Budapest, 1986. (24. évfolyam)

4. szám április - Dávid Géza: „...Sem az várast nem veték zsákmánra, sem senkit nem bántának...”

Török világ Budán DÁVID GÉZA ,,... sem az várast nem vetek zsákmánra, sem senkit nem bántanak..." ,,Ott osztán az birót előhivatván, erűsen parancsolák neki, hogy azon órában mindenütt az városon szillel kiáltasson, hogy estvéig, valaki az várasban volna, úr, nemes, soddonar (zsoldos) kitakarodník, mert azután, valakit effélit megtalálnának, fosztanáják és levágnáják. Mely kiáltást, hogy minden efféle ember hallá, minden múlatás náköl csak hamar kiminínek. És nú, ha elmennek vala, ki hová tudja vala. De az őrzők... az olyanokat nem bocsátják vala sehová, hanem vár alatt, Duna mellett az Mátyás király csűriben, avagy istállójában... behajtják vala mindnyájokat. És hogy immár mind ott benn szorultak volna, megfosztanák kegyetlenől, kárt is a morhájokban is nagyot vallónak... Azután őket mezítelenül elbocsáták, hajtva és szidva. Ezeket hogy megcselekedinek vala, senki házára nem menvin, megsütítedik... Másod napon az fő két szemily a birót hivaták, megparancsolának neki, hogy azonnal kiáltasson szílel a várason, hogy minden városbeli ember fegyverit, akár mineműféle volna, még az késeket is, eleikben szent Gyergy piacára hoznáják, és senki, feje, jószága vesztíse alatt, ne merne egyebet mivelni. Kit hogy meghalló... valakinek fegyvere lőn, mind oda a hagyott helyre hordák... Továbbá oly módon megrendelék vala az Buda tartását, hogy egy hétig is az janicsárok se szállásokat nem fokiak vót magoknak, se az utcákból el nem mentek sehová; se iel, se nappal. Az városbeliek is azonkipen, házokban veszteg ültenek. Mert hagyva vala nekiek, hogy ha fejeket szeretik, títóa a házakból kinn ne búdossanak... Azután hogy az janicsárok és a többi rendbeli terekek, kik lassan lassan begyültek vala, szállásokat kezdinek foglalnia, sem az várast nem veték zsákmánra, sem senkit nem bántónak, ki paraszt vala, hanem azokat, kik vagy urszabásu, vagy nemes, vagy szolgáló ember vala, mikipen azokat, kiket a csűrben rekesztettek vala." a terekek, hogy senkit Budában ne temednek, hanem kihordanák. Mikoron megverradott, az taligások házankint jártanak, ugy hánták a sok hót testet... (és) hortták azt taligán ki mezőre." így kezdődött tehát a hódoltság Budán. De kiket találtak itt a törökök? Az biztos, hogy a német polgárság java 1526 körül részben Szülejmán emlékezetes látogatásakor, részben a kettős királyválasztást követően elhagyta a várost. A Ferdinánddal rokonszenvező németek nyilván nem érezték jól magukat János király közvet-AMemoria rerum, másként Verancsics-évkönyv ismeretlen, de Buda elfoglalását minden bizonnyal szemtanúként átélt szerzője ezekkel a figyelemreméltóan elfogulatlan, ugyanakkor drámai erejű szavakkal tudósít arról, mi lett a város lakosságának sorsa a török birtoklás első napjaiban. Az elmondottak közül nincs mit csodálkoznunk a katonaság lefegyverezésén, a kijárási tilalom bevezetésén, mivel ezek a hatalomátvétel szokásos velejárói. (Tinódi Lantos Sebestyén is csak a „szoígáló nép" kényszerű elvonulásáról tud.) A gazdagok kifosztása sem idegen soha a katonáktól. A szabad rablás megtiltása, az átlagpolgár védelme viszont a józanság jele: a hosszú távú berendezkedés alapja a népesség adója. A helybeli lakosságot a nem lekicsinyelhető lelki megrázkódtatás mellett pestisjárvány is sújtotta 1541-ben. Az imént idézett krónika egy másik részletének szerzője így ír erről: „Budában ezenben egy nagy deghalál, ki ugyan rettenetes vala, támada... Mert (értsd: ezért) megtilták 34