 között szolgált Budán. Ez a spanyol, francia vagy olasz eredetű pasa arról nevezetes, hogy a Habsburg-török érintkezés szinte kizárólagos diplomáciai nyelvévé a magyart tette. Budai íródeákjaival Bécsbe s a környező kapitányokhoz küldött magyar nyelvű leveleiből több tucat fennmaradt. A legtöbb pasa azonban török volt. Oszmán államelméleti munkák alapján sokáig azt hittük, hogy a budai pasák távoli területekről — Ázsiából — kerültek hazánkba. Ha azonban végignézzük a budai pasák kinevezési okmányait, más következtetésre jutunk. Összesen 99 alkalommal neveztek ki budai pasát (volt, akit többször is), 74 esetben ismerjük, honnét kerültek ide. Csak 11 olyan esetről tudunk, hogy valakit nem a birodalom európai területeiről — a Balkán félszigetről és Isztambulból — küldtek Budára, hanem Ázsiából vagy Afrikából. Közvetlenül Isztambulból huszonötöt helyeztek Budára. Egy-két esettől eltekintve a budai vilajettel határos, leggyakrabban a boszniai (10), temesvári (8) és a mai Bulgária déli részét felölelő ruméliai (6) beglerbégségből neveztek ki pasát Budára. Egri pasa három esetben nyerte el ezt a méltóságot. A 17. század hetvenes-nyolcvanas éveiben Uzun Ibrahim és Abdi Abdurrahman a podoliai Kamienecből került Budára. Ugyancsak kétszer fordult elő, hogy a szilisztrai pasa a budaival cserélhette fel hivatalát. Nyolc olyan esetet ismerünk, amikor valaki szandzsákbégből lett budai pasává. 38