Budapest, 1986. (24. évfolyam)

7. szám július - PESTI TÜKÖR

Egy tusos üveg meséi A századforduló egyik jelentős művésze, Tichy Gyula rajzalbumot jelentetett meg Egy tusos üveg meséi címmel, s ezzel indulatokat korbácsolt fel. Egyik méltatója így mutatta be: ,,A hellenizmus és a japánizmus csodálatos keveréke. Szabadon, könnyedén vont formák, a bankócsinálásig aprózott környer zetben. Mintha csak Ady Endrének valamely verses enigmáját olvasná az ember, s nem lel rá kádenciát..." Tichy Gyula a századforduló jeles művésze, mára viszont szinte ismeretlenné vált munkássága. Talán azért, mert igen fiatalon hunyt el? Talán azért, mert amúgy is rövid pályájának nagy részét vidéken töltötte? Talán azért, mert egyik legfontosabb műfaja, a grafika nehezen megközelíthető, rejtve mappákban, könyvekben várja az érdeklődőt? Sok oka lehet a viszonylagos ismeretlenségnek, tény azonban, hogy nagyon érdemes végignézni Tichy Gyula munkáit, a hazai szecesszió, szecesszionista szimbolizmus egyéni hangú alkotásait. A Fészek Galéria és a műgyűjtő Kiss Horváth László összefogása tette lehetővé, hogy a közelmúltban ízelítőt kaphattunk munkásságából. A mintegy másfél száz grafikát bemutató kiállítás kiemelkedő művész rajztudását, jelképteremtő erejét, díszítőkedvét ugyanúgy hangsúlyozta, mint szemléletének különös értékeit. Lyka Károly írta festményeiről a következő sorokat, de vonatkoztathatjuk ezt grafikáira is: „Egy gyengéd lélek reflexiói művei; festésük szinte úgy hat ránk, mint egy kései lovag halk bókjai, amellyel egy romantikus eszmét üdvözöl." Tichy Gyula csendben távozott, több mint hatvan évvel ezelőtt, visszatérése nem zajos siker, de reméljük tartós jelenlét. p. sz. e. Zarándoklat Gül baba sírjához Ha fölcaplatnak a Gülbaba utca végtelennek tűnő lépcsősorán, hogy ellátogassanak Gül baba türbéjéhez (II., Mecset utca 14.), meglepődve tapasztalhatják, mennyire különbözik ez a környék a főváros, sőt, Buda többi részétől. Nem mintha azzal akarnám ámítani önöket, hogy itt fellelhetik a 400 évvel ezelőtti Buda egy szeletkéjét. Nem. Egyedül Gül baba sírkápolnája maradt fenn itt a hódoltság idejéből. Lehet, hogy e kis épület mágikus kisugárzása okozza, de az is lehet, hogy a későbbi építőmesterek alázatos igazodása a hely szelleméhez teszi, hogy a környéken sajátos hamis-hamisítatlan középkori hangulat uralkodik. A szűk, hepehupás, macskaköves Gülbaba utca egyik-másik düledező, aprócska, berácsozott ablakú házikója, vagy éppen ízlésesen rendbe hozott, esetleg még beállványozott épülete kelt illúziót abban, aki szereti a középkori romantikát, hogy ezt nemcsak a Várban, hanem itt is fellelheti — csipetnyi keleti fűszerrel ízesítve. Gül baba türbéjének kupoláján a török félhold és tartógömbje csillog a napfényben. Az épület szépen karbantartva, körülkerítve. (Pedig Mednyánszky László vízfestményén 1880 körül még szabadon állt a mauzóleum.) A kerítésen belül két-három méter sugarú körben park, stílszerűen, főleg rózsatövekkel beültetve. A kerítésen kívüli közvetlen környezet nagy része lebetonozva. Talán, hogy be ne sározza a cipőjét, aki a pompás kilátásban akar gyönyörködni? Vagy turistaszezonban autóparkoló volna? Nem hinném. A parkolónak kijelölt hely, hála istennek, kissé távolabb van. Nekem mindenesetre kedvemre valóbb volna a fű, fa, bokor, mint ez a beton tucatáru vasrács mellvédjével. Ahogy távolodunk a műemlék közvetlen környezetéből a „rendezettség" megszűnik. Nemcsak odaillőbb természetes zöldterület váltja föl a művi környezetet, hanem, sajnos, egyre több a szemét, egyre nő az elhanyagoltság. A türbéhez fölvezető, hosszan kígyózó lépcsősoron majd a nyakam törtem a lötyögő és hiányos lépcsőfokokon. A védőkorlátot, amelyben kénytelen voltam