Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - Szalay Péter: Születő és újraszülető sportok

zebb „egyenleteinek" a megoldását is, mígnem egyszer csak azon vette észre magát, hogy már a sztárok között emlegetik. Taróczy nevét 1975 óta a világ legtekintélyesebb sportlapjaiban is vaskos betűkkel szedik: ha nyer, az elismerést kifejezve, ha pedig veszít, akkor a furcsa szenzáció tálalásaképpen. Persze Taróczy gyorsan felfelé ívelő pályafutása mellett — még 31 évesen is tudott újítani, amikor a svájci Heinz Günthardt oldalán wimbledoni bajnokságot nyert — jól jött a „külső segitség" is, amit Björn Borg, a svéd teniszkirály testesített meg. És itt újra a televízió szerepéről, a televíziózás mérhető és csak felbecsülhető hatásairól kell szót ejteni. A wimbledoni nem hivatalos világbajnokságról érkező tudósítások „étvágyat" csináltak ehhez a nagyszerű sportághoz. A padlásokról és a pincezugokból előkerültek az ósdi, békebeli, szóval még mindig használható rakettek, a jó öreg Dunlopok és Slazengerek, s mindenki a nagy Borgot kezdte utánozni. Egyetlen televíziós hétvége is elég volt ahhoz, hogy a fél ország megtanulja, mi az, hogy „negyven — semmi", vagy azt, hogy fonák röpte, nem is beszélve a „djusznak" ejtett deuce-ról, ami a teniszben egyenlő állást jelent. Világszerte, így Magyarországon is újabb lökést jelentett a Borgot is elsöprő új csillagok feltűnése, az amerikai fenegyerek John McEnroe színrelépése, aztán a svéd Mats Wilander bemutatkozása, legutóbb pedig a tizenéves nyugatnémet wimbledoni bajnok Boris Becker szenzációs diadalútja. Az új stílust meghonosító, „bombázóként" adogató s pokoli erővel ütő játékosok újabb százakatezreket nyertek meg a teniszsportnak. Tisztelet övezi ezeket a sztárjátékosokat, mert a maguk nemében valamennyien kivételes versenyzők, egyéniségek, akik, ha kell, ötórás, szinte végsőkig kimerítő csata végén is képesek valamiféle meglepetésre, valami szemet gyönyörködtető bravúros megoldásra, s ráadásul még a mókacsináláshoz is értenek, ahogy a nagy felhajtáshoz is, ha igazságtalanság éri őket... A tenisz amolyan kétszemélyes világszínház, ahol a két főszereplő semmi másban nem bízhat, csak magában, a tudásában, az ütőjében s azokban a megoldásokban, amelyeket tíz- és tízezerszer hajtott végre, amíg tökéletes szintre érkezett. — Divat lett a teniszből, országos kedvtelés — büszkélkedik Zentai Ferenc, a Magyar Tenisz Szövetség 51 esztendős főtitkára, aki Szikszay Attila oldalán 1960-ban maga is magyar bajnok volt, s aki azt vallja, hogy a teniszpályára „született", édesapja ugyanis a pasaréti Vasaslétesítmények gondnoka volt. Labdaszedőként kezdte, aztán, a nagyok éppen pihentek, fel-felmerészkedett a pályára, míg az egyik edző pártfogásába nem vette, s innen már minden úgy ment, mint a karikacsapás. A mind több versenyzőt s lelkes pártfogót számláló szövetség főtitkára úgy vélekedik, hogy a tenisz hazai pályafutása — főleg Budapesten — még mindig felfelé ível, s mert egyre több a pálya, lassan mindenki gyakorlási lehetőséghez is jut. Még a legnagyobb egyesületek, így a Vasas, a BSE, az MTK-VM, az Újpesti Dózsa és a Spartacus is fogadja a bérlőket, a kedvtelésből sportolókat, nem is beszélve a kisebb szakosztályokról s azokról az új szabadidős létesítményekről, mint amilyen a szabadsághegyi „Fonográf" sporttelep. Apályadíj változó. Átlagosan „főidőben" 100-130 forintot kell fizetni egy órányi játékért, ami nem is olyan sok, ha az összeg négy játékos között oszlik meg. A kezdőknek, a tanulni vágyóknak már mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk. A felkapott mesterek a pályahasználattal együtt 250 forintot is elkérnek egy órányi oktatásért, igaz, ők olyan bevált és hatásos módszerekkel dolgoznak, hogy velük 15-20 órányi szervezett és lelkes gyakorlás is elég a jó alapok lerakásához. Újabban még az élsportolók első számú budapesti bázisa, a Népstadion és Intézményei is lehetőséget teremt a tömeges teniszezésre, a stadion mögött utcahosszúságban sorakoznak a jó minőségű salakos pályák, itt még sorba sem kell állni a játéklehetőségért. Más a helyzet telente, amikor a lehetőségek köre meglehetősen szűkös. Ilyenkor a vállalatok és intézmények versenyt futnak a pályákért. Néhány éve a HUNGEXPO a vásár területén két csarnokban megteremtette a téli teniszezés lehetőségét, ám ebből a lehetőségből is csak a szerencsések vagy a törzsvendégek részesülhetnek. Sokkal jobb a helyzet a sportszerellátásban. Van ütő bőven, s a választék sem akármilyen, hiánycikknek olykor csak a labda számít, de az sem gyakran. A teniszsport tehetősebb „műkedvelő" hódolói ugyanakkor olyan szereléssel vonulhatnak fel, mintha világbajnokok lennének, s újabban már a tudásuknak megfelelő amatőrversenyekben sincs hiány. Miközben néhány, a sportot támogató vállalat és intézmény, mint például a Hungar-Hotels és az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat már annak a lehetőségét is megteremtette, hogy a világsztárokkal ne csak a képernyő előtt ülők ismerkedhessenek meg. Hagyományossá váltak az úgynevezett pénzdíjas tornák, ahogy a bemutatók is, egyszóval nincs hiány a továbbfejlődést garantáló jó propagandában. Nagy