Budapest, 1986. (24. évfolyam)

5. szám május - Gerelyes Ibolya: Hadzsi Junusz hagyatéka

Földgázátállítás gyorsított ütemben FŐVÁROSI GÁZMŰVEK A gáz egyik legfontosabb energiaforrása korszakunknak, a nagyvárosokban a közüzemi szolgáltatás megszokott, hagyományos és nélkülözhetetlen eleme. Napjainkban 560 ezer fővárosi háztartásban, 15 ezer üzemben és intézményben van vezetékes gázellátás, amely a fejlődés eredményeként ma már csaknem kizárólag földgázszolgáltatást jelent. Hosszú út vezetett idáig. A fejlődés első lépései a gázvilágítással kezdődtek. Erre mondta hazánk nagy mesemondója, Jókai Mór: „...büdös, kissé savanyú káposzta szagú, de eltűrjük nemzeti büszkeségből..." Feltehető, ezt a gondolatot az érlelte, hogy a gázenergiaszolgáltatás bizonyára a civilizálódás, a fejlődés egyik mutatója volt már a XIX. században is. Valójában az 1800-as évek végén nem voltak még beláthatok azok a perspektívák, amelyek a gázenergia előtt álltak. A városigáz-termelés mellék^^^ termékeként gyártott koksz fokozódó hasznosítása fejlődő iparunkban, a gázenergia főzésre, vízmelegítésre, később fűtésre történő használata jelentették a fontosabb állomásokat a vezetékes gázenergia-ellátás nagy rendszerének kifejlődésében. Akik a szakmában dolgoznak, ma is némi nosztalgiával gondolnak vissza az 1984 októberében leállított Óbudai Gázgyárra. Ez a nagyüzem 71 éven keresztül szolgálta a fővárost, és „ipari aggastyánként" is egyik főpillére volt a gázellátásnak. A XX. század 60-as és 70-es évei — a hazai földgázlelőhelyek felfedezését és feltárását követően — alapvető változást hoztak a gázszolgáltatásban. Egyfelől az egyre jobban feszítő gázenergiaigények, másfelől a fokozódó mértékben elavuló gáztermelő berendezések sürgettek „váltást" a gáziparban. Ennek alapját aztán a földgáz teremtette meg. Városi gáz gyártása a földgáz bontása útján, továbbá az 1968-ban 42