megkapaszkodni, rozsda ette. Ottjártamkor a zárt kapukon tábla fogadott, miszerint a műemlék május 1-től október 31-ig tart nyitva, hétfő kivételével 10-18-ig. A tíz perc alatt, miközben körbejártam a türbét, és a kilátásban gyönyörködtem, egy négytagú család tapasztalta az enyémhez hasonló csalódottsággal, hogy az épületbe nem lehet bemenni. Nem értem, miért nincs egész évben nyitva? Kisvártatva tíz-egynéhány fős török csoport érkezett a parkoló felől, férfiak sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendősen. Kétségbeesetten rángatták a kapu kilincsét, nem nyílt ki, majd megpróbálták kibetűzni a kiírást. Sikertelenül, hisz csak egyetlen „világnyelven", magyarul érthető. Arról már beszélni sem érdemes, hogy legalább ezt az információt, a nyitva tartás idejét illenék törökül is kiírni. S nemcsak azért, mert az idelátogató külföldi turisták zöme török, hanem „nagyúri gesztusból". A törökök ugyanis a 19. század eleje óta többször megajándékozták ezt a műemlékünket. 1885-ben anyagilag járultak hozzá a rendbehozatalához, századunk elején berendezési tárgyainak egy részét a szultáni alapítványi hivatal adományozta, 1974-ben pedig a Török Köztársaság a bektási dervisek és más muszlim vallási rendek tárgyaival gazdagította a türbét. Mint zarándok, kicsinységem tudatában, de bizakodóan távoztam a szent helyről, hátha szerény vágyaim közül egyet-kettőt meghallanak és teljesítenek az istenek. S. M. „Aki szépíti a világot..." Losonczi Miklós művészettörténész e gondolatok jegyében nyitotta meg a Gyógyító alkotások című kiállítást az angyalföldi egészségnevelési napok alkalmából. A kiállítás történetét Csobánné Gelencsér Ildikó igazgató mondta el a József Attila Művelődési Központban. A csaknem negyvenéves ház az elmúlt öt évben átalakult, megszépült, 350 embert befogadó színházteremmel gazdagodott. Körgalériája állandó bemutatók színhelye: amatőr és hivatásos művészek pódiuma. Korszerű szellem, újszerű gondolkodás alapján születnek az intézmény programjai. A fiatal igazgatónő azt vallja, hogy vállalniuk kell az olyan feladatokat is, melyeket más intézmények nem tudnak megoldani. Többek között ezért kötöttek együttműködési szerződést a Jahn Ferenc Kórház pszichiátriai osztályával. Ezen belül programokat szerveztek a kórház betegeinek. A Mohori Stúdió tagjainak bevonásával agyagoznak, rajzolnak, festenek, kézimunkáznak, bőröket formálnak meg. A foglalkozások a kórházban zajlanak, de az alkotásokat a művelődési központban mutatják be. Élmény végigkísérni a „művek" tanulmányozásával a gyógyulás folyamatainak állomásait. A gyógyítómunkában Angyalföldön még más módon is részt vesz a művelődési ház. A Vöröskereszttel, a kerületi tanáccsal és a fővárossal karöltve menthalhigienés programot állítottak össze. Rendszeres logopédiai foglalkozást tartanak gyerekeknek. Felhasználnak egy új gyógylámpát, ami polarizált fénnyel gyógyít reumatikus és fekélyes betegségeket. A kerület idős betegeit a lakásukon keresik fel az ápolónők. Óriási az érdeklődés az angol módszerű fogyókúra iránt is. Kerényi Gabriella vezetésével a tanfolyamon hallottak alapján szabadulhatnak meg fölös kilóiktól a kényszerevésben szenvedők. A közelmúltban két filmet mutattak be, két különleges találkozás alkalmából. Péterffy András Holtpont című filmje egy alkoholista tragédiájáról szól. A Meghívott halál — Moldova Agnes filmje — narkós és öngyilkos fiatalokat ábrázol. Érthető, hogy a jelenlévők közül sokan és sokféle kérdést tettek föl a filmek készítőinek, valamint a megjelent pszichiáternek és szociológusnak. Eljöttek a vetítésekre a kerület gyógyult alkoholistáiból szerveződött klub tagjai is. Ősztől nyugdíjasok szabadegyetemére várja Angyalföld idős lakóit a művelődési ház. Házi Zsuzsa 